Minimum két év késéssel végre átadásra került a pécsi EKF egyik legnagyobb beruházása, a Zsolnay Kulturális Negyed. Az ötlet tulajdonképpen jó: egy, a nemzeti örökségünk ...
November 29, Kodály-központ, Pécs. Talán tényleg sikerül Pécsnek hosszú távon is profitálni a tavalyi kulturális főváros címből. Legalábbis a Kodály-központ működik, és nem is akárhogyan, ...
Judie Jay nevével általában a „feat.” szó után találkozunk: a magyar underground zenei szcéna nagy részével már dolgozott. A legtöbben talán a Beat Dis és ...
Supergroup. Divatos kifejezés azokra a zenekarokra, amelyek tagjai már a megalakuláskor ismert és elismert zenészek. Ha Magyarországon beszélhetünk ilyenről, egyetlen zenekar jöhet szóba. Ami a ...
Szó szerint mellbevágó élményt nyújtott az a jó másfél óra, amit Ben Frost társaságában tölthettem el a a Trafóban múlt csütörtökön. Az ausztrál származású, jelenleg ...
Május 21-én nem az utcán, hanem a Pécsi Est Caféban rázták a fiatalok, örökifjak, hiszen ott lépett fel a magyar underground kultúra nyolcvanas, kilencvenes éveinek egyik legendás együttese, az Európa Kiadó. A május 30-án, Budapesten záródó koncertsorozat első eseményét óriási érdeklődés övezte: nem csupán a Gödör Klub 28-ai koncertjére, hanem a pécsi estére szóló jegyek is egytől egyig elkeltek - vidéki állomást emegtoldották egy ráadás-nappal, és a fővárosban is három koncert lesz.
Az Európa Kiadó – ismeretes – 1981-es megalakulásától kezdődően egészen a ’90-es évek közepéig élte termékeny korszakát. Az 1994-es Katona József Színházbeli koncertet követően az énekes-gitáros „zeneigazgató” – akit mellesleg a két éve publikált Agitátor című könyv szerzőjeként is említhetünk -, Menyhárt Jenő külföldre költözött. A zenekar ezzel leállt, majd közel 10 éves hallgatás után az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából lépett fel újra. A zenészek 2006-ig több vidéki városban is megfordultak, legutóbb pedig 2008-ban játszottak a Gödör Klubban. Az Európa Kiadó fellépéseit ezen alkalmak során mindig rendkívüli figyelem kísérte – nem történhetett ez másképp ezúttal sem.
Telt ház várta tehát a Pécsi Est Caféban a kultikus zenekar tagjait, akik a kiírt kezdéshez képest fél órával később léptek a színpadra. Menyhárt Jenő - alkotói magatartására jellemző módon - „magázós iróniával” köszöntötte a közönséget: „Önök itt voltak pontosan, mi kicsit késtünk”. A rövidre zárt szabadkozás és az a hang, amellyel az Európa Kiadó neve mára szétválaszthatatlanul egybeforrott, pontosan eltalálta az este hangulatát, s rímelt a nyitó szám, a Fiatal magyarok feszes ritmusára is. A hangszereknél nagyrészt a megszokott felállást láthattuk: Menyhárt mellett Kirschner Péter gitározott, valamint az alapító tag Kiss László basszusgitározott, a billentyűknél Másik János és Varga Orsolya foglalt helyet. A dobok mögött Magyar Péter helyett ezúttal Gyenge Lajos ült. Menyhárt a zenekar tagjainak bemutatása alkalmával elmondta, hogy reményeik szerint a jövőben is a magyar könnyűzenei életből már jól ismert zenésszel fogják folytatni a közös munkát.
Az est folyamán minden dal teljes tisztaságában szólalt meg: a zenekar változtatások, átdolgozások nélkül játszotta a megszokott repertoár kiforrott darabjait. Az az egyéni, hiteles, az avantgarde és a rock klasszikus elemeivel ötvözött zene, amely egy korszak meghatározó jelenségévé tette az együttest, ezen az estén is a maga elemi erejével hatott. Menyhárt Jenő nem szakította meg a játékot hosszas felvezetésekkel vagy a számokhoz fűzött didaktikus „üzenetekkel”, szűkszavú bevezetőiből mégis érződött a finoman kritikus hang, az az előadói attitűd, amely átjárja és ma is aktuálissá teszi a szövegeket.
Egy, a múltból újra előtűnő alkotás esetében minduntalan felmerül a nagy dilemma: mit tud ma mondani a befogadónak. Ez a kérdés megkerülhetetlen az Európa Kiadó munkásságával kapcsolatban is, hiszen dalainak többsége az érzékeny és személyes tónus mellett közéleti hangot üt meg. A pécsi koncert alkalmával azonban újra csak bebizonyosodott, hogy a zenekar számai átmentek az idő rostáján, mert az előző rendszer határainak kitágításán túl olyan egyetemes kérdésekről szólnak, amelyek ismételten kontextusba helyezhetők. Tagadhatatlan azonban, hogy a dalok - aktualitásuk ellenére, a mellett - mélyen nosztalgikus érzéseket is létre hívtak azon az estén: a közönség soraiból sugárzó arcokon volt ez látható, amint olyan számok szólaltak meg, mint az Európa kiadó, az Így vonulunk be, a Vigyázz, ha angyal, a Másik János által énekelt Popzene, a Megalázó, durva szerelem vagy az Igazi hős. Menyhárt Jenő végül a kezdés cinizmusával adott keretet a több mint kétórás, nagyszerű hangulatú koncertnek: „Kedves tőlünk, hogy itt voltunk; kedves önöktől, hogy itt voltak”. Abban a reményben búcsúzott, hogy másnap ugyanott, ugyanakkor viszontlátja a koncert közönségét – mi pedig bízunk benne, hogy a kiváló zenekar mihamarabb újra hallat magáról.
Márjánovics Diána
kedves Szerző! A kísérő fotón az Isolated zenekar látható, mely szívemnek kedves, de nem az EK. Ha adsz egy mailcímet, szívesen küldök aktuális képet az EK-ról. Üdv Kirschner Péter
Kedves Kirschner Péter,rnköszönjük az észrevételt! A péntek esti koncertről készült képeket sajnos csak a szöveg publikálása után kaptuk meg - de már elérhetőek a galériában.