Kikötő Online

Sanzon és Rock 'n Roll – vagy mégsem?

The Craftmen Club - koncertbeszámoló

„Tours de France” , ígérte már többedszer az A38 programja. Na persze szó nincs itt bringáról! A budapesti Francia Intézet közreműködésével a kortárs francia könnyűzenei palettáról kaphatunk időről időre ízelítőt a hajón. Március 17-én a fő menü The Craftmen Club trió volt, előtte pedig a magyar „hárombalkezes” Psycho Mutants lépett fel.

A hely még pangott este nyolc körül, amikor megérkeztem. Így legalább nem kellett sokat sorban állni a ruhatárnál, ahogy a bárpultnál sem. Ebben a kezdés előtti lötyögős időben, a legizgalmasabbak nekem a beállás után a színpadon hagyott hangszerek. Kicsit olyan ez az oltár szerű építmény, mintha a zenészek néhány akkord után, hirtelen, váratlanul és sietve elhagyták volna a helyszínt. A hangszerek pedig ott maradtak, látszólag szétszórva, ám mégis gondosan rendszerbe foglalva a helyükön. A tökéletes hangzásért mind hertzre pontosan húzva várja, hogy végre emberi kéz játsszon rajta.

Nem is kellett aztán sokat várniuk. A Psycho Mutants úgy hatvan-hetven néző előtt, első hallásra egy western filmből kiollózott hangmintával indította útjára a bulit. A hatásos kezdés után szépen kerekedett a műsor. Minden hangsúly a helyén volt, jók voltak a váltások, a dob húzott, ahogy kell, néhol ugyan a pergő kicsit beleveszett a zenébe, ettől eltekintve a hangosítás remek volt, bár ez az A38tól azt hiszem, el is várható. A show alatt Kalifornia, Új-Mexikó, Buenos Aires, a Montmartre, a Cote d'Azur és még Írország is megjelentek lelki szemem előtt. Ez a hat srác kifinomult érzékkel talált egyensúlyt a nyugati surf-rock, a country, a francia sanzonok, a tangó és az ír kocsmazene között. Az alap hangszereket (dob, basszusgitár, gitár) jól kiegészítendő használták a tangó harmonikát és a trombitát. Az énekes-gitáros Karnics Zoltán, mély tónusú hangjával ránézésre Vince Vaughn alteregója, kissé visszafogott stílusával olyan Nick Cavesen, néhol – a rekedtséget leszámítva – Kiss Tibisen hozta a leadeket, amik alá kifejezetten alázatosan, mindenféle fricskát vagy virtuozitást nélkülözve játszottak a hangszeresek. Ez a stílus ugyanakkor kissé meg is rekesztette a buli folyását, valahogy nem kerekedett akkora hangulat, nem volt sehol semmi tánc, sem extázis, amihez egyébként maximálisan megvan a potenciál ebben a bandában. Kellemes meglepetésként ért ugyanakkor, hogy a koncert derekán színpadra lépett a Másfélből jól ismert Lukács Levente, aki szaxofon játékával tette még színesebbé ezt a zenei kavalkádot. Annak ellenére, hogy valóban jó zenészek álltak a színpadon, hogy kerek, egész produkciót hallottunk, hogy igazán kifogásolni valót nem találtam a zenében, mégis a leginkább az maradt meg bennem erről a zenekarról, hogy mind a gitáros poszton játszó Cziráky Balázs, a bőgős Osztermayer Péter és a harmonikát néha szintén gitárra cserélő amúgy francia idegenlégiós (felteszem ezért is léptek föl a Tours de France-on) Paumer Jehan is balkezes. Ami valljuk be, a katarzishoz bizony kevés.

Gyors intermezzo után következett az est fénypontja: a The Craftmen Club. Zenére hangolva vártam, hogy a húrok közé csapjon ez a vérbeli francia trió. Meg is érkeztek, dob, gitár, basszus felállás, remek, elsőosztályú hangszerek, profi erősítők és kiegészítők, minden adott volt egy remekbe szabott bulihoz. És mégis… azaz mégsem! Lehet, hogy az előzenekar stílusjegyei, lehet, hogy a minimál közönség, vagy akár a zenei ízlésem miatt, de sajnos azt kell mondjam, hogy ez a produkció minden várakozásomat alulmúlta. Képzeljünk el egy már igen csak korosodó, kopaszodó, pohos dobost, egy cingár, leginkább valamilyen rovarra emlékeztető basszusgitárost és egy borostás, jó harmincas éveiben járó kiállásában kissé mesterkélt, de legkevésbé sem szimpatikus frontembert, amint a Beatles által meghatározott vonalon elindulva kissé darkos, indies, olyan Placebos, Franz Ferdinandos, The Hivesos, néhol már-már popos, de annak mégsem mondható se íze, se bűze zenét játszik. Ami ha nem megy, unalmas, sablonos, kiábrándító. De ha ezek a francia srácok legalább valami újat mutattak volna, egy kis pikantériát, extra fűszert, bohémságot, érdekes lüktetést tettek volna bele... de nem. Ehelyett lesújtó élmény hagytak maguk után. Hogy valami jót is mondjak, a hangosítás itt is penge volt, sőt tekintve, hogy jóval kevesebb hangszerre kellett odafigyelni, mint a Psycho Mutants-nál, nagyon jól kijött a Telecaster érces, rekedtes, szálkás karaktere, és a Fender precko is tökéletesen hozta a formáját. Legalább a hangszereket illetően jó ízlésük van a srácoknak.
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | The Craftmen Club koncertbeszámoló