Kikötő Online

Zakatol a füleiben

Dob és basszus az alapja minden zenének; a populáris zenei világban legalábbis mindenképp. Így aligha lehet alaptalan, ha kijelentem, hogy a Lévai Balázs által vezetett Dob + Basszus című műsor készítői alaposan eltalálták, mi kell egy színvonalas könnyűzenei műsor létrehozásához.

A Dob + Basszus című műsor 2005 óta van jelen a magyar tévében és a köztudatban, kezdetben még egy adott év két meghatározó dala kapcsán jártak körbe és mutattak be együtteseket, majd tematikus műsorokkal jelentkeztek, mindezek következtében pedig magukénak tudhatnak jó néhány Kamera Hungária-díjat is. A műsor aztán megszűnt, ám 2010 októberétől újra látható a Magyar Televízióban, a budapesti Bárka Színházban pedig személyesen is nyomon követhető. A koncepció átalakult kissé, biztos pont viszont az igényes zene, a sokféle ötletes megközelítés, a Hiperkarma főcímdala és Lévai Balázs személye.

A műsor nem titkolt célja, hogy bebizonyítsa, milyen fontos része a magyar kultúrának a populáris zene. Ennek jegyében több társadalmi réteghez is szól: a közép- és idősebb korosztálynak, akik az Apostol együttesnél kortársabb könnyűzenét nemigen ismernek és rendesen csak Kossuth rádiót hallgatnak; ugyanakkor érdekességekkel szolgálhat a fesztiválkedvelő fiataloknak is, akik megtudhatják, hogyan hangzott az eredeti szövege Péterfy Bori Hajolj bele a hajamba című számának és milyen gyakran rúgja fel koncert közben Varga Livius Kiss Tibi üdítőjét, esetleg (nem kevésbé üdítő) fröccsét.

Minden adás egy-egy zenekart vagy előadót mutat be, valójában azonban sokkal több is belecsempésződik az ötven perces műsoridőbe: a teljességre törekvés jegyében szinte észrevétlenül mutatkoznak be kortárs költők, a hazai zenei élet nagyjai és a zenei médiában tevékenykedő kritikusok. Kezdésképp Lévai Balázs felvázolja röviden a legfontosabb infókat az adott együttesről, néha elmélázik a zenekar nevéről, s kedélyesen elcseveg egyszemélyes házi zenekarával, Gyémánt Bálint gitárossal. A szóban forgó együttes tagjai nem sokkal ezután ténylegesen is megjelennek, zenélnek, tapsot kapnak, leülnek, majd a műsorvezető elbeszélget velük is. A műsor nagy erénye, hogy – bár a társalgás kanapékon és fotelekben helyet foglalva zajlik –, Lévai Balázs nem sablonos talk-show-t vezet, melyben a sztárvendéggel elmeséltetnek egy minél kínosabb = szórakoztatóbb történetet, majd megkérdezik, mikor ad ki új albumot, és arról mit kell tudni. Egyáltalán: ebben a műsorban nem „sztárvendégek” vannak, hanem csupa jó fej és remek humorú zenész, a hazai könnyűzenei színtér meghatározó alakjai; többségében alternatívnak elkönyvelt, mára azonban az igényes mainstream hiánya miatt menthetetlenül főáramlatot alkotó zenekarok, mint például a Kispál és a Borz, a Péterfy Bori & Love Band vagy a 30Y.

Üdítő dolog a műsorban, hogy jóval mélyebbre ás, mint a felszínes műmosolygó jópofizás műsorvezető és meghívott vendég között: Lévai Balázs szerencsére nemcsak udvariasan, de youtube-komment-szerűen is tud kérdezni, például amikor a Quimby-adásban azt feszegeti Kiss Tibinél, hogyan lehet küzdeni az elkurvulás ellen: azaz hogyan lehet ügyelni arra, hogy ne pusztán közönségbarát tucatszámok szülessenek, hanem valamilyen művészi érték. A tartalmasabb beszélgetéseket szavatolják a zenészeken kívül meghívott más vendégek, színészek, írók/költők, így önkéntelenül is szóba kerül a zene viszonya más művészetekkel; sőt, minden műsor állandó részét alkotja egy kortárs költővel, pl. Lackfi Jánossal, Varró Danival, Háy Jánossal való beszélgetés. A műsor azonban nem feledi, hogy elsősorban mégiscsak szórakoztatni akar: egy percre sem tűnik el a humor, az irónia; az adott költőnek is az a fő feladata, hogy a műsor fő tárgyát képező zenekar egy dalszövegét írja át, jutalomképp aztán meg is hallgathatja tőlük saját verzióját.

Az iróniában leginkább bővelkedő műsorrész azonban talán a Zoli és Peti az utcán elnevezésű, mely szerényen leplezi, hogy valójában a híres Kapa-Pepe párosról van szó, azaz Mucsi Zoltánról és Scherer Péterről, akik gyanútlan (vagy épp gyanús) járókelőket interjúvolnak az utcán, vajon mond-e nekik valamit a Péterfy Bori név, s nemleges válasz esetén nem átallanak gonoszkodni: „És ha segítek? Ha azt mondom, 2012, londoni olimpia, súlyemelés?”

Igaz, ami igaz: ez a műsor nem fog ismertséget szerezni ifjú, feltörekvő zenekaroknak, hiszen azokról a bandákról és előadókról szól, akikről már végképp nem lehet elhallgatni, hogy őket hallgatni jó; ám tény az is, hogy a műsor olyan hiányt pótol a zenei műsorok terén, amit az X-Faktor nem elégíthet ki. Aki pedig eddig lemaradt róla, szintén bepótolhatja hiányát, elcsípve egy-egy adást a tévében vagy tetszőleges hosszúságú Dob + Basszus-maratont rendezve az MTV videótárából.
 

Hozzászólás ehhez:

Gondolatok az MTV Dob + Basszus című műsoráról