Kikötő Online

Évzáró pécsi jazzfutamok

Az örvendetesen változatosra sikeredett Jazzhíd után Pécs szerencsére nem maradt élő jazz híján. Habár a felhozatal hiányosnak is tűnhet (ha például valaki épp free jazz-hívő), alighanem jól érezhették magukat azok, akik jegyet váltottak az év utolsó két hónapjának koncertjeire

A Művészetek Házában novemberben a Nagy János Trió nyitotta sort. Nagy János zongorista számos hazai formáció tagjaként, nemzetközi elismeréseket is begyűjtve vált elismert zenésszé. Többek közt játszott már Al Di Meolával, Tony Lakatossal és David Murrayjel is. A novemberi estén két zenésztársával legújabb, “Zoo” című lemezüket mutatták be. A hozzávetőlegesen másfél órás koncert legfőbb pozitívuma a tagok technikai tudása, valamint az ebből fakadó lendületes játék volt – erre akkor is élvezetes volt figyelni, amikor épp ellaposodni látszott a zenei tartalom. Túlzásba vitték néha a különböző szintetizátoros elemek használatát is, különösen a hangulatfestő szólamok váltak zavaróvá (pl. a Händel-feldolgozásnál). Ha vetünk egy pillantást a jazz történetére, világossá válhat, hogy mennyire nehéz ilyen elektromos alapokon maradandó remekműveket alkotni – ez alól tökéletes kivétel például Herbie Hancock “Chameleonja”, Nagy hasonló stílusú témái azonban csak néha voltak igazán ötletesek. Sajnos a lírai kompozíciók sem mutattak fel igazi elmélyültséget, túlzottan plasztikusak maradtak (“Jégcsepp”). Érzésem szerint a három zenész úgy istenigazából a dinamikusabb, jammelős részeknél mutatta meg, hogy mennyire élvezetes is a játékuk, és milyen kiváló összhang van hármójuk közt (pl. “Új utak”, “Waltz”). Ha a billentyűs részek az est során nem is voltak mindig jól kidolgozva, Banai Szilárd dobjátékáról épp az ellenkezőjét kell állítani. Szikár és kemény stílusa kifejezetten jót tett a kompozícióknak. Szappanos György basszusgitáron szintén ezt az irányvonalat erősítette. Egy ilyen attitűddel bíró hármasnak talán épp ebben állhat a lényege: egyfajta power-trióként, lüktető dinamikával elnyerni a hallgatóság tetszését.

A következő jazzprogram a Művészetek Házában egy különös kettős produkciója volt. A jól ismert magyar zongorista, Oláh Kálmán társa Tim Ries amerikai szaxofonos/klarinétos volt, aki egyebek mellett a Rolling Stones koncertjein szokott játszani vendégművészként. Az este során felváltva játszottak különféle feldolgozásokat és saját szerzeményeket, emiatt meglehetősen tarkára sikeredett a program, néhol talán túl széttartóvá is vált, mindez azonban mit sem vont le a zene értékéből. Aki ismeri és szereti Oláh stílusát, az tudhatja, hogy mennyire izgalmassá, sokrétegűvé tudja fejleszteni az élő rögtönzések során. Jó volt hallgatni őt saját kompozíciói és a “nagyok” feldolgozásai közben egyaránt. A “Waltz for Dexter Gordon” című szerzeménye nagyon szép, elmélyült futamokban fejezte ki tiszteletét a nagy amerikai szaxofonos iránt. Tim Ries személyében mindebben természetes társra lelt. Ries saját művei közül a “The last kabbalist of Lisbon” esetében nagyon jó volt hallani a szervesen felhasznált és átértelmezett közel-keleti zenei elemeket, illetve Oláh egészen kiváló zongoraalapjait a klarinétszólók alatt. Sorra került egy Rolling Stones-, valamint egy Bach feldolgozás is, amelyek karakterüknél fogva egyáltalán nem voltak szerves részei a repertoárnak, ám ez szerencsére nem vált igazán zavaróvá. Az utolsó darab egy Duke Ellington feldolgozás volt, Ries pedig egy rész alatt a széksorok között fel-alá sétálgatva játszott. Jó lenne, ha a duó tervei között szerepelne a további közös munka, és a klasszikus jazz elemeit ugyanígy sajátosan dolgoznák át, ahogy azt Pécsen is tették.

Jelen sorok írója sajnos nem tudott ellátogatni az év végének többi koncertjére. November 10-én az Ifjúság Házában fellépett még a Szabó Dániel Quartet Fenyvesi Márton gitárossal kiegészülve, valamint Cseke Gábor Triója is. Ugyanott december 9-én Elsa Valle lemezbemutató koncertjét hallhatta a közönség. Az énekesnőt Winand Gábor és a Rozgonyi Péter Trió kísérte. A Művészetek Házában november 25-én a Fusio Group mutatta be “Soul Food” című albumát. Úgy tűnik, hogy ezekkel vége is szakadt az idei pécsi jazz koncerteknek, ám reméljük, 2011-ben folytatódik a “megkezdett hagyomány,” hiszen nagy szükség van a vidéki városok zenei életének élénkítésére.
 

Hozzászólás ehhez:

Évzáró pécsi jazzfutamok