Kikötő Online

Szombat esti jazz

A Pécsi Nemzetközi Jazz Hétvége zárókoncertjei

Harcsa Veronika Quartet és Matt Bianco. A két elismert előadó a 2010-es Pécsi Tavaszi Fesztivál alatt megrendezésre kerülő Pécsi Nemzetközi Jazz Hétvége (március 18-20.) zárónapján lépett közönség elé a PTE ÁOK aulájában, egész estés szórakozást ígérve.

Az első névvel minden bizonnyal találkoztunk már, hiszen Magyarország egyik kiváló jazzénekesnőjének együtteséről van szó, mely 2005-ben alakult. Ekkor jelent meg Speak Low című első albumuk, mely két évvel később Japánban is kiadásra került, s nagy sikert aratott. Ezzel egy időben jelent meg itthon második albuma a You Don’t Know It’s You, majd 2008-ben a harmadik, Red Baggage címmel. A második név, a brit Matt Bianco pedig évtizedek óta tartó zenei munkássága miatt lehet ismeretes. Az együttes 1983-ban alakult, s bár a felállásuk jócskán változott, a frontember Mark Reilly maradt. Számos albumot jelentettek meg, ilyen például a Whose Side Are You On?, Samba In Your Casa, az újabbak közül pedig a Matt’s Mood illetve a Hifi Bossanova emlendő ki.

Ez volt az első Harcsa Veronika koncertem, így érthető izgalom töltött el. Kissé megkéstek, ám a kiszűrődő hangok néhol mintha belső húrokon játszódtak volna, így téve még izgalmasabbá a várakozást. Erősen nyitottak, csapongó hangokkal, rögtön megismerhettük Harcsa Veronika gyönyörű hangját, majd a nyitó dal után üdvözölve lettünk, a zenekart is bemutatták, énekelt Harcsa Veronika, zongorázott Blaho Attila, dobolt Majtényi Bálint és nagybőgőzött Oláh Zoltán. Disszonanciavihar, félhangok előtörő hada, aztán valahogy mégis egy mozdulattal eggyé vált a zűrzavar. Kirántották a néhol zavaró hamisságból, melyről nem tudtam eldönteni, hogy szándékos, vagy véletlen, ám ez a néholi egység nem írta felül teljes mértékben a zavart.

A harmadik szám előtt megismerhettük annak történetét: egyik lakásból a másikba történő költözés alkalmával, az utolsó napon, az utolsó doboz becsukásakor leszakadt az ég, óriási jégeső zúdult le. Erről szól a Raining Ice című dal, mely végre megnyugvást hozott. Minden összeállt. Örültem, hogy végre egységes egészként zenélnek majd. De sajnos nem: amint a dal véget ért ismét minden a darabjaira hullott. Szórakoztatónak szánt közjátékok ügyetlen próbálkozások voltak csupán, hogy kapcsolatot tartsanak velünk, a közönséggel.

A koncert felkonferálásakor megtudtuk, hogy az együttes rövidebb szünet óta először áll színpadra, s ez megtisztelőnek tűnt – de végül inkább kissé kényelmetlen lett. Nem mondhatom egy ilyen magasan képzett énekesnőre, sem zenészekre, hogy nem tudnak, mert ez hazugság lenne, egyszerűen csak nem fogtak eléggé össze. Ám ez csupán egy koncert. Harcsa Veronika hangja ámulatba ejtő, és ahogy használja, ahogyan minden zegzugát kifordítja, az egyszerűen fantasztikus. A zenészek mindent megtettek, felemelő élmény volt hallgatni a virtuóz hangszerkezelést, ám összességében inkább különálló dallamokat hallottunk, sem mint jól összetartott dalokat. Az utolsó két dal (Red Baggage, You) – ebből egy már a ráadás – fordított ezen a szétesettségen, minden összeállt, és azt kívántam: még. De nem volt tovább, mert fesztivál lévén, már várt a következő előadó: Matt Bianco.

Megjelenésükben már alapvetően impozánsak, hiszen egy tíz fős együttesről van szó s zenéjük is közönségbarát – ezt bizonyítandó: immáron megtelt az aula. Akik végighallgatták Harcsa Veronika koncertjét, most lazíthattak. Ez a fajta zene sokkal populárisabb, ismertebb és fülbemászóbb volt. A latin-pop, bossa nova és jazz elemeit keverő együttes hatalmas energiával játszott, középütt, a mikrofonnál Mark Reilly már az első dalban is olyan erőbedobással énekelt és táncolt, hogy a hallgatóság is megmozdult egy picit ültében. A férfi vokál és a trombitás vidám bolondozásai a közönség számára is élvezetesnek bizonyultak, hiszen szórakoztató színházzá változtatták a színpadot, ezzel generálva hasonlóan jó hangulatot a nézők soraiban is. Néhol a nagy szórakozásban viszont mintha elfeledték volna, hogy a mikrofonnál a helyük, de ez sem volt zavaró, inkább vicces, hiszen mimikával is játszottak, így sokkal inkább tűnt egy musicalnek, mintsem koncertnek. Ám azért mégis hiba csúszott a számításba, mivel az énekesnő egy egész dalt hamisan búgott végig. Nem tudom eldönteni, hogy a hangosítással volt gondja (ez többször is megesett, lehet, nem küszöbölték ki a problémát) vagy ténylegesen el volt csúszva, mindenesetre ez nem törte meg a minőséget.

És hogy igazából is elmondhassuk, hogy fergeteges koncertet és hangulatot képeztek, az utolsó pár dal erejéig felugrasztották a közönséget, így az eddig csupán dülöngélve táncoló székekből bőszen pörgő, forgó, rázó és tapsoló emberek lettek. A fal mellett állókból és a széksorok közé szorultakból kitört a bossa nova, s ez kiváló befejezése lett az estének.

 

fotó:
ekf-hanguklatok.fotoalbum.hu

 

Hozzászólás ehhez:

Harcsa Veronika Quartet és Matt Bianco koncertbeszámoló