Hazafias kalandregény? Misztikus történelmi regény? Mágikus útirajz? Vagy valami ilyesmi. Vagy ezekből egy. Vagy ezek keveréke. Izé. De olyan jófajta.
Én is ilyen gyerek voltam. Fehér bőrömön virító szeplőimmel kilógtam a sorból. Kötélre sem tudtam mászni és egyszer majd bele fúltam az uszoda vizébe. Másságom érthetetlen, de ...
A római kém kiváló marketingje arra volt jó, hogy nagyobbat csalódjon az olvasó. Az első száz oldalon komolyan fontolgattam, hogy feladom, aztán végülis nem esett ...
Kertész Imre 2011-ben megjelent Mentés másként című regénye a napló mint műfaj keretei között osztja meg velünk reflexióit a világról. A napló irodalmi kategóriaként ...
A leleményes Hugo Cabret című könyv valahol a mese, a regény és a képregény között található, és legfontosabb hozománya, hogy megszerettetheti a gyerekekkel a (néma)filmeket.
L. Simon László különleges technikával készült új kötete nem hétköznapi módon ötvözi a poétikát és a fotográfiát. A japán hajtás nevű technika révén minden vershez belekukkanthatunk egy képbe – de tényleg csak kukkanthatunk, hiszen két, visszahajtott lap között leshetjük csak meg a fényképeket, egészként egyik sem tárul elénk. Ugyanígy nem tárulhat elénk az Élet sem, mutatja meg versein keresztül a költő.
„Félbe, majd négyrét hajt minket az idő” – kezdődik a kötet, s vele egy egyre erősödő ború öleli át az olvasót. Már az ajánlás is, ami szüleinek és nagyszüleinek szól, ráhangol erre a szorongásra. A kötet első részében családi pillanatok villannak fel, vegyül bennük a gyermekkori álmok, érzések, tökéletes percek idillje a mai, felnőtt L. Simon László nosztalgikus szomorúságával. Elveszett értékekkel, falusi nyarakkal, szőlőheggyel és présházzal idézi mindazt, amiből mostanra csak „málló vakolat” és „pecsétes tégla” maradt.
A költő, aki mára már maga is édesapa, mintha e kötetében ezt egy percre maga mögé utasítaná, s visszabújna édesanyja ölelésébe, nagyszüleinél töltött vakációiba… az elmúlás fájdalma minden egyes sor és mosoly mögött ott húzódik, de mintha ez az emlékezés mégis szükséges lenne, s mégis megérné annak ellenére, hogy a hiány pótolhatatlan. Ezek az emberek még a mára ritkán felbukkanó, tradicionális értékek képviselői, s ők az igazán meghatározó alakjai annak, akivé a költő lett. Értéket találunk a kis falvakban, a régi mentalitásban, az öregek bölcsességében. Hatalmas hiányukat a mai családok szétszakadó tendenciájában is felfedezhetjük. Az élet nélkülük való továbbélése még a költőnek is kérdéses: egzisztenciális megingása köszön vissza a sorok mögött: „de egy pillanatra megállok… kis ablakon régi ismerős néz rám vissza, s egyszerre kérdezzük meg: én ki vagyok?” Azonban ezzel egy időben pontosan a család, az összetartás, a hit az, ahol elbizonytalanodása ellenére erőt kap, új reményre talál. Az emlékei, a múlt közösség- és jellemformáló ereje felülemelik a kétségbeesésén. A család témája mellett a szerelem is felbukkan, az érzés minden gyönyörével és keserűségével. A lehető legtalálóbban mondja a 21. század érzelmeiről, életviteléről, hogy „Ebben a titkos üzenetektől széttört világban, egymásba vagyunk végképp gabalyodva, miként a róka fogta csuka, meg a róka”.
![]() |
| L. Simon László |
A kötet második nagy egysége a Zsoltáros improvizációk. Egyértelmű kereszténységre való utalás már a cím is, sok helyen nyelvezete ugyanígy. Ám ezzel egy időben jelenkori képeket, korunk emberének egzisztenciális válságát csepegteti „imáiba”. E kettősség rájátszik az első egységre: a családi idill elvesztésének fájdalmára, s az abból kiemelő hit és hagyomány rendíthetetlenségére. Érdekessége még e zsoltároknak, hogy modernségük egész a virtuális világig elnyúlik; mert amikor elsötétül minden, s „nem szűrődik be égi vagy földi fény”, „láthatóvá válunk a kifeszített időben, a felvillanó monitor valamelyik oldalán…”
Ugyanezzel a képpel találkozhatunk a kötet legutolsó egységét képező 10 négysorosban is. Ezek a legerőteljesebb vázlatai világunknak, ahol nyersen az arcunkba csap: „Elszórt fémdarabok közt bolyong az Isten, emlékezz ember: porból vagy és porrá leszel!”
Az írott képek erejét csak megerősítik az elbúvó fotók, amik szintén L. Simon László munkái. Értelmezési támpontot is nyújtanak, de ki is ragadnak a hagyományos értelemben vett értelmezésből. Nem „olvashatjuk végig” e könyvet, mint egy hagyományos kötetet. Kész mutatvány óvatosan bánni a lapokkal, vigyázni azok épségére és emellett mégis eljutni, igazán eljutni a képekhez. Nehezíti a feladatot, hogy a félbe hajtott lapok belsejében mindkét lapot elfoglalja a fotó, így a hajtásnál optikailag megtörik a kép egysége. A versek utáni kitekintés viszont az én olvasásomra nagyon jó hatással volt: olyan úton indított el, amin a mai folytonos sietségben általában el sem indulok. Időt ad (szó szerint is) a szavak mögé nézésre, a beleérzésre, az elgondolkodásra. Ez a kis megálló pedig mindenkinek jól jön időnként.
L. Simon László: Japán hajtás
Kiadja: Kortárs Kiadó, 2008
Kedves cikk író!rnElolvastam L.Simon László könyvéről írt "kritikáját", és felkeltette érdeklődésemet mind a könyv,mind az Ön cikkei iránt.rnTovábbi sok sikertrnÜdv:Réka