Kikötő Online

A szürrealizmus esperese – Rozsda Endre

Kritikai beszámoló a Pécsi Kisgaléria kiállításáról

Halálának tízedik évfordulójára a budapesti Várfok Galériában, a párizsi Montmartre-on pedig két helyszínen nyílt emlékkiállítás. Rozsda Endre az avantgárd művészet egyik nagy magyar úttörője, aki tehetségével, különleges látásmódjával olyan alkotók figyelmét vonta magára, mint például André Breton vagy Marcel Duchamp. Neve mégsem ismert a nagyközönség előtt. Ezen változtatva a Pécsi Kisgalériában festményeiből, rajzaiból nyílt tárlat.

Szürrealista képei újat hoztak a magyar festészetbe, egy az eddigiektől eltérő látásmódot, ahol a formák a valóságnál „valódibban”, a maguk ősi megjelenésében, mint tudat alól feltörő mitikus jelképek alakulnak. A szürrealista látásmódnak ilyen irányú kifejezését Rozsda festészetének kései szakaszában, a ’90-es évek munkáiban figyelhetjük meg.

Olajfestményei az összemosódó perspektíva vízióját mutatják, ahol az eltorzuló világkép mértani, geometriai formákon már túllépő, de nem letisztult, inkább telezsúfolt, szinte már megelevenedni látszó mintái futnak, hol függőleges, hol körkörös irányba. Szuggesztív képek ezek, erőteljes kiemelések jellemzik, ahol a lendületes, elemi részek egésszé állnak össze. Felpörgetett, eltúlzott képek, mint a Metropolis, ahol már a városi ember szemével jelenik meg a világ.

A városi élet, amely az avantgárd művészetek középpontja, az új, megváltozott mindennapok és átalakult értékrendek világa, amely látásmódbeli változást is eredményezett. Ez nagyon jól érződik nemcsak magán az ecsetkezelésen, hanem a kép témaválasztásában is. Charleston, Esti ékszer vagy a Kristályosodó város. Sosem tudhatod, mi történik belül, hiszen a felszín csak egy eltorzult perspektívát mutat.

Rozsda festményei előtt állva, ha hosszan néz az ember egy-egy képet, mintha az kiválna a síkból, és háromdimenzióssá elevenedne. A Nők klubja elmosódott alakjai a vászonról felemelkedve folytatják színes táncukat, a Barátok fejei – rengetegen vannak, tele van velük az egész kép, és mind ugyanolyan kifejezéssel néznek ránk – elválnak a sík terükből, és úgy tekintenek egymás és a néző arcába.

Hasonló technikával készültek a képek. Olajfestmények, de a minták nyomása és az átrajzolások végett – amelyek a szürrealista festészetnél későbbiek, és megkérdőjelezik a képek szürrealista voltát – mintha több ezer módon építene fel egy vásznat. Sok hasonló kép, egyformának tűnő vonalak, ahol az aprólékos eltérések hordoznak magukban eltérő jelentést. Pénelopé képén a körkörös formák, mintha maguk a rokkák lennének pörgő hatással, felgörgetik az idő fonalát.
Érzelmileg a Harmat a smaragdon című képtől kaptam a legtöbbet. Háromszögek rózsaszín háttéren, erőteljes, szögletes formák lágy és finom kidolgozásban.

A laikus néző számára, aki a színes formák özönével nem tud mit kezdeni, a tárlat második fele többet mondhat. Itt már Rozsda ’30-as, ’40-es évekbeli akvarell és színes ceruza képei láthatók. Kisebb képek, ahol már ’kézzel fogható’ alakot öltenek a formák. Egyszerű vázlatnak tűnő munkák, táncosnők zsírpapíron, csendélet kancsóval és népmesei színes ceruza figurák.

A kör végére érve a látogató újra megpillantja Rozsda önarcképét, amelyet egyből a bejárattal szembeni falra akasztottak. Mint természetesen minden más festőnél is elmondható lenne, a tárlat egyfajta önképként is értelmezhető, hiszen itt a belépő néző már egyből a művész saját kezével rajzolt önarcképébe botlik. A festő eltorzuló, elmosódó világképe ábrázolódik, a mód, amellyel ő szemléli a várost, a táncosokat, az összeesküvő barátokat. 

Az avantgárd alapokon nyugvó festészetet nem elég érezni, nézni, hanem látni és érteni kell. Érteni kell mögötte a kort, a változó társadalmat, amely nemcsak a változó képzőművészetet, hanem egy megváltozott színházat és irodalmat is magával hozott. Újfajta gondolkodásmódot, amelyet a szürrealizmus esztétikai hátteréről író André Breton fejez ki rendkívül jól: itt már olyan, „tisztán pszichikai automatizmusokról” beszélhetünk, amelyek a „gondolatok igazi működését fejezik ki”.

Ezt mutatják Rozsda képei, nemcsak az olajfestményei és akvarelljei, hanem fotói is. Utóbbinak a kiállítás nem ad teret, pedig Rozsda fényképészeti ismeretei, újító fotói, az egymásra vett kockák szintén a kiszélesedő világnézetet mutatják. Kicsi galéria, gyors tárlat, mégis belefér az egész szürrealista 20. század Rozsda Endre szemével.

„Rozsda Endre – A szürrealizmus esperese”
Pécsi Kisgaléria
2009. szeptember 25 – október 18.

Hozzászólás ehhez:

Kritikai beszámoló a Pécsi Kisgaléria Rozsda Endre kiállításáról