Kikötő Online

Egy huszadik századi romantikus családregény

Fábián Janka: Emma-trilógia - könyvkritika

Elöljáróban röviden: Nem lehet nem két részben gondolkodni a könyvekről. Nagy a szakadék az első kötet és a másik két kötet között, ez utóbbiak javára. Aztán ezen belül is muszáj újabb két bekezdést írni: mert ha véleményt kell formálnom, bizony vannak kritikus megjegyzéseim is, de Isten bizony csak építő jelleggel. Ugyanis nem tagadhatom, bizony vannak a történetnek katartikus pillanatai. Sírtam, mint a záporeső a harmadik kötet végén. (De, cssss, ez titok, szerencsére senki sem volt itthon). Amiért a leginkább hálás vagyok: többet tanultam a huszadik századról Fábián Jankától, mint mindenféle tanulmányaim alatt összesen. Valami válaszfélét sejtek az örök kérdésre: hogyan lehet, hogy egyébként intelligensnek mondható emberek szélsőségek szolgálatába állnak, bármelyik oldalon.

I. Fábián Janka: Emma szerelme

Három este alatt elolvastam a könyvet. Ez sosem rossz jel. Valahol egyszer olvastam, hogy a jó strandra való könyv ismertetője, hogy annyira nem jó, hogy ne tudd letenni egy kis fürdés kedvéért, könnyű tartani, nem zsibbad el a kezed, és kis helyen is elfér. Ilyen célra az Emma szerelme tökéletes. Bár most nincs strandszezon, de a karácsonyi hajrá után, a két ünnep között kikapcsolódásnak ajánlom. Ajándéknak is jó.

Az Emma szerelme megfelel az alcímnek, valóban egy romantikus családregény. Egy kitalált Balaton-felvidéki kisvárosban, Balatonkörtvélyesen játszódik, igaz, hogy Emma ide már, mint nagyvilágot (Párizst, majd Kanadát) megjárt kívülálló kerül. De mint a lányregényekben, a kezdeti nehézségek után beilleszkedik, megszeretteti magát, otthonra lel. Ahogyan kell, a szerelem konfliktusokkal kezdődik, más – olykor pikáns, olykor tragikus - szerelmi szálakkal bonyolódik, míg végre beteljesedik. Mindez a hosszú tizenkilencedik század végén, a boldog békeidőkben, majd az első világháborúban játszódik. Útjára indul a Kóthay-család.

Kritikus szemmel: kicsit együgyű. A szereplők olyannyira idealizáltak, ami már hitelességi probléma. Vannak nem erős, nem bátor, nem hős szereplők is a történetben, de azok sorra elbuknak. Emma világa fekete-fehér. Pedig az élet sosem volt ilyen egyszerű, még akkor sem, ha a boldog békeidőkben talán tényleg fontosabb volt valamiféle erkölcsi tartás, mint manapság. Súlytalanok a drámai fordulatok, a sztori jobban érdekel, fut a szemem tovább a sorokon, hogy megtudjam, mi történik, mintsem hogy megálljak egy pillanatra és elmélázzak az érzelmek, események lényege felett. Mindent túlmagyaráz, mindent előre sejtet az író, tulajdonképpen sokkal korábban kitalálható, mi fog történni, mint azt kellene. Pedig egy kis feszültség jót tenne a könyvnek. Talán egy meglepő fordulat van a könyvben, „Zách gróf esete Varga Eszterrel”, de nem is értjük meg, miért történt, nem illik a korábbi okfejtésekbe. Érzi ezt az író is, mert nagyon rövidre zárja ezt a mellékszálat.

A történelem ebben a kötetben még csak felsejlik, olykor közhelyesen jelenik meg (Sissy, Millenium, majd Horthy fehér lova – bár ezek tényleg emblematikus jelentőségű események és tények), máshol az író kissé tanár nénisen kiszól a történetből, de hangulatában hozzáad az olvasottakhoz. Ismerőssé tesz. (Nem volt ám ez olyan régen: Emma dédunokája 2000-ben lesz huszonéves.)

Az Emma szerelmét jó olvasni. A kicsit fogalmazásszerű stílus megszokható, egyszerűségében élvezhető. Ha nem szépirodalmat kerestünk, hanem szórakoztató irodalmat, mindezt megbocsájthatjuk. Késztetést érzünk, hogy könyvesboltot keressünk, és megvegyük a folytatást is.

II. Fábián Janka: Emma fiai, Emma lánya

Emmának három fia és egy lánya születik. Volt még egy a Zách-gróftól született, de meghalt baba is: a Zách-szálnak ebben a részben a végére érünk, a korábban kritizált gyilkosságnak van folytatása, de még most is kicsit l’art pour l’art-nak érzem: azért volt a gyilkosság, hogy lehessen továbbfűzni a történetet.

Ezek a kötetek sokkal kevésbé lányregény típusúak, kevésbé a szerelmi szálakon, sőt sokkal kevésbé az egyéni fejlődésen van a hangsúly, előtérbe kerül a történelem, melynek a szereplők hol elszenvedői, hol mikro-szinten alakítói.

A sok gyerek alkalmat ad arra, hogy a rövid huszadik század szereplőinek szinte valamennyi archetípusát bemutassa az egyre népesebb család és holdudvara: van itt tudós, katona, művész, cselédlány, zsidó, náci, kommunista, disszidáló, otthonmaradó, kínzó és megkínzott, megalkuvó és hős, túlélő és mártír, ’68-as diáklázadó és AIDS-es. Továbbra is tartom, hogy túl egyszerűek a jellemek, és ráadásul ezt adottságnak is tekinti az író, aki amilyennek születik, az is marad, nincs fejlődés a jellemekben. Mindemellett lenyűgöző tabló a huszadik század legsötétebb és mégis mindennapos bugyraiból.

Belelátunk kicsit a századot mozgató eszmék mögött felsorakozó emberek vélt vagy valós motivációiba („ilyen emberek kellenek, akik ennyire dühösek és nem is tudják, miért.” vagy Péter család ellen lázadó, aztán némi ráhatással nácivá váló alakja). Megérteni még nem értjük, de felsejlik, hogy miért nem is olyan nehéz átlépni a Rubicont: az élet ritkán állít egy nagy döntés elé, de a hétköznapi, apró döntések valamilyen irányba mutatnak. Általában a kisebb döntések könnyebben igazolhatóak, és elkerülhetővé teszik a nagyobb döntés meghozatalának szükségességét.

Bepillanthatunk a vasfüggönytől nyugatra új életet kezdő magyar családok életébe: Kóthayék szétszóródnak: Bécstől Párizsig, majd Kanadáig érnek a szálak, hogy aztán amint lehetőség engedi, Emma és lánya már 1989-ben visszatérjen. Jön velük a már a szabadságban született felnőtt unoka és családja is. Otthonra leltek a nagyvilágban, de megértésre nem mindig („…Miért kell már rögtön a végére gondolni? Hiszen még csak most kezdődött az egész. … milyen furcsák ezek a magyarok”). Kérdés, hogy itthon nem váltak-e ők is idegenné. Megértheti-e bárki, mi történt itthon? Nem a börtönökben, nem az Andássy-úton: a lelkekben. Kiheverhető-e mindez, vagy „a mi eljövendő húsz vagy ki tudja hány évünk is benne van”?

Emma, a naptári huszadik században élt nő, családanya, írónő hazaér. Pár hónappal később bekövetkező halála szimbolikus: a jellem, az akarat – ha a szív már darabokra tört, akkor is – eléri célját.

Fábián Janka: Emma szerelme
Ulpius-ház, 2011
408 oldal

Fábián Janka: Emma fiai
Ulpius-ház, 2011

Fábián Janka: Emma lánya
Ulpius-ház, 2011
 

Hozzászólás ehhez:

Könyvkritika | Fábián Janka: Emma-trilógia

• 1. turzókati 2012-02-09 22:09:00

  Egyetértek a kritikával. Még csak az első kötetnél tartok, de hihetetlenül gyerekes a fogalmazás, leegyszerűsített karakterek, a szépek általában jók, a szebbek még jobbak, fekete-fehér, szörnyű! Olyan, mint egy ifjúsági regény!

• 2. Ismeretlen? 2012-04-24 22:49:05

  Talán épp olyan világban élünk, ahol az embereknek kell egy ilyen regény. Lehet, hogy kritkus szemmel "együgyü", de a maga egyszerűségével és bájával lebilincselő - legalábis számomra. Akinek nem tetszik, ne olvassa el. Én személy szerint csak azokat a könyveket vagyok hajlandó elolvasni, ami érdekel, leköt, amit jónak tartok. Megértem, hogy minden embernek más a véleménye, de kedves turzókati, ha szerinted szörnyű a kötet, akkor ne olvasd el!!! Én részemről élveztem mindhárom könyvet!