Kikötő Online

A pipás, a csavargó és a kvantumfizikus

Rafael Marín: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár - könyvkritika

Úgy tűnik, kisebb fajta Sherlock Holmes-reneszánszt élünk mostanában, hiszen a világ leghíresebb nyomozóját már Hollywood is felfedezte magának, a britek pedig kiváló tv-sorozatot fűztek a legenda köré. Így talán nem csoda, ha van még olyan író, aki úgy gondolja, hogy tud újat mondani a pipás-nagyítós detektívről. Rafael Marín a filmes feldolgozásoknál lényegesen konzervatívabb megközelítést választ: csak annyira dolgozza át a figurát, amennyire a történet megkívánja.  

Még mielőtt rátérnénk a regény kivesézésére, vessünk egy pillantást a borítóra és a magyar címre, ugyanis mind a kettő botrányosan gagyi. A fedél-design még csak hagyján, ez inkább csak taszító, de a cím több szempontból is nagyon félrement. Bár a spanyol nem az erősségem, de a nyakamat rá, hogy a „Elemental, querido Chaplin” nem azt jelenti, hogy Sherlock Holmes és az Einstein-gyár. Egyrészt nekem erről a címről inkább egy Asylum film jut eszembe, ami nem éppen a minőség szinonimája, másrészt ez egy gigantikusan nagy spoiler. Einsteinről a 140. oldalig szó sem esik, ott pedig meglepetésként kellene, hogy érjen minket, hogy ő is szerepel. Hát, így nem fog.

Azért is bosszantó mindez, mert Marín regénye minden, csak nem gagyi. Nagy katyvasz, szó se róla, de Marín olyan realistán tálalja a legvadabb elképzeléseket is, hogy az ember hajlamos elhinni azokat. A kerettörténet azonban kissé túlzás („talált könyv”), semmivel se lesz hitelesebb tőle a dolog. A regény elbeszélője maga Charlie Chaplin, aki először gyerekként, majd fiatalemberként találkozik Holmes-szal, és egyfajta Watson-pótlékként segít neki megoldani a világ legnagyobb összeesküvését. Többet bűn lenne elárulni a történetből, annyi meglepetés és csavar azért nincs benne, hogy csak egyről is előre tudomást szerezzünk. A könyv legnagyobb hibája ugyanis az, hogy nincs benne kétszáz oldalra elegendő ötlet és fordulat. Emiatt nyúlik a végtelenbe a felvezetés, és emiatt futják a szereplők többször is ugyanazokat a köröket. Ezek az üresjáratok csak akkor kezdenek működni, amikor Marín a korról, a hangulatról és Londonról kezd mesélni. A huszadik század eleje amúgy is egy izgalmas korszak, amikor egy világ már kezdett eltűnni, egy új pedig megszületni. Nyilvánvaló, hogy Holmes a múlt, Chaplin és Einstein a jövő, ezt talán jobban is ki lehetett volna hangsúlyozni. Mindenesetre ezek a leírások a bűzös, koszos, külvárosi Londonról tényleg találóak és plasztikusak. Marín amúgy is felvillant mindent, ami a korra jellemző volt, emblematikus figurákat, mítoszokat, az elefántembertől Oscar Wilde-on át Frankensteinig. Kaotikusnak tűnhet a felsorolás, pedig van benne logika. Hitler cameo-ja ezzel szemben a könyv legkellemetlenebb, legbugyutább pillanata.

Alighanem a realizmus fokozása érdekében lett valós személy a főhős, mert más nem igazán indokolja Chaplin szerepeltetését. Nem tudunk meg róla semmi újat, azt se lehetne mondani, hogy ebből a kalandból esetleg megérthetnénk későbbi életútját. Az egész történet ugyanígy működne egy képzeletbeli figurával is, és legalább megúsztuk volna a hollywoodi anekdotákat, amikkel Chaplin rendszeres időközönként untatja az olvasót. Marín Sherlockon keresztül próbál unos-untalan összekacsintani az olvasójával, mert az éles szemű bűnüldöző látja a jövő nagy sztárját az ifjú Charlie-ban.  Amúgy is rengeteg jóslat van a regényben a XX. századra, de lássuk be, nem nagy „wasistdas” a jelenből megjósolni a múltat. A világmegfejtő gondolatok kivétel nélkül Holmes szájából hangzanak el, aki itt minden idők legnagyobb koponyájaként kerül bemutatásra. Amúgy a figura jóval közelebb áll Doyle eredetijéhez, mint a Guy Ritchie- vagy BBC-féle változat; kicsit öregebb, fáradtabb, és már nem a Baker Streeten lakik. Marín nem tudott, vagy nem akart esendő, átélhető figurát faragni belőle, Holmes mindvégig titokzatos és elérhetetlen marad.

A Sherlock Holmes és az Einstein-gyár csak szolid izgalmakat képes nyújtani. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy átlagos krimi, amit megbolondítottak némi tudományos-fantasztikummal. Súlytalan az ellenség, nem is tudunk meg túl sokat róluk (azon kívül, hogy futóbolondok), a finálé pedig olyan rövid és jellegtelen, hogy fel sem tűnik. Már csak azért sem, mert eltereli a figyelmünket a mondanivaló, amit Marín az utolsó néhány oldalon nem győz letömködni a torkunkon. A tudományt csak jóra szabad használni, mert amúgy veszélyesebb, mint egy Hitlerből, Sztálinból és Szaddam Husszeinből összegyúrt klón – harsogja Marín, pedig ezt talán ma már mindenki tudja. A földhöz ragadt megközelítés és a viszonylag igényes nyelvezet átvezeti az olvasót a nehezebb pillanatokon, de Marín furcsa könyve nem elég bátor, nem elég ötletes, és messze nem elég intelligens ahhoz, hogy igazán maradandó élmény maradjon.


Rafael Marín: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár
Eredeti cím: Elemental, querido Chaplin
Fordította: Horváth Hermina
Kötés: puhatábla
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 240
Bolti ár: 2670 Ft.

Hozzászólás ehhez:

Rafael Marín: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár - könyvkritika