Kikötő Online

A Magányos Egér, Zellő csikó és Antverpen veréb esete

Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről - könyvkritika

Ljudmila Ulickaja munkáit a „nüanszok prózája” megnevezéssel szokás illetni, ugyanis napjaink egyik legnépszerűbb írójának alkotásai a magánember életterét mutatják be, az egyén sorsát boncolgatják. Az orosz írónő Történetek állatokról és emberekről (Magvető Kiadó, 2009) címet viselő kötetében sincs ez másképp; a három rövid mesében hétköznapi gondokat, sorsfordító eseményeket ismerhetünk meg: egy zárkózott egér, egy ambiciózus kiscsikó és egy gyámoltalan veréb mindennapjait.

A könyv műfaja kapcsán óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: vajon kinek szólnak ezek az írások? A dilemmán a történeteket végigolvasván sem emelkedhetünk felül, csupán az körvonalazódik bennünk, ami már az első néhány sorban érezhető („az az egér, akiről most szó lesz, egy szál maga volt. A férje még fiatal korában belefulladt egy nagy köcsög tejbe, a gyerekei felnőttek és más városba költöztek, egy fiát kivéve, aki egy gőzhajón telepedett le”): Ulickaja – akitől egyébként nem áll távol a gyermekirodalom – munkáját nem csupán az apróközönségnek címezte. Az írónő különleges módon ötvözte a felnőttek világképét a mese jellegzetes elemeivel, ami által egy borongósan bájos, keserédes mesevilágot konstruált. Sokkal inkább erénye a könyvnek, nem pedig hiányossága, hogy nincsen célközönsége: a szöveg más-más látnivalót ígér a különböző korosztályú, eltérő olvasási stratégiával közelítő befogadóknak.

A kötet izgalmas összetevője a történeteken végighúzódó reflexivitás: amellett, hogy Ulickaja egy-egy irracionális elemmel folyton megakasztja az olvasást (ekkor konstatáljuk magunkban: „ez egy mese, bármi megtörténhet”), maga is kijátssza a műfaj sajátosságait. A mese és a valószerű világ cezúrája folyamatos mozgásban van. Az írónő ezt a határt nem húzza meg következetesen, ironikusan kezeli: ebben a világban emberi kártevő ellen egerünk akkora macskát vesz, ami belefér a kosarába; Kedves, a hiperszenzitív ló kedvenc eledele a mákos kifli; az ezerjófű pedig unalmában megtanul olvasni és beszélni. Mégis van, ami ellentmond a józan észnek - Mihéjev macska például banánhéj helyett csakis almahéjon csúszhat meg: „Általában banánhéjon szokás megcsúszni, vagy narancshéjon, na de honnan vegyünk mi olyat itt, a mérsékelt égövön, ahol nem terem banán, sem narancs, a bolt pedig nagyon messze van.”

A mesék végkifejlete persze minden esetben tanító-nevelő; a sanyarú sorsú állatok hétköznapi gondjaiból kifejlődik egy egyetemes értékrend, a kiengesztelődés világrendje: a magányos egér megtalálja élete párját, az ügyvéd csótányt; az égetnivalóan rossz százlábú-csemeték megjavulnak; Zellő csikó pedig ünnepelt cirkuszi lóvá válik. A három nyúlfarknyi történet rövidségéért a tipográfia és a képek (a lenyűgöző illusztrációk Lakatos István munkáját dicsérik) kárpótolnak ugyan bennünket; mégis úgy érezzük, mintha csupán egy pici fragmentumát olvashattuk volna egy terjedelmesebb mesekönyvnek. Ezért némi hiányérzet támadhat bennünk, mely csupán egyetlen dolgot jelez: Ulickaja könyvét jó forgatni.

Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről
fordító: Kisbali Anna
kiadó: Magvető
kiadás éve: 2010
oldalak száma: 76
kötés: cérnafűzött, keménytáblás
bolti ár: 2 490 Ft.

Hozzászólás ehhez:

Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről - könyvkritika