Kikötő Online

Démonok és démonok

Géczi János: Anekdota (Tiltott Ábrázolások Könyve)

A 2008-ban megjelent Tiltott Ábrázolások Könyve Géczi János prózaírói munkásságának vaskos összegzése volt. Géczi legújabb munkája, amely – alcíme és számos motívuma révén – szinte magyarázó-lezáró függeléke e könyvnek, már nem a műfaj- és stíluskeverés s a töredékekből komponált nagyszerkezet mintázataival hívja fel magára a figyelmet.

A cselekmény tere és ideje is jóval könnyebben meghatározható: az Anekdota elsőrendűen Justinianus császár és Theodóra császárné idejébe, a 6. századba invitál. Mégsem egyszerű történelmi regénnyel van dolgunk. A történetszálak a koraközépkori Bizánctól a mai Veszprémig vezetnek; a szerteágazó történések közül egyiknek sincs megnyugtató vége; s szerethető hősökben sem bővelkedik a mű. A cím többfenekű lakonikussága, az elveszett kézirat toposza, a mozaikkészítés allegóriája és a retorikus fogásként ismétlődő narrációs önreflexió egy olyan prózavilág határait jelöli ki, amelyben a római és bizánci miliő ábrázolása korántsem önérdekű mutatvány. Az emberi létezés egyetemes kérdéseiről, a remény és a reménytelenség arányairól s ezek elbeszélhetőségéről esik szó – nyíltan vagy rejtetten – minden mondatban: „Néha azt érzem, amit Romanosz, kinek konstantinápolyi diakónusként megjelent álmában Mária, egy teleírt papiruszlapot adott át neki, hogy nyelje le, s miután megtette, tökéletesen kitöltötte lényét a szöveg, amelyet szemmel vagy értelemmel meg sem ismert: nincs remény.” (6.)
A könyv nagy műveltséganyagot mozgat, mégis könnyen olvasható: a néhány oldalas fejezetek az elbeszélés aggályos rendje szerint következnek egymásból, s az ókori retorikákat idéző, díszes hasonlatokban és bonyolult mondatfűzésekben gazdag nyelvezet is csakhamar magával ragadja az olvasót. A mű ereje alighanem abból származik, hogy a szépség nyelvén nem a világ csodás voltáról számol be: többször közölt célja, hogy a démoni kegyetlenség természetét beszélje el, a zsarnoki álnokság és képmutatás hatalmát példázza. A szerző?/elbeszélő?/másoló? (Prokopios? Romanosz? a Cholnokyak? Géczi?) a gyávaság, a pénzsóvárság és a gonoszság embertelen (más szóval nagyon is emberi) valóságába enged bepillantanunk. A Szémonidésztől vett mottó ugyan az „asszonyok” veszedelmes rókalelkűségét hangsúlyozza, a szöveg szándéka azonban ennél szerencsére sokrétűbb. „Örökösen hazudott, akár a történetmondó, és örökösen igazat állított, mint a történet” – olvassuk Justinianusról (46.). A hazugság és az igazság kiismerhetetlen összjátéka az Anekdota tanúsága szerint nemcsak a császár jellemének fő vonása. Meghatározó olvasástapasztalatunk is annak belátására ösztökél, hogy nincs végső igazság, nincs egyetlen bizonyosság, nincs megbízható történet: másolatok, értelmezések és színeváltozások homályában botorkál, aki olvas, aki él.
A szöveg rövidnek rövid – de hogy tréfás volna? Mégsem érezni hibás választásnak a címet. Nem, hiszen az Anekdota műfajjelölő egyrészt a regényben is fölemlített, azonos című kéziratra utal; másrészt groteszk fényt vet a kegyetlenségeket lajstromozó igyekezetre. S nem mellékes az sem, hogy az elbeszéltek szerint Justinianus gyűlölte és tiltotta az anekdotákat. Kettős értelmüktől, azaz a rögzíthetetlen és uralhatatlan jelentéstől tartott. Ebben az olvasatban jelen munka az Anekdota címet magára véve a nem uralható szabadság foglalataként tűnik elénk, s a művészet eredendően apokrif voltának közvetett dicséreteként hat.
A gyűjteménykönyvtárban garázdálkodó démon, akiről a fölütés beszél, utóbb a szereplők egyikének-másikának képét ölti fel. A világban működő sötét erőket szórakoztatva borzongató prózairály leplezi le; de hiába a kisregény-terjedelem és az olvasmányos jelleg: az Anekdota komoly figyelmet, elmélyült olvasást kíván. Hogy a gonoszság démonait és az elbeszélés szellemét véletlenül se keverjük össze.

Géczi János: Anekdota (Tiltott Ábrázolások Könyve)
Gondolat Kiadó, Budapest, 2009

Hozzászólás ehhez:

Démonok és démonok