Kikötő Online

Paraván mögé rejtett állatok

Radisics Milán: Magyar szürke

A könyvet lapozva képzeletben a hortobágyi puszta nyáresti, romantikus hangulatában hallgatom a csendet. Fejembe nyomom Imre gulyás tollas kalapját, és kipróbálom az ő módszerét. A fűbe heveredve figyelem a tájat, és csak várom, hogy elmúljon az idő. Pattogtatok egyet-kettőt karikás ostorommal, míg távolabb a nemzeti kincsként emlegetett szürke marha gulya elégedetten legelészik…

Valódi spirituális élményként emlékszik vissza Radisics Milán természetfotós első találkozására egy pusztai gulyával. Három év, 52 hazai és külföldi fotóstúra, valamint számtalan kaland után készült el albuma e különleges állatfajtáról. A könyv megjelenése nagyszabású mozgalmat indított el: külföldön is egyre többen megismerhetik a több száz éves hungarikum, a magyar marha megdöbbentő történetét, és felfedezhetik e fajta értékeit. 1870-ben hazánkban 13 millió egyed élt a magyar szürkéből, ma mindössze 18 ezer. Ki hinné, hogy a 18–19. századig Európa legfőbb élelemforrását jelentette az őseink által a Kárpát-medencében kitenyésztett állomány.
1960-ban politikai döntés született a fajta kipusztításáról: a magyar szürke teheneket és üszőket kötelezően szovjet-orosz, kosztromai fajtával kellett keresztezni. Hat évvel később már csak 6 darab magyar bikát és 180 tehenet tartottak számon. Bandi, a hivatalosan utolsó magyar szürke bika 1964-ben került vágóhídra. A genetikai csodaként számon tartott mai állomány a hortobágyi tenyészet egyik ifjú szakemberének köszönheti létét. Dr. Bodó Imre merész elhatározással néhány elkötelezett gulyás segítségével az istálló leghátsó részében, egy nádparaván mögött elrejtve megtartott 4 bikát! A kipusztulás szélére került fajtát nem sokkal később széleskörű összefogással, valamint professzionális genetikai és génmegőrző munkával sikerült megmenteni.
A naturArt – Magyar Természetfotósok szövetségének elnökeként is tevékenykedő Radisics Milán a könyv képanyagának elkészítésekor a gulyásokkal együtt élve ismerte meg a pusztai lét mindennapjait. A hortobágyi gulyásokat mindig is a pásztorok elitjeként tartották számon. Szívesen produkálják magukat hagyományos gulyás-viseletben a turistáknak, de a hosszú, magányos nyári éjszakákat, az önellátó hétköznapok tevékeny egyszerűségét sem cserélnék fel semmivel. Szent György napjától Szent Mihály napjáig a szabadban élnek, majd a téli szállásra terelik a gulyát. A gyakran nehéz fizikai munkával járó hétköznapok mellett itt is akadnak ünnepnapok és örömteli pillanatok. A legnagyobb „buli” a minden évben, Pünkösd idején megrendezésre kerülő, hagyományos, országos gulyásolimpia. A legnehezebbnek tartott versenyszám az, amikor a növendék, üsző marhát lasszóval ki kell fogni a karámból, lekötözni, aztán leolvasni a fülében található számot. Mindeközben mérik az időt. A lufizásnál tíz léggömböt kell karikás ostorral kipukkasztani, három perc alatt…
- Az értékes állatfajjal együtt a különleges, ősi, emberi életformát is őriz a puszták világa. Legtöbbünk számára ma már elképzelhetetlen, hogy napokat töltsünk el egy végeláthatatlan legelőn a stresszes létünkhöz kapcsolódó laptop, televízió vagy napilapok nélkül. A városi dugóban araszolva nem is gondolnánk, hogy nem is oly távol a sáros, télvégi pusztában a ló az egyetlen közlekedési eszköz! – mondja a fotós, akinek hortobágyi túrái során veszélyes kalandban is része volt. Sötétedésig tartó munkájába belefeledkezve egyszer csak az őt elkísérő fia figyelmeztető kiáltását hallotta, mivel vészesen közeledett felé három, támadó bivaly.
- Menekülésre már nem volt időm, ezért ijedtemben ordítozva hadonászni kezdtem a fotóállványommal. Mintha meglepődtek volna a bikák, hirtelen megtorpantak, és szép nyugodtan tovább ballagtak. – meséli.
A természetvédelmi területeken, rideg legeltetéssel, „bio-körülmények” között tartott és takarmányozott állatok a legelés közben százféle növényt, köztük különleges gyógynövényeket fogyasztanak, húsuk mindezeknek köszönhetően különösen ízletes, és tápanyagokban, mikroelemekben gazdag. A pásztorünnepeket bemutató képek láttán szinte érezni lehet a csakis szürke marhából készülő, gőzölgő gulyásleves és pörkölt illatát. Apropó szaglás! A gulya ősi szokás szerint mindig széllel szemben jár, megelőzendő hogy az őket fenyegető állatok szagot foghassanak. A fotókat nézve mintha hallanánk a gulya kolompjait, ahogyan a ködös legelőn lassan tovább ballagnak egy gémeskút mellett…

Radisics Milán: Magyar szürke
Geographia Kiadó, a National Geographic Society könyveinek magyarországi kiadója
Fotók: Radisics Milán
Szöveg: Horváth Árpád

Hozzászólás ehhez:

Magyar szürke - könyvajánló