Minimum két év késéssel végre átadásra került a pécsi EKF egyik legnagyobb beruházása, a Zsolnay Kulturális Negyed. Az ötlet tulajdonképpen jó: egy, a nemzeti örökségünk ...
November 29, Kodály-központ, Pécs. Talán tényleg sikerül Pécsnek hosszú távon is profitálni a tavalyi kulturális főváros címből. Legalábbis a Kodály-központ működik, és nem is akárhogyan, ...
Judie Jay nevével általában a „feat.” szó után találkozunk: a magyar underground zenei szcéna nagy részével már dolgozott. A legtöbben talán a Beat Dis és ...
Supergroup. Divatos kifejezés azokra a zenekarokra, amelyek tagjai már a megalakuláskor ismert és elismert zenészek. Ha Magyarországon beszélhetünk ilyenről, egyetlen zenekar jöhet szóba. Ami a ...
Szó szerint mellbevágó élményt nyújtott az a jó másfél óra, amit Ben Frost társaságában tölthettem el a a Trafóban múlt csütörtökön. Az ausztrál származású, jelenleg ...
A pécsi zsinagóga nem tartozik a megszokott fellépőhelyekhez, azonban Bíró Eszter és zenekara számára kevés ideálisabb hely akadt volna új lemezük, a Mikor lesz az már? bemutató koncertjéhez. Május 9-én a Nyitott Templomok Napja és a Béke Világnapja is volt, ennek keretében rendkívüli produkciónak lehettek szem- és fültanúi az érdeklődők.
Bíró Eszter neve sokak számára ismerős lehet, nagyon sokoldalú művésznőről van szó. Színésznő, emellett könnyűzenei és világzenei albumokat ad ki. A nemrég alakult együttessel egészen új vizek felé evezett, gyökereinek felelevenítéseként zsidó dalokat zenésít meg, emellett pedig az új albumon magyar költők verseinek feldolgozásával is találkozhatunk.

A zsinagóga poros ülései megfelelően ősi és szakrális hátteret nyújtottak a produkcióhoz. A templomként már kevéssé funkcionáló épület erre az alkalomra újra megtelt emberekkel és zenével. A koncert kisebb technikai malőr miatt egy órát csúszott, azonban az, ami utána következett, bőven kárpótolt mindenkit. Nemcsak zeneileg, hanem fénytechnikailag is kiemelkedő volt. A zsinagóga tele volt élettel és örömmel, az énekesnő folyamatos és bensőséges kommentárjaival pedig családias hangulatot varázsolt.
Az új albumról elhangzó dalok mind nyelvileg, mind zeneileg sokrétűségről tanúskodtak. Az ismert hangszerek mellett némely dalban Eszter melodikát ragadott, a szintén ismerős, nemzetközileg is elismert Nikola Parov pedig a klarinéton kívül kavalkát, gadulkát vagy épp a dobossal, Fodóval társulva bolgár dudát vett a kezébe egy-egy dal erejéig. A keletet megidéző hangszerek és hangszínek itthon még kevéssé ismertek és elterjedtek, talán hangzásuk ezért is jelent ekkora élményt az ilyen jellegű koncerteken.
A dalok változatossága tartalmuk tekintetében is megmutatkozott. A magyar költők közül Nagy László, Varró Dániel és Radnóti verseiből válogatott néhányat az együttes. Radnóti Két karodban című versének különösen kedves története van. Fodónak, az együttes dobosának, Eszter párjának zenei improvizációja és egy évekkel később kézbevett verses kötetnek a találkozása szülte a dalt, melyet Eszter nagypapája emlékére énekelt akkor, Fodo zongorakíséretében. A költők mellett a keleti dallamok is megjelentek. Volt többek között bolgár és Kányádi Sándor által gyűjött erdélyi népdal, iraki szombat esti dalocska arámi nyelven, és ősi jiddis zenei szám is egy 10. századi spanyol költő feldolgozásában.

Eszter nemcsak azzal hozta hozzánk közel a kultúrát, hogy zeneileg megidézte azt, hanem a számokhoz röviden hozzáfűzött anekdoták, kedves történetek által is. A Szól a kakas című népdal története például egy 18. századi nagykárolyi rabbitól származik. A legenda szerint a rabbi gyakran beszélgetett pásztorokkal. Egyszer az egyik pásztorfiú gyönyörű dalt énekelt. Ezt a rabbi meghallotta és egy aranyért megvette a fiútól. Az érdekesség az, hogy amint a rabbi megtanulta a dalt, a pásztorfiú örökre elfelejtette. Egy másik szám a diaspórában szétszóródott zsidóság elvágyódásáról szóló himnusz volt, melynek magyar szövegét Varró Dani írta kifejezetten a zenekar számára. Az út szélén áll egy fácska nem csak dallamával csalt könnyeket sokak szemébe, a fiú és édesanyja párbeszéde egyszerre volt szép és szomorú.
A Béke Világnapja alkalmából Eszter fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy számukra a zene eszköz arra, hogy egy kicsit jobbá tegyék a világot. „Pici köveket mozgatunk el, de talán sikerül egy lavinát elindítanunk” – mondta. Ha nem is indult még meg a lavina, a kétórás koncert után mindenki kultúrával és nyugalommal feltöltődve mehetett haza. Erre a kis időre könnyen belefeledkezhettünk a zenébe, és nagy szavak nélkül átadva magunkat az élménynek, belekóstolhattunk a sokrétű és több ezer éves múltra visszatekintő zsidó kultúrába. Mert a rasszizmussal és békétlenséggel telítődött hétköznapokban jó néha valami szépet is érzékelni, hogy senki se felejtse el teljesen: alapvetően a jóra lettünk teremtve, csak rossz eszközökkel igyekszünk megragadni azt.
Én sajnos nem tudtam elmenni, de nagyon szívesen meghallgattam volna őket. Tetszett a cikk!
Én is szívesen meghallgattam volna a koncertet, de sajnos nem tudtam mikor lesz...De remélem megismétlik mielőbb !!!