Kikötő Online

A lélekvezető

Popper Péter: Lélekrágcsálók. Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból

Popper Péter egyik előadása végén beszélgetést folytatott közönségével – ami nála abszolút megszokott dolog volt ilyen alkalmakkor –, és egy hallgatója által felvetett problémára reagálva, így zárta le mondandóját: „a dolog sokkal bonyolultabb, mintsem hogy így elintézhetnénk, de beszélgetni lehet róla. Talán el is vezet valahova, csak nem ilyen rövid idő alatt.” (Lélekrágcsálók, 2010, 61.). Ez az őszinte szakmaiság, ami le tudott nyűgözni különös stílusában; a pszichológus-tanárnak az az attitűdje, hogy nem feltétlen ő hordozza a kulcsot a lélek rejtelmeihez, de segíthet eljutni a megoldás(ok)hoz. Ha az Ember is úgy akarja…

Kis országunk egyik legnépszerűbb, legtöbbet szereplő pszichológusa, Popper Péter 2010 áprilisában hunyt el. Meglehetősen szélsőségesen viszonyultak a gyermekpszichológusként is évtizedekig dolgozó szakemberhez, aki tv- és rádióműsorokban, újságokban és nyilvános vagy egyetemi előadásain gyakran beszélt a hétköznapok gondjai mögött meghúzódó lehetséges pszichológiai magyarázatokról. Egyéni felfogásával, stílusával kitűnő beszédeiben, írásaiban az egyes ember, a családban, házasságban élő ember, a magyar ember, a bűnös vagy a szorongó ember, a gyermeki lélek, a nárcisztikus művészember pszichés folyamatai, döntéseiknek és következményeik feldolgozásának mikéntjei állnak középpontban. Tehát az Ember. No de az ember mindenek felett?

A 2010-ben Popper legjobb előadásaiból született Lélekrágcsálók című könyvben nem a pszichológus, hanem az emberi énje számára legalapvetőbb etikai elv hangsúlyozódik: „az ember nem tulajdon”. A Bibliáig visszanyúl az érvelésben: „Isten hatalmat adott az embernek a világ felett, a növények felett, az állatok felett – de a többi ember felett nem! (…) mert hatalma csak az emberfelettinek lehet az ember fölött” (9). A könyv szerkesztője, Gutman Bea, különböző témájú előadásokat válogatott egybe, amelyek jól tükrözik a pszichológus munkásságában megjelenő főbb szakmai kérdéseket. A szerepek és játszmák; a szorongás és a félelem; a családbeli kapcsolatok; párkapcsolati kérdések az őszinteség és a titoktartás felől – és folytathatnánk a sort, hogy egyes szövegekben milyen újabb témák és esetek bukkannak fel, hiszen Popper feje mint egy pszichológiai esettárként működött. Mindenre volt kész példája, a tökéletesen odaillő eset, amely az ő tolmácsolásában megérthető a hétköznapi ember számára is.

Az előadások igen jól működnek tanulmányként is. Popper rendkívül gördülékeny, olykor ironizáló, saját magával szemben sem kíméletes stílusa olvastatja magát. Mindezt segíti a hétköznapi példákon, empirikus anyagon alapuló előadásmód. Nemcsak anonim eseteket hoz praxisából, hanem saját életéből is jócskán szemezget:

„Tizenöt éves koromban támadt egy tályog az állkapcsomon. Meg kellett operálni. Anyám, mint egy izgatott tyúkanyó vitt engem a sebészetre, s be akart velem jönni a műtétre is. Visszatoloncolták: tessék leülni a folyósón! Tessék megvárni a kisfiút! Ez olyan erősen hatott rám, hogy a műtétet már észre se vettem, hanem arra gondoltam, hogy most megértettem valamit a világból. Anyám minden szeretete ellenére sem tud belépni az én félelmembe, az én szorongásomba, az én fájdalmamba. Ezt a műtétet egyedül kell végigcsinálnom.” (59)

Mégsem érezzük a feltétlen nevelési célzatot, a tanítani akarást, a pszichológus váteszszerepét, aki oktatja is beteg népét. Nagyon távol állt az ilyes fajta gondolkodás Poppertől, még hetven évesen is rendkívüli naprakészséggel és lazasággal volt képes felfogni az emberi lelket és a társadalmat.

Nagyon szimpatikus megközelítése, hogy a dolgok valós állapota nem a „normális”, „tökéletes” és „boldog” kifejezésekkel írható le. Erre több példát is találhatunk az előadások között. A ”Fussunk el a bánat elől?” című szövegben a nárcisztikus karakter jellemzőiről beszél, arról, hogy a kreativitás, a művész és a művészet egyik alapvető vonása együtt jár a depresszív hajlammal. Az a tény, hogy vannak komorlátású, negatívabb gondolkodású emberek, szerinte teljesen természetes dolog. Vagy, teszi fel a kérdést, mi a baj azzal, ha egy ember nem kellőképp empatikus minden embertársa iránt? Előadásán egy néző aggodalmára, aki állítása szerint kevésbé érez együtt egy emberrel, mint egy állattal, így reagált: „Ne haragudjon, hol olvasta azt, hogy magának együtt kell éreznie minden emberrel? És ha együtt érez, azzal megoldja az ő szenvedésüket? Ilyen hatalmunk szerintem nincsen.” (59-60)

Minden kérdése önmagunkra világít rá. A kérdésekből, az elmesélt történetek szerint, a jó pszichológus képes ráérezni egy emberre, a személyiségét formáló ok-okozati viszonyok feltárásával közelebb kerülni hozzá és kezébe adni az önmaga megismeréséhez vezető kulcsot. Ehhez pedig türelem és idő kell, ahogy Popper Péter meggyőződéssel állítja, nem is kevés. Akár maga az élet.

Popper Péter: Lélekrágcsálók.
Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból
kiadó: Kulcslyuk
kiadás éve: 2010
kötés: cérnafűzött, keménytáblás
oldalak száma: 270
bolti ár: 2 967 Ft
 

Hozzászólás ehhez:

Popper Péter: Lélekrágcsálók - könyvkritika