Kikötő Online

Variációk jazz-zongorára

Jazz a Házban koncertbeszámoló

Jazz a Házban – ez a címe a pécsi Művészetek Háza új rendezvénysorozatának, melynek keretében öt hónapon át minden alkalommal egy-egy nem mindennapi jazzformációt hallhat és láthat a közönség. Elsőként február 4-én este lépett színpadra a Nagy Jánosból és Szabó Dánielből alakult jazz-zongorista duó, különleges szólózongorás koncertet ígérve az elején és meg is valósítva azt az este végére.

Szabó Dániel

A több formációban közreműködő és saját külön zenekarral (Nagy János Trió, Szabó Dániel Trió) is rendelkező művészek ezúttal más hangszeres zenésztársaikat otthon hagyva, csupán két zongorára igényt tartó koncertműsort állítottak össze, nagyobb zenei szabadságot biztosítva ezáltal saját maguknak. „Kétzongorás koncert, amilyeneket a jazz igazi óriásai is csinálnak” – jegyzi meg Szabó Dániel felvezetésként, miután szerény félmosollyal megmagyarázta a koncertkezdés csúszásának okát: „Nem tudtuk, hogy ránk várnak, bár sejthettük volna…”. Kétségtelen, de aztán néhány perc sem telik bele, a zongoránál már nemcsak sejteni vélnek dolgokat, hanem határozottan tudnak mindent. Tudják, hogyan kell nem kiesni a ritmusból, pompás futamokkal előrukkolni, könnyed pianóban maradni vagy épp fortét játszani, és mindenekelőtt odafigyelni a másikra. Mindezt pedig teszik szívet derítő átéléssel, bemutatva, milyen is az, amikor az előadásmód művészi színvonalú és szórakoztató egyszerre. 

A műsorra tűzött jazz-örökzöldeket, mint például Miles Davis vagy Chick Corea szerzeményeit Nagy János és Szabó Dániel egyéni interpretációban adja elő, a játékosságot és a zenei profizmust épp a megfelelő arányban vegyítve.

Nagy János

A két zongorista játékában aligha lehet kivetnivalót találni, pontosan, tökélyre törekvően játszanak, ettől azonban nem válik hideggé, idegenné a produkció, hanem megmarad egyfajta természetesség, lágyság a zenéjükben. Nem is hagyják, hogy körüllengje őket a kivételes tehetségű, ámde közönségüktől eltávolodó művészeket övező áhítat, ők egyszerűen csak zenélnek, és ez örömmel tölti el őket éppúgy, mint a teremben ülőket. Szemmel láthatólag teljes közöttük az összhang, ez pedig elengedhetetlen az igazi, örömteli együttzenéléshez. Megvannak a cinkos mosolyok, összekacsintások, melyek nélkül a közös muzsikálás, bármilyen műfajról legyen is szó, elveszti lényegét és minden létjogosultságát. Ezen kívül rendkívül bravúrosan játszanak, de a virtuozitás egyikük esetében sem válik kiüresedett, csupán technikailag kidolgozott profizmussá, hanem mindvégig megmarad emberinek és közvetlennek.

Külön megemlítendők a két zongorista által alkalmazott zenei poénok. Ide tartozik a zongora rendhagyó módon, ütőhangszerként való használata, valamint az is, amikor egymásnak ironikusan felelgető hangok csendülnek fel a két hangszeren, apró dallamok, melyek jó kedvre derítik a hallgatót. Olykor szó szerint dominál a hang-verseny értelem, a koncert legvégén szinte vetélkednek azért, hogy ki üsse le az utolsó hangot. Egyikük természetesen szükségszerűen nyer, de az utolsó hang lecsengése után már úgy tűnik, más befejezés elképzelhetetlen is lett volna. A végeredmény összemosolygás, taps, siker; nem meglepő, hogy ráadásszám nélkül nem mehetnek el a zenészek. Összefoglalóan: igazi profi jazz-örömzenélést hallhattunk. A következő lehetőség hasonló élményre február 22-én lesz, akkor a Harkány Big Band zenél, akik kicsit másfajta stílusban, több hangszerrel és nagyobb létszámmal fogják benépesíteni a Művészetek Háza színpadát.

fotók: Tóth László
 

Hozzászólás ehhez:

Jazz a Házban koncertbeszámoló