Kikötő Online

Egy elvetemült Ágyús vallomása

Nick Hornby: Fociláz – könyvkritika

Minden férfinek van valami heppje: vasútmodellezés, második világháborús irodalom, autók, és hát vannak (vagyunk) pár millióan foci-zombik. Az ilyen ember élete állandó küzdelem: ha meccs van, hozzá kell férni a tv-hez, hiába sikít életünk párja a Szülifeliért, ha veszít a csapat, néhány nap depresszió következik, és mondjuk egy Arsenal – MU meccs fontosabb, mint holmi családi összejövetelek. Nick Hornby ezen embertípus mintapéldánya, ’92-es könyve, a Fociláz pedig minden futballrajongó Bibliája.

A kis Hornby-t 1968-ban, 11 éves korában érte utol a végzet: apja ekkor vitte el először egy Arsenal meccsre, ahol szerelem született első látásra. Hornby az elkövetkezendő harminc évet a Highbury lelátóján töltötte, fagyban és hőségben, osztozva a csapattal a dicsőségben, de még inkább a kudarcban. Hornby egész élete a focin keresztül csapódik le, annak minden mozzanatához meccsek és nagy pillanatok sora kötődik.

Bár a foci jócskán megváltozott a könyv megjelenése óta, - hol van már az unalmas, unalmas Arsenal, hol van már a Highbury (luxus-lakópark van a helyén), az East Stand félelmetes embertömege, és hol van már az a hangulat, azok a balhék, amit a ’70-es, ’80-as éveket jellemezték – Hornby könyve semmit sem veszített frissességéből és igazságtartalmából. Ebben a könyvben mindenki magára ismerhet, aki rajongott már valamiért – nem is feltétlenül a fociért. Hornby könyve azonban több, mint egyszerű foci-hozsanna: egyszerre szól a felnőtté válásról, az apa-fia kapcsolatokról, az elkötelezettségről és mindezek mellett még érdekes kor- és társadalomrajz is. Merthogy a Fociláz bizony a dolgok árnyoldalát is bemutatja: az angol focihuligánok minősíthetetlen viselkedését, a heysel-i és a hillsborough-i tragédiát, és azokból levont keserű következtetéseket. Hornby pedig, mint minden megszállott és függőségben szenvedő ember, megvívja a maga lelki- és társadalmi csatáit.

Bár a könyv mindenkinek ajánlott, Arsenal drukkereknek egyenesen kihagyhatatlan. Ez a mi könyvünk, nekünk szól, a mi csapatunk történelme és legendái elevenednek meg, ráadásul testközelből, egy fanatikus szemén keresztül. Felbecsülhetetlen élmény. Pat Rice, Alan Smith vagy Pat Jennings: Hornby mindenkiről felelevenít pár szép emléket, emlékezetes megmozdulást. Ráadásul mindezt szellemes, olvasmányos és kellően önironikus stílusban teszi, bár a magyar fordítás itt-ott sajnos megbicsaklik (egy klasszikus félrefordítás: az indie pop az még véletlenül sem indiai, és akkor a thrash metal magyarításáról még nem is szóltam).

Ez Hornby első könyve, de stílusa már itt is kiforrott és fél perc alatt felismerhető: ez a könnyed, lazán mesélős hozzáállás nagyon jól illik a témához, tényleg sokszor olyan, mintha az ember egy pubban ülve hallgatná a sztorikat. Az ötödik ikszet taposó Nick barátunk azóta is lelkes Arsenal szurkoló, úgyhogy minden további szószaporítás helyett hadd szóljon, tisztán, teli tüdőből: „Arsenal Till I Die”!

Nick Hornby: Fociláz
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010.
Fordító: M. Nagy Miklós
Oldalszám: 308
Bolti ár: 2600 Ft
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Nick Hornby: Fociláz – könyvkritika