Kikötő Online

Robin Hood-tól keletre, a legendás csillagokig

Pannon Filharmonikusok – Music by… - koncertbeszámoló

Aki jártas Pécsett, az tudja, hogy a POTE aulája sok mindenre alkalmas, de klasszikus zenei előadás otthonának aligha. Kicsi, zsúfolt, a nézők egy nagy része ácsorogni kényszerül, a zenekarnak pedig még színpad se jut, legfeljebb ha hoz magával. Ha felmegy az ember az emeletre, akkor a hegedűslányok dekoltázsába lát bele, ha lenn marad, a szoknyájuk alá. Egy szó, mint száz: méltatlan a helyszín, pakolhatnák gyorsabb tempóban is a téglákat a Koncert- és Konferenciaközpontnál.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehet itt jó előadásokat tartani, mert a Music by… mindezek ellenére igen jó volt. Filmzenéknél mindig az a kérdés, hogy mennyire állják meg a helyüket önállóan, képek nélkül. Ilyen szempontból kifejezetten jól sikerült összeválogatni a hat darabot, mert ezek valóban önmagukban élvezetesek és szépek (ellenpéldaként nem tudom, hogy a Cápa zenéje mennyire lenne hatásos a film nélkül). Az is igaz, hogy hosszasan lehetne sorolni azokat a komponistákat, akik kimaradtak (John Williams viszont két munkájával is képviseltette magát); Hans Zimmer, hogy csak a személyes kedvencemet említsem, vagy egy másik nagy favorit, James Horner (a Rettenthetetlen muzsikája élőben igazi csemege lett volna).

Kezdésnek az 1938-as Robin Hood aláfestő zenéje csendül fel, amit Erich Wolfgang Korngold szerzett (és kapott érte Oscart). Nem állítom, hogy ezzel a filmmel kelek és fekszem, és szerintem sokan vagyunk így ezzel, valahogy mégis roppant ismerős az egész; annyiszor, annyi helyen hasznosították már újra a témáit. Majd érkezik Leonard Rosenman és az Édentől keletre muzsikája és már látom is magam előtt James Dean szomorú tekintetét. Szép-szép, de lesz ennél még sokkal szebb is ma este. Na nem Webber és az Operaház fantomja, mert erről nem a szép, hanem a fergeteges jelző jut inkább az eszembe. Cseppet sem mellesleg ez az egyetlen olyan Joel Schumacher film a kétezres évekből, amit ép ésszel ki lehet bírni. A zenéje pedig tényleg pompás, ha nem ilyen finom emberek ülnének mindenfelé, szét lehetne rúgni rá a ház oldalát. 

A szünet után Rózsa Miklós és az El Cid - A legenda jön a sorban; igazi nagy ívű, epikus filmzene Hollywood monumentális korszakából. Rózsa amúgy is nagyon értett ezekhez, hiszen olyan filmekhez komponált kísérőzenét, mint a Julius Caesar, a Quo Vadis?, vagy a  Ben Hur (amiért Oscar-t is kapott). Az est csúcspontja jött ez után, szerintem ezzel senki nem fog vitatkozni. John Williams Schindler listájához írt hegedűszólamai a legcsodálatosabb, leghátborzongatóbb zenék közé tartoznak. És tényleg: az addig izgő-mozgó közönség moccanni sem tud, a légy zümmögését is hallani a teremben és még az idetévedt fiatalok szájában is megáll a rágó. A Holokauszt minden fájdalma, az áldozatok minden kínja ott rezonál a húrokon ebben a fájdalmasan gyönyörű mesterműben. Williams egy zseni, ahogy az a végén a Star Wars jóval könnyedebb, ugyanakkor nem kevésbé briliáns zenéjéből is kiderül.

Reméljük, hogy a Pannon Filharmonikusok terveznek még hasonló koncertet, hiszen a filmzene egyrészt kifogyhatatlanul változatos, másrészt kedvenc mozijuk kísérőzenéjén keresztül talán sokakat rá lehet venni a klasszikus zene hallgatására. És azt is reméljük, hogy legközelebb már európai körülmények között élvezhetjük mindezt.

fotók: Bublik Róbert

Hozzászólás ehhez:

Pannon Filharmonikusok – Music by… - koncertbeszámoló