Könyv-jelző
A regény nem stand-up comedy
A stand-up comedy egy műfaj. Az, amikor kiáll valaki és vicceseket mond. Amit mond, az attól lesz vicces, hogy 1. mert vicces, 2. azért mentek ...
Két hold van az égen
Bevallom, függő vagyok. Szeretem legeltetni a szemem a könyvespolcnak azon szakaszán, ahol a fehér könyvgerinceken fekete és piros betűkkel virít Murakami Haruki neve. Az elmúlt ...
Tündérvilágon innen és túl
A Tündérzene csak egy a sorozatból, Csiribi és Panka történetét már a korábbi kötetekből (Micsoda idő!, Tündér biciklin, Tündérváros, Tündérnaptár) is ismerjük és szeretjük. A ...
Családi csárdás
Mit is várunk el egy családregénytől? A történetet alapjaiban nyilván ismerjük, hiszen valamennyire tisztában vagyunk a huszadik századi magyar és egyetemes történelemmel. Általában – és ...
Bonyai Péter: Szcientológus voltam - könyvkritika
Bonyai Péter Magyarországon először írt leleplező könyvet a szcientológiáról. Személyes életében sikeresen leszámolt a szcientológiával, aztán „egyvalamit még kötelességemnek éreztem. Úgy gondoltam, meg kell adnom ...
Magyar mesék – magyar módra?
Mosonyi Alíz: Magyarmesék - könyvkritika
2012-01-25 10:19:23 Vaszari Judit„Volt egy ötlet. Arról az ötletről sok bőrt akartak lehúzni. Kerestek hozzá rajzokat, és kérték az írót, írjon még. Az író írt, kicsit nyöszörögve, mert érezte, sok lesz ez. Sok is lett. És hatástalan. Kár érte.”
A fenti pár sor is beleférhetne ebbe a könyvbe. Épp annyira közhelyes, épp annyira gúnyolódó, épp annyira sekélyes, mint a könyv itt-ott. Az ötlet tényleg nem rossz: viccesen, bohókásan szembesíteni magunkat a rólunk kialakított sztereotípiákkal, épp annyira gúnyosan, hogy elgondolkodtatásra késztessen: igaz-e, ha igen, miért.
De nem sikerült ezt az arányt megtalálni. Túl sok lett a mese, amitől kicsit unalmassá, másrészt sokszor érthetetlenné vált a könyv. Sokszor nem értjük az utalásokat, nem értjük, mert olyan távoliak, esetlegesek és homályosak, ami miatt céltalanná válnak. Sokszor indulnak a történetek a klasszikus mese eszközeit használva, sokszor történelmi utalásokkal tarkítottak, sokszor fikciósak. De mindig a magyarságra reflektálnak, így vagy úgy, általában némi lemondó sóhaj kíséretében: hiába, ezek a magyarok már csak ilyenek, nem lehet rajtuk segíteni.
Véletlenül sem azt szándékozom mondani, hogy érthetetlen a könyv. Nagyon is jól értjük, hiszen létezi az a közös tudásbázis – meséken, történelmen, általános műveltségen alapuló közös összekacsintás – amiben az író is megmerítkezik, és amiből megformálja sete-suta alakjait. A mai és egyszervolt magyarokat. Akiken nevetünk, és akiket meg (le?)sajnálunk.
A szövegnek van valami zeneisége, hangulatot teremt tartalmától függetlenül. Néhol emiatt kicsit versszerű: ha sokszor mondod, elringat, elrepít a mesék birodalmába. Vitathatatlanul hangulatot teremt, kiemel a hétköznapokból, szórakoztat és tanít.
A borító többet ígért. Fekete alapon a fehér mézeskalács szív eleganciát, visszafogott nemzetiességet sejtetet. Azt, ahogyan jó lenne lenni magyarnak. Finom humorral szemlélve hibáinkat, elfogadva, hogy ilyenek vagyunk: meseszerűek, mégis létezők. De a grafika sem ugyanaz a belső oldalakon, stílusa, üzenete változik, de még a rajzok minimalizmusa is szerethető lenne, ha… Ha nem lenne ez is túl sok. Túl sokszor ugyanolyan. Ezt a könyvet a feléig kellett volna megírni, megrajzolni, és akkor szeretném.
Mosonyi Alíz: Magyarmesék
Medve Zsuzsi rajzaival
Magvető 2011
196 oldal
2490 Ft
Hozzászólás ehhez:
Mosonyi Alíz: Magyarmesék - könyvkritika
