Kikötő Online

Álomország

Neil Gaiman: Álomország - könyvkritika

A lapzárta sok mindenre ráveszi az embert. Így került a kezembe képregény. Utoljára a Hahotában olvastam ilyet, nagyon szerettem őket, de azóta csak hallottam róla, hogy létezik egy egész szubkultúra, aki képregényt olvas, gyűjt, imád. Az ember ilyenkor fanyalog, hogy na, ne már, csak az olvas ilyet, aki csak a tőmondatokat érti meg és annak felfogásához is kell a képi magyarázat. Erre a műfajra is igaz, hogy ne nyilvánítson róla véleményt, aki nem próbálta.

Neil Gaiman volt otthon, a Sandman-sorozat első három kötete, kezdjük a harmadikkal. Szerencsére, bár sorozatról van szó, a kötetek önmagukban is értelmezhetőek. Ez a kötet az Álomország címet viseli. A borító nagyon igényes, a lapok jó minőségű papírból készültek, kézbe simul. Azért ez nem a Hahota.

Négy képregénynek futhatunk neki ebben a kötetben: Kalliopé, Ezer macska álma, Szentivánéji álom, Álarc. A kötet utolsó utáni darabja egy eredeti forgatókönyv (szkript) a Kalliopéhoz. Mire ide eljut az olvasó, elolvasva élete első négy felnőtt képregényét, már fúrja az oldalát a kíváncsiság, hogyan is készül egy képregény. Mi volt először: a szöveg vagy a kép? Mint megtudjuk, panelnak hívják a képkockákat, az író panelenként instruálja a rajzolót, aki visszacsatolva alakítja is a történetet, nem csak lerajzolja. És nem akárhogy rajzolja le. Elég sötét ugyan a képi világ, határozottan nyomasztó, ez érdekes plusz tartalommal tölti meg a szöveget. Jó játék lenne ugyanezekhez a szövegekhez világosabb képeket készíteni, alapvetően változtathatná meg az üzenetet.

A Sorozat alcíme: az álmok fejedelme. Gaiman sajátos elképzelései az álmok világáról tíz kötetben ismerhetők meg. Saját világot teremt, melyben létrehozza a Végtelenek kasztját, aki többek, mint az istenek, mert az istenek meghalhatnak, ha az emberek elfeledkeznek róluk.

A Végtelenekről szól az első mese. Kalliopét a rítusoknak megfelelően elfogja és fogságban tartja egy író, akit ettől kezdve „megszáll a Múzsa”, jobbnál jobb könyveket ír. Aztán egy bezoárért cserébe átadja az újabb generáció egy jeles tagjának, ahonnan a Végtelenek segítségével sem tud kiszabadulni Kalliopé, és végül Oneiroszhoz fordul.

Persze azt érezni, hogy a történeteknek van előzménye, Oneiroszt valaki, valamikor, valahova bezárta, aki aztán kiszabadul, le is veszem a polcról a sorozat első kötetét. Rajongó azért nem leszek, de az első két kötetet el fogom olvasni.

Abszurd sztori az ezer macska álma, némileg - képileg mindenképp - az „I Robot” utolsó jelenetére emlékeztet, amikor a sok robot felsorakozik a vezér mögé. Csak ott a jövőt álmodják, itt, az ezer macskának a múltból merítkezve lehet megálmodnia a jövőt, amikor is a világ visszafordul alaphelyzetébe és macskák lesznek az urak, az emberek meg a zsákmány.

A Szentivánéji álom megkapta a World Fantasy Award legjobb novelláért járó díját. Gaimann képregény műfajban is befutott. Egyébiránt többek között az Amerikai istenek, a Coraline, a Sosehol és a Csillagpor című regények szerzőjéről van szó.

Irodalmi igényű szöveg, élvezetes képek. Valahol a könyv és a film határmezsgyéjén mozgunk. Aki a science-fictiont szereti, annak biztosan bejön ez a műfaj. Aki nyitott, az is bátran próbálkozzon vele. Egy újabb felfedezhető világ.

Neil Gaiman: Álomország
Cartaphilus Könyvkiadó, 2010
160 oldal
3380 Ft
 

Hozzászólás ehhez:

Könyvkritika | Neil Gaiman: Álomország