Kikötő Online

Nekünk, rólunk – közelítés az emberek felé

A pécsi Közelítés Művészeti Egyesület idén ünnepli 15. jubileumi születésnapját, melynek keretében március 25-től a Nádor Galériában a volt és jelenlegi tagok pályamunkáiba, a Hattyúházban pedig az egyesület új tagjainak bemutatkozó tárlatába pillanthatunk bele.  

Az egyesület fiatal, kortárs alkotókat egybegyűjtve egyfajta „védegyletként” működik. Kuti László szobrászművész, az egyesület vezető tagja köszöntőjében büszkén emelte ki , hogy a létszámuk immáron 115-re duzzadt . Véleménye szerint ma a különböző művészeti ágak közti kommunikáció hiányos. A rendszerváltás előtt a közművelődés, a kultúra politikai irányítottsága ellenére is egységesebb volt, a cenzúra miatt az egyéniség ugyan igen szűk keretek között vergődhetett csak, de vergődött, terjedt, élt. Ezzel szemben a mai kulturális termékek beláthatatlanul széles skálán mozognak, de anyagi támogatás és a megfelelő háttér nélkül. Nemcsak a művészek, hanem a kultúra iránt érdeklődök sem képesek minden területen helytállni, hozzáérteni. Ezen kellene változtatni, ehhez kellene valami olyan közös összefogás, mely lehetővé tenné egy élettel teli kulturális szféra fennállását. Az egyesület valami hasonlónak kíván az úttörője lenni.

A fiatal művészek látásmódbeli különbsége nagyon színes és változatos képet nyújt, ahogy mind kicsit másképp értelmezik a látást, a látszatot. Ahogy játszanak a figyelővel a láttatás és az elrejtés közti térben, ahogy a különböző problémák megjelennek, és ahogy mennyire nem egyértelmű az, hol is helyezkedik el a művész, és hol a befogadó. A technikán belül is eltéréseket tapasztalunk, grafika, olajfesték, vászon és videofelvétel ugyanolyan jól megfér egymás mellett, ahogy az Európát ábrázoló térkép, mint műalkotás (Fischer Judit: Azért háború, hogy kiskutya alakú legyen az ország), Kiss Endre portréi, melyek bár klasszikus formából táplálkoznak, abszurditásukkal mégis kizökkentik a szemlélőt, vagy Follard Barbara Szobája, amely mozgóképi alkotásként egészen máshonnan közelít felénk.
A tabuk, ha ma még léteznek egyáltalán, kevésbé rengetően dőlnek meg egy-egy alkotásban. Tóth Miklós Always I., illetve II. címekkel jelzett képei régóta fennálló problémát érintenek. A mai társadalomban talán az egyház és a vallások azok, melyek leginkább őriznek még valamit az elmúlt korok erkölcséből és tisztaságából. Azzal párhuzamosan, hogy a szekularizáltság lassan közhely lesz, megfigyelhető egy erőteljes eltolódás, az egyház korábbi (ideológiai, társadalmi vezető) szerepét valami más veszi át, melyet leginkább a médiával lehet azonosítani. Ma ugyanannyira központi szerepű tud lenni egy-egy celeb, mint régen a szentek, vagy akár Jézus. A képeken a sematikus háttérből először egy arany Jézus szobor, majd pedig egy kólás üveg emelkedik ki. A cím (always – örökké) egyértelmű, az örökké szó transzcendens, ideológia értelme a materiális, anyagi (pénz, piac) felé csúszik el.

Azt, hogy a valóságot nem csak realisztikusan, felnőtt fejjel érzékelhetjük, leginkább Navratil Judit festményi mutatják meg. A művésznő képein gyermekrajzokat láthatunk, melyek mögött ott rejlik valamiféle „kemény” valóság. Ezek a valóságdarabok annyira rejtettek, amennyire egy kisgyerek előtt rejtve vannak bizonyos problémák – észleli, látja azokat, de nem biztos, hogy meg is érti. A Szőrmóksegg című képen a tabusértés olyan egyszerű módon van megragadva, mellyel talán hűen jellemezhető a társadalmunk. Kinyitjuk azt az ajtót, ami eddig csukva volt, majd némiképp álszent módon csodálkozunk és pironkodunk, hogy milyen mocsok is van mögötte.

Az tehát, hogy ma mi viselkedik művészeti alkotásként, mi lehet művészi, objektíven nem megítélhető. De az, hogy ezek minden esetben képviselnek valamit, és nagyon is aktuális problémákat világítanak meg, kétségtelen.


Új Tagok kiállítása –15 év KME – egyenletes közelítés
2010. március 25. – 2010. április 9.
H-P 10-18 óráig
Hattyúház kiállítótér, Pécs, Király u. 15.

Jelenlegi tagok kiállítása –15 év KME – egyenletes közelítés
Nádor Galéria, Pécs, Széchenyi tér - Tárlatkritika ITT
 

Hozzászólás ehhez:

Hattyúház Pécs - Egyenletes Közelítés: tárlatkritika