Csendes környéken visz az út a KOMA Bázisra, ahol a bemutató másnapján újra az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című darabot játsszák. Belépve Petőfi ...
Arthur Miller Pillantás a hídról című ’55-ös drámája hálás darab: egy tiltott szenvedély útvesztője bomlik ki lassan a színpadon egy narrátor, az ügyvéd, Alfieri közreműködésével, ...
Péntek, szombat este muszáj partyzni, muszáj iszonyatosan bekészülni valami olcsó piától vagy cucctól, elmenni egy király szórakozóhelyre csajozni - pasizni, táncolni és csak szállni öntudatlanul. ...
Tulajdonképpen adta magát a helyzet, hogy ha már a hangoskönyvvel annyit vacakolt Rátóti Zoltán, akkor ebből csináljon egy egyszemélyes darabot. A szöveg kínálja magát. Háy ...
„Nyers voltam, megfőztek, aztán kiégettek” – írja Rúmi, a XIII. század legmeghatározóbb szúfista filozófusa. Az ő versei, isteni kötődései inspirálták Akram Khant, a világszerte teltházzal ...
Sokan sokféleképpen nyúltak már korábban a témához, hogyan szed darabjaira a drog kapcsolatokat, családot, embert, hogyan morzsolódik kegyetlen szorításában az élet. A fiatalabb generációkat ez talán annyira már meg sem lepi: volt idejük adaptálni a kábítószerek világát, ha nem is elfogadni és hozzászokni, de tudomásul venni biztosan. Nem így az idősebbek, ők még mindig rettenettel állnak a probléma előtt. Scherer Péter rendezése azonban nem csak őket, de a fiatalokat is csontig rázza.
A gyáva - beszédes címet kapott az előadás, fel sem merülhet a kérdés, hogy nem egyfajta ítéletet sűrít. A kérdés csupán, hogy kit illethet ez a jelző, és ki illet. Nagy választékunk nincs: néző, illetve az előadás két szereplője, apa (Scherer Péter) és fia (Kovács Krisztián) között dőlhet el a harc. A drámai hagyományokat követve (A fösvény például) gondolkodás nélkül megállapítható: a szétesett, ópiátfüggő fiú, szereplő és narrátor megtisztelő bélyege ez. Ám ha már megemlítettük: narrátor, azonnal feltételezhetjük is (akár), hogy a megszólaló hang pusztán egy világkonstrukció nyomszövedéke, így tehát máris következtethetünk arra (akár), hogy az ítélet mégsem az övé, hanem valami rajta kívül álló hatalomé. Például a társadalomé, a rendszeré, illetve azok képviselőié, a nézőké jelen esetben. Avagy éppen az apáé: a tehetetlen, segíteni akaró, de pitiánerebbnél pitiánerebb korlátokat állító szülőé, aki „tisztes pógár” lévén leginkább arra kondicionált, hogy maga is „tisztes pógárrá”, a rendszer szögletes elemévé nevelje fiát. Nem ő tehet persze arról, hogy ilyen a világ, ahogy arról sem, hogy hisztériás dührohamaival csak ront a renegát fiú állapotán. Bizalom: nincs – remény: nincs – változás: van?/nincs? Kiről vagy miről mond tehát ítéletet az előadás? Hogyan vélekedik a problémáról?
A darab tehát egyetlen ember, egy (volt?) ópiátfüggő fiú történetét beszéli el egyes szám első személyben, amolyan humorral fűszerezett dokumentációként. Noha helyenként hajaz az iskolából jól ismert prevenciók megszokott menetére, a belső események – színházi előadás révén – térré és cselekménnyé alakulnak. Tarr Béla-szerű dokumentum ez, egyfajta new-wave családi tűzfészek. A narrátor-főszereplő elmeséli, hogyan szokott rá a kábítószerre, talán az okokról is megtudunk valamit; a legtöbbet azonban önmagáról, belső harcairól és szenvedéseiről árul el. Végső soron azt a kérdést boncolgatja egy órában, mit is jelent embernek lenni, mi a bűn, ki a bűnös. „Zord bűnös vagyok, azt hiszem, / de jól érzem magam. / Csak az zavar e semmiben, / mért nincs bűnöm, ha van.” – idézi is József Attilát.
Kovács Krisztián hitelessége, dekoncentrált és „mellesleg előadott” játéka felvetheti a naiv nézőben a kérdést: ez most vajon valóság? A darab ugyanis olyan pillekönnyedén egyensúlyoz valós és fiktív határán, hogy időnként a józan ész belátására kell hagyatkoznunk intuícióinkkal szemben. Scherer Péter rendezőként rendkívül érzékenyen nyúlt a témához, megtalálta a pontot, ahol még a fiatalokra is hathat. Kovács Krisztián a legnagyobb természetességgel játszik erőlködőn és szétesetten. Nem így az apát alakító Scherer, aki zseniális színész révén most gazdag eszköztárát hívta „csak” segítségül, játéka akaratlanul is a „mintha” mezejébe rántja az előadást, némiképp csorbítva ezzel rendezése érdemeit. Karakterformálása mégis hatásosnak mondható. Átérezzük küzdelmeit, látjuk kétségbeesését.

Nehéz dolog manapság egy ilyen jelenségről hatásvadászat és prédikáció nélkül, csupaszon beszélni. Pedig ez volna a fontos, csak a meztelen valóság vezethet a felismerésig, csak a megfelelő mód és hang lehet hatásos – és persze szórakoztató. A gyáva egy újabb példája lehet annak, hogyan nyúljunk egy „agyonbeszélt” témához.
Ördögkatlan: A Gyáva
(Kábítószer-függők naplói alapján készült előadás)
Alkotó: Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter, Surányi Judit, Gáspár Anna
Rendező: Scherer Péter
Színészek:
Scherer Péter - apa
Kovács Krisztián - fiú