Kikötő Online

Norman Mailer: Várkastély a vadonban - kritika

Ördögi freudizmus

A kétszeres Pulitzer-díjas Norman Mailer utolsó alkotása igazi bravúr. Legalábbis ami a magyarországi kiadást illeti. Az Ulpius Ház ugyanis az amerikai megjelenéssel egy időben dobta piacra a fordítást. A jogok megszerzését követően három hónapja maradt Bart Istvánnak hogy magyar nyelvre ültesse át a művet. Majd el kellett fogadtatni a szöveget és a borítót a minden téren vétójogot bíró  - és azóta sajnálatosan már elhunyt - amerikai szerzővel. Ennek ellenére mind a fordítás, mind a fedőlap kiválóra sikeredett. Sajnos azonban ezzel majd minden pozitívumot felsoroltunk a könyvről.

A borítón kívül a hátoldali ismertető és az író eddigi legnagyobb sikere, a Meztelenek és holtak is azt sugallja, hogy ezúttal is egy második világháborús regénnyel van dolga az olvasónak. Aki azonban ezért szeretné elolvasni, az már bele se kezdjen a műbe. Alig van több köze ugyanis a háborúhoz, mint mondjuk Sigmund Freud Pszichoanalízisének vagy Dante Alighieri Isteni Színjátékának. Az első oldalakon egy Dietrich nevű SS szakszolgálatossal ismerkedünk meg, akit Himmler azzal bíz meg, hogy kutassa fel, van-e a Führernek zsidó származású nagyapja vagy második heréje. De legalábbis incesztusból származik-e. Hitler felmenőinek megismerésével kezdődik a történet. A főszereplő tehát igazából nem is Adolf, hanem a szülei, így a mű nagy részében Alois Hiedler (későbbiekben Hitler) és felesége (aki egyben lánya is), Klara Poeltzl vérfertőzéssel átitatott életét követhetjük nyomon.

 

Ezek alapján, a könyv elején joggal gondolhatnánk, hogy egy kutatásokon alapuló életrajzi regényt olvasunk. Az ismereteket az író a narrátorán, Dietrichen keresztül osztja meg velünk. Ezen a ponton némi hasonlóság lelhető fel Umberto Eco Rózsa nevéjével, mely az egész regényt átszövi. A mesélő Melki Adsohoz hasonlóan tartja szóval az olvasót, néha közvetlenül őhozzá intézve szavait, fenntartva érdeklődését vagy néha-néha instrukciókat szolgáltatva az olvasás mikéntjére, vagy a befogadás természetére vonatkozóan. Ám míg Adso tevékeny része volt saját történetének, Dietrich esetében felmerül a kérdés: visszamenőleges kutatások alapján honnan az események, sőt párbeszédek ily részletes ismerete?

 Mintegy száz oldal megírása után (A titkos ügynök fejezetben) meglepő fordulat következik be nem csak Hitler életének, de a történetnek a menetében is. Sőt a könyv stílusában, műfajában szintúgy. A mesélőnkről kiderül, hogy Dietrich csak egy megnyilvánulási formája. Az ördögnek mégpedig. Akit a Sátán azzal bízott meg, hogy kövesse - és a sötét erőknek megfelelő módon irányítgassa - a kis Adolfka életútját. A hátoldali ismertető is tudatja, hogy a könyv „a valóságból és rafinált regényírói fogásokból szőtt történet”, de hát már a valóságtól elrugaszkodott volt a Führer szüleinek apa-lánya kapcsolattá alakítása is (hiszen a valóságban „csupán” unokatestvérek voltak). Innentől kezdve azonban vallásos misztikumba csap a történelmi szál. Társunkká szegődött ördögünk olykor az unalomig ismételgetett elemekkel vázolja elénk a jó és a rossz harcát, és a csatatér minduntalan a mi szellemünk és testünk.

Ez utóbbi harcmezőt különös előszeretettel és élvezettel ecsetelgeti Norman Mailer. A gusztustalanságig elmenő, vulgáris intimitás, az egyes szereplők (különösen Alois és a történések idejében még kamasznak is alig nevezhető Adolf) végletekig ismertetett mono-, homo- és heteroszexuális szokásai szinte kötelező jelleggel tűnnek fel az oldalakon akár a legváratlanabb pillanatokban is, vagy még inkább menetrendszerűen. A nyelvészeti pontossággal felsorakoztatott szinonímák a fekália, ánusz, fallosz és vagina szavakra már-már pornóirodalommá degradálják a regényt (főként A család című fejezetben). A helyzetet néhány, a történethez szorosan, illetve látszólag egyáltalán nem kapcsolódó szál menti meg, melyek egy része az ördög testek közötti vándorlásai, Maestrojától kapott megbízásai során tárulnak az olvasó elé.

Ezek során többek közt kiváló biológiai ismerteket szerezhetünk a méhek életéről, sőt a méhtartásról is. Alois méhészetre adja a fejét és hosszú unalmas fejezeteken keresztül kísérhetjük figyelemmel nemcsak azt, hogy termelődik a méz, hanem hogy válhat nyereségessé a méztermelés. Freud korszakalkotó könyvét, a Pszichoanalízist sem véletlenül említettem már meg. Az egész regényt átitatja hatása, mintha csak esettanulmányokat olvasnánk a freudizmus alapjairól. Mailer egyértelmű célzásokat tesz Hitler gyermekkori frusztrációja és későbbi démonikus személyisége és cselekedetei közti kapcsolatokra. De mintha maga sem hinné el igazán, amit ír, minduntalan felhívja olvasói figyelmét, hogy ne vonjon le következtetéseket. A hátlap szerint a mű arra keresi a választ, hogy honnan ered a diktátor gyűlölete, gonoszsága. Nos, az író mintha maga sem tudná, milyen válaszokkal próbál szolgálni. A pszichoanalitikus magyarázatot agyoncsapja a metafizikai és fordítva.

Ráadásul a mesélő szubsztancia, az ördög feltűnésével Mailer néha önmaga is megfeledkezik annak korlátlan hatalmáról, így az ördög mintha csak szemlélő lenne egyes jeleneteknél, vagy éppenséggel fogalma sincs a történésekről. Aztán az író később több oldalon keresztül túlzott kétségbeeséssel próbál magyarázatokba bocsátkozni ezt illetően, és az olvasó szinte már képtelen követni mire képes a démoni narrátor és mire nem, hol is áll a pokoli ranglétrán és egyáltalán hogyan épül fel a sátáni birodalom társadalmi hierarchiája.

Ez ügyben támaszkodjunk inkább Dante művére. De aki a pszichoanalízisről szeretne többet tudni, az is inkább Freud alapművével ismerkedjen. A jó és gonosz küzdelme érdekfeszítőbben került ábrázolásra Tolkien Gyűrűk Urájában, Hitler ifjúkoráról pedig Brigitte Hamann írt egy nagyszerű életrajzi regényt Bécs és Hitler - Egy diktátor tanulóévei címmel. És a méztermelésről is bizonyára nagyszerű szakkönyvekhez lehet hozzájutni.

Értékelés:

Mailer, Norman: Várkastély a vadonban
Fordította: Bart István
kiadó: Ulpius ház
kiadás éve: 2007
oldalak száma: 568
 

Hozzászólás ehhez:

Norman Mailer: Várkastély a vadonban - kritika

• 1. Kerekes Tamás 2009-10-06 08:21:46

  Az ember nem válogathatja meg a testvéreitrnTom Rob SmithrnrnA kötetet, noha thriller, először a Booker díj történetében, díjra jelölték,rnrnA valóság:rnrnrnEzt az epikai anyagot választotta Tom Rob Smith londoni regényíró, és szurkoltam neki, hogy a Truman Capote, Norman Mailer-féle tényregény hagyományait orosz környezetben hitelesen adaptálja. A kísérlet remekül sikerült: az író elvett egy keveset a dokumentarizmusból, és hozzátett a társadalombírálatból és lélektani ábrázolásból. A könyvet hétfőn délben kézbesítette a posta, és nem tudtam letenni. Izgalmas, szuggesztív, sodró erejű, megrázó, az utolsó oldalon is meglepetést tartogató remek thriller született. A könyv nem egyszerűen egy nyomozás története, hisz a sztálini állam deklarált célja, hogy a társadalom elhiggye, hogy nincs bűnözés. Amikor a főhős, Lev, összefüggést kezd látni a különböző, helyileg szórt gyermekgyilkosságok között, óhatatlanul összeütközésbe kerül munkatársaival és főnökeivel.rnA drogfüggő nemzetbiztonsági tiszt alakja plasztikus. Bűnüldözőből üldözötté válik a regény sodrában. Elveszíti állását, lefokozzák, kitelepítik, a legrosszabbtól Sztálin halála és az utána kialakult zavaros helyzet menti meg. Életét profi bűnözőktől és volt munkatársától egyaránt fizikailag is meg kell védenie. Képtelen helyzetbe kerül. Saját felesége ellen kell nyomozást indítania, és környezete olyan megoldás felé akarja terelni, hogy áldozza fel feleségét, Raiszát, ezzel megmentheti saját szakmai becsületét és szülei lakását és életszínvonalát. Ám Lev ellenáll. A száműzetés folyamán fény derül arra, hogy házassága a félelemre épült. Ám a szokatlan események hatására a házasság új alapokra helyeződik, és megszilárdul. Döbbenetes kép rajzolódik ki a regényből a szovjet nemzetbiztonság rettegett légköréről, módszereiről, elveiről. Kihallgatási módszereiről, a tisztek korruptságáról és kegyetlenségéről és haszonleséséről. S arról a titkos harcról, melyben a nemzetbiztonság tagjai egymás ellen harcolnak, még gyilkosságtól vissza nem riadva sem.rnÉhség, nyomor, megfélemlítés, homoszexualitás, zsarolás, gyilkossági kísérlet, üldözés, igazságszérum, Ljubljanka, Cseka- mind-mind kereteit alkotják a nagyregény nimbuszára is törekvő bűnügyi történetnek, mely elsősorban nem is ez. Hanem az, hogy az állam elképzelésivel szembeszegülve, felismerve, hogy az állam nem is akarja a bűnüldözést gyakorolni, akkor az egyes embernek kell harcolnia igazságáért. És ez a gondolat már szerepelt már egy szintén Oroszországról szóló angol regényben, amiből világsiker lett. John Le Carre Oroszország-ház c. világsikerére gondoltam.rnTom Rob Smith nagyon jó nyomon indult el, s olyan messzire jutott, amire még nem volt példa.rnrnKerekes TamásrnMagyar Irodalom Rt.rn„Már túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t”rnrnrnA kiadó:rnrnAmikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat!rnrnA Szovjetunió, 1953-ban... Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van.rnVagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek.rnÉs ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött:rnÚjabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg.rnLev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa -- még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik...rnA 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller -- és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.rnTom Rob Smith 1979-ben született, Londonban él. Első regényéből, A 44. gyermek-ből Ridley Scott készül filmet forgatni, hírek szerint 2009 végén, Magyarországon. rnrnrnwww.europakiado.hurnmarketing@europakiado.hurnrn

• 2. Kerekes Tamás 2009-10-09 06:18:37

  Egy regény a képzőművészetbenrnKorai reneszánszrnChristina BuccirnrnCorvina KiadórnrnRegénynek azért nevezem ezt a képzőművészeti stílust, mert a róla szóló szakcikkekben rendre feltűnik, hogy a kor kedvelte a festészetben a „nyugodt elbeszélést”. És sokszor emlegetik vele kapcsolatban az „áradó elbeszélőkedvet” rn(Kerekes Tamás, Magyar Irodalom Rt.)rn És az epika fogalomtárát, nyelvi készletét sűrűn használja ez a páratlanul gazdag képzőművészeti album is a továbbiakban .A tárgyalt művészettörténeti stílust nyugodtan nevezhetjük akár a korai reneszánsz vetélytársának is. A rendkívül felkészült szerzővel a laikusok számára ismeretlen, de hatalmas terrénumot járhatunk be. A képzőművészeti fogalmakat (sinopia, freskóciklus, mintakönyv) azonban könnyedén érthetővé teszi és „illusztrálja”, hogy vizuálisan is rögzíthessük azt. Téziseit bizonyítja is: Pisanello alkotásai kapcsán megjegyzi, hogy a korszak már felfedezte a természet és állatábrázolást is, és egyúttal kimutatja, hogy pl. Pisanello képei biztos, hogy „természet után” készültek. Nemcsak jellemez a könyv egy-egy alkotót (mint pl. Gentile de Fabriano-t, de be is illeszti azt a történelmi-társadalmi közegébe, innen tudható pl., hogy a nevezett művész V. Márton pápától kap megbízást. Figyel az új jelenségekre. Láttatja, hogy a festett falikárpit a korszak új képzőművészeti jelensége. Rokonszenves a könyvben az is, hogy amikor a szerző kiemel egy műalkotást és részletesen elemzi azt, akkor a magyarázat és a kép egy oldalon található meg. Még arra is futja, hogy egy fontosabb képnél,, egy-egy részletet kinagyítva találunk, ha az külön magyarázatra fontosnak bizonyul. Hogy lássuk, hogy a szerző milyen mélyen merített, el kell árulnom, hogy a kötet végén szereplő tartalomjegyzékben 200 alkotó nevét számoltam össze. És ráadásul külön foglalkozik a képzőművészeti műhelyekkel, mint pl. Verocchio iskolája) és a különböző képzőművészekkel. Mindezt a hatalmas művet áttekinthető időrendi táblázat rendezi értelmes egésszé a kötet végén, mely Massaccio születésétől (1401) Castiglon-nak, az írónak, az urbinói herceg szolgálatába állásával fejeződik be.(1499).rnA könyv felénél tartottam az olvasásban, amikor megszámoltam az addigi illusztrációkat: 650-ig jutottam el. Látványosságokban tehát nincs hiány. Nemcsak átfogó képet alkothatunk az internacionális gótikáról, de sokat tudhatunk meg az egyes alkotókról ( Brunelleschi, Donatello, Leon Battista Alberti, Jan Van Eyck, Leonardo, Boticelli, Veroccio) stb. rnrnA könyv a műalkotások széles spektrumát öleli fel:rn-rajzfüzetekrn-mintakönyvekrn-freskóciklusokrn-szobrokrn-falikárpitokrn-arannyal festett kelmék és szövetekrn-festményekrn-rajzokrn-táblaképekrn-érmékrn-miniatúrákkal díszített kódexek rnstb.rnrnEgész Európa szerepel benne: az Alpokban épült nemesi rezidenciákat díszítő festményciklusok, a Párizs, Dijon, Milánó udvaraiban keletkezett műalkotások, de a figyelem kiterjed Spanyolországra, de Csehországra is. Az az összkép alakult ki bennem, hogy az irányzat akkor vált szellemileg nagykorúvá, amikor az alkotók el merték hagyni a bizánci hagyományt. Minduntalan visszaköszön az epika frazeológiája a kötetben (ez egyébként a megértést segíti), pl. akkor, amikor Salimbeni alkotásaiban „ az elbeszélés nyugodtabb és terjengősebb „ stílusáról beszél. Aztán a szerző, mint egy zsonglőr, végigzongorázza az egyes városok formanyelvében mutatkozó eltéréseket. Magyar fejezetet, sajnos, külön nem találtam, de külön passzus foglalkozik Leonardo kézirataival, és ezen kívül tárgyalja a könyv Leonardo és Michelangelo munkásságát.rnAz egyes elemzések is briliánsak. Nekem a legjobban Pisanello Szent György és a királylány c. festmény elemzése tetszett, mert az elemzésből hipotézis született.” Mintha Pisanello arra törekedett volna ezzel a technikával, hogy közelítse egymáshoz a falfestményt és a táblaképet”.rnVéleményem szerint a legkomplexebb munka a korszakról. Művészettörténészek még évtizedekig vizsgáznak majd belőle. Meghatározó munka.rnrnKerekes TamásrnrnrnrnrnA korai reneszánsz művészetét bemutató kötet az 1400-es évekbe, azaz a XV. századba kalauzolja az olvasót, elénk tárva az építészet, festészet, szobrászat és iparművészet legjellegzetesebb alkotásait. Gyökeresen új születik meg ebben az időszakban a művészetben, és az ember lesz a mérce, ő kerül az ábrázolás középpontjába. A kitekintés felöleli az európai udvarok művészetét, a nemzetközi gótikának nevezett stílusirányzatot, az itáliai városállamokban kibontakozó, az ókori kultúra felfedezésén alapuló ún. quattrocentót - amelyet olyan mesterek neve fémjelez, mint Brunelleschi, Donatello, Masaccio vagy Leonardo -, de szó esik a németalföldi festészet fénykoráról is, köztük olyan alkotókról, mint Jan van Eyck vagy Rogier van der Weyden. Részletesebben esik szó a korszak néhány főművéről, így többek között Alberti néhány épületéről, Donatello szobrairól vagy Botticelli és Leonardo festményeiről.rnrnAz 1400-as évek egységes művészi formanyelvét, az internacionális gótikát a lágy festőiség jellemzi, a finom vonalvezetés, a ritmikus mozgás, részletező hűség a természetábrázolásnál, a népi alakok idilli ábrázolása. A magánájtatosság céljára megjelenik a kultuszkép, mint új képtípus (a fájdalmak férfija; Atyaisten ölében Jézus; Mária angyalokkal, szentekkel körülvéve, fallal elzárt virágoskertben). rn„A XV. század hajnalán egyfajta mesebeli légkör lengi be Európát. A művészek ekkor még - akárcsak az előző évszázadban - csupán luxustárgyakat készítő kézművesek, akik világi, lovagi témájú freskókkal díszítik a paloták falait, aranyba borítják az oltárokat, és látványos miniatúrákkal ékesítik a könyveket. A quattrocento első évtizedeit még a gótika határozza meg. Gentile da Fabriano és Pisanello a legdivatosabbnak számító festők, az építészetben pedig még a katedrálisok korának gótikus stílusa uralkodik. Minden változatlannak tűnik, pedig már érlelődőben van a nagy fordulat. A humanisták kis csoportjában felébred az érdeklődés a római kor iránt, s ez új formák felfedezéséhez vezet. Brunelleschi megépíti a firenzei dóm kupoláját, Donatello a római kori szobrokhoz hasonlóakat önt ki bronzból, Leon Battista Alberti pedig megalkotja a perspektíva elméletét, amelyet azután Masaccio alkalmaz elsőként a gyakorlatban. A művészetek világában megjelenik egy új, fennkölt, rendkívül kiegyensúlyozott formanyelv, amely hamar háttérbe szorítja a gótikát. Piero della Francesca csodálatos szintézist teremt forma és szín között. Antonello da Messina az itáliai hagyományokhoz igazítja a németalföldiek kifinomult, Jan van Eycknek és Rogier van der Weydennek köszönhetően főként Bruges-ben és Gentben virágzó naturalizmusát. Mantegna Mantovába megy, ahol a Gonzagák udvarában dolgozik. Cosmé Tura az Este-család szolgálatába áll Ferrarában. Federicoda Montefeltro Urbinóban megépítteti a Palazzo Dúcaiét. Eközben Bellini és műhelye ragyogó színekben pompázó oltárképekkel gazdagítja a velencei templomokat. Firenzében Lorenzo de'Medici megveti egy új kultúra és művészet alapjait. A két legsikeresebb firenzei festő, Botticelli és Ghirlandaio nagy, termékeny műhelyt tart fenn, és még Rómába is meghívják őket dolgozni, ahol nemrég épült meg IV. Sixtus pápa kápolnája, a Cappella Sistina. A firenzei műhelyekből kerül ki két zseniális művész: Leonardo da Vinci, aki később a milánói udvarban próbál szerencsét, és Michelangelo Buonarroti, aki már igen fiatalon Rómába megy, és még mielőtt az évszázad véget érne, megalkotja a vatikáni Pietát, amellyel mindenkit ámulatba”rnA 14. század utolsó és a 15. század első harmadának művészete ez. A 14. századi francia udvari művészet stílusát átvevő irányzat, amely főleg az európai fejedelmi udvarok és a városok nemzetközi kultúrájából táplálkozva egységes formában jelent meg a kontinensen. Az itáliai és nyugat-európai városi központok mellett a császári udvar keletre tolódásával az internacionális gótika fontos centrumává vált Prága, majd Buda is. Az építészetben a közép-európai régióban vezető szerepet játszó Parler család művészete a stílus legjelentősebb képviselője. A képzőművészetekben a "lágy stílus" névvel szokták illetni. rnAz internacionális gótika képzőművészetének stílusjelensége. A puha, lágyan omló, finom árnyékhatásokat alkalmazó drapériaábrázolás, a kecses, aprólékos finomsággal megoldott emberábrázolás jellemzi. Mintaképei a 14. század első felének francia udvari művészetéből származnak. A későbbiekben is Franciaország marad az egyik legfontosabb központja, de a század közepétől Csehország és Közép-Európa meghatározó szerepet játszik a stílus elterjedésében: ilyen pl. a "szép Madonnák" köre. rnAz 1400-as évek táján, a századforduló körüli hatvan-hetven évben ritkán tapasztalható egység jellemezte az európai művészet formanyelvét. A stílus elnevezésében a művészettörténészek máig nem tudtak megegyezni. Legpontosabban az "1400 körüli művészet" elnevezés illik e stílusra, amelyet épp széles körű kiterjedése miatt internacionális gótikának is neveznek. A szakirodalomban még az udvari stílus, lágy stílus, szép stílus, trecento rokokó, lírai stílus stb. elnevezés is használatos. Azok a stiláris elemek, amelyek az internacionális gótikában általánosan elterjedtek, országokhoz nem kötött, az udvari művészetre jellemző vonások voltak. A 14. sz. második felének udvari művészetében, a francia udvarokat szolgáló franko-flamand művészek körében, a császári udvar csehországi környezetében alakultak ki olyan mintaképek, amelyek a század végének műalkotásait egész Európában meghatározták. E művészetben az emberi alak, a táj és a tér valóság közeli felfogása sajátos álomszerűséggel, dekoratív lendülettel, mély érzelmi töltéssel párosul. A lírai kifejezés és az önálló életet élő festő drapériák alapján nevezik lágy stílusnak, amely több, mint formai motívumrendszer: egy magatartástípus megjelölésére is rnigen alkalmas. Elsősorban az ember belső világának megismerése foglalkoztatja ezt a korszakot mindaddig, amíg a művészek figyelmét le nem köti a külvilág módszeresebb megfigyelése (pl. Donatallo, Masaccio, Jan van Eyck művészetébenrnrnrnA táblakép-olajfestészetrnNagy németalföldi mesterei a 15. század első felében a burgundiai hercegi udvarban alkotó Jan van Eyck és testvére Hubert; fő művük a belgiumi Gent városa székesegyházában az ún. Genti szárnyasoltár. Rogier van de Weyden (1399–1464), a brüsszeli iskola vezetője viszi tovább eredményeiket, tájkép előtti emberábrázolásával már az itáliai quattrocentót előlegezi (Magdolna, Louvre). A francia késő gótikus festészet legnagyobb mestere Jean Fouguet, az arcképfestésben és a kódexillusztrálásban egyaránt kiváló. Az ő és a Limbourg testvérek miniatúrái számos franciaországi vár és város korabeli képét őrizték meg számunkra.rnMagyarországon:rnrnAz internacionális gótika stílusát előlegezi az először 1378-ban, Velemérben szignáló Aquila János. rnA 14. sz. második felében elsősorban csehországi művészeti kapcsolatok adták az internacionális gótika alkotásainak példaképeit. Vidéki kis templomokban is találkozunk a stílus példáival: a lágy ruharedők visszaköszönnek a zselizi, a csarodai, a kiszombori képeken. rnLőcse falfestészeti emlékei a 14. sz. fordulója táján könyvfestészeti előzményekre és csehországi kapcsolatokra utalnak. (A minorita templomból az Irgalmasság cselekedetei, a Szent Jakab templomból a Hét főbűn és az Irgalmasság cselekedetei népszerű, verses magyarázattal tartoznak ezek közé). A gazdag szepességi festészet nem maradhatott hatástalan tágabb környezetében sem. A 15. sz. elején Szepesi András mester pl. Szalonnán vállalt munkát. rnA lágy stílus legjelentősebb falfestészeti emlékei közé tartoznak a kassai Szent Erzsébet templom déli mellékszentélyének képei (1420. k.). rnAz internacionális gótika festészetének sajátos árnyalatát képviselik Erdélyben a székelyderzsi falfestmények. Első látásra szőnyegszerűen sík hatású képek ezek, a dekoratív, csillagokkal telehintett háttér előtt azonban igen plasztikus alakok mozognak. rnA 15. sz. második negyede táján bekövetkezik a lágy stílusról plasztikusabb, keményebb tagolású figurákra való átváltás (Siklós, várkápolna). rnA kolozsvári Szent Mihály templom freskóin is a figurák gazdag plaszticitása tűnik fel. A sokalakos Passió és Kálvária közeli rokona a nagyszebeni plébániatemplom nagy Kálvária-kompozíciójának. rnA 15. sz. utolsó harmadában Mátyás király budai várából sugárzik szét az új stílus, az (itáliai) reneszánsz. Az uralkodók esztergomi arcképsorozata, a Nagy Lajos tetteit megörökítő budai festmények, a királyi vár falaira festett csatajelenetek, a király horoszkópja mind-mind elpusztult, csak kortárs leírásokból ismerjük. Stílusukról az esztergomi palota ún. Vitéz János-termében fennmaradt freskók alapján alkothatunk képet. Az 1495 körül készült Erény-allegóriák mesterének Albertus Fiorentinust tartják, aki 1490 körül Ippolito d'Este esztergomi érsek udvarán élt. Mátyás és Ulászló palotáinak elveszett freskóit feltehetően ugyanígy a kései firenzei quattrocento kissé száraz, grafikus stílusa jellemezte. rnEz a freskóművészet eljutott polgári otthonokba is, pl. Sopron, Besztercebánya, Nagyszeben városi palotáiba. rnA reneszánsz jelentkezésével egyidőben - főképp a Felvidéken - tovább él a későgótika is. Egybeolvadásuknak különleges emléke a gógánváraljai kazettás mennyezet (1501-19), mely technikájában ugyan a táblaképfestészet, de funkciójában a falfestészet rokona. (hng-art.hu)rn„1400 táján az internacionális gótika ugyan valóban internacionális volt, de „összmagyar” aligha – az igazi vidék, a falu ugyanis jórészt kimaradt belőle. A XV. század végére azonban a kőszerkezetek, ablakrácsok, kapuzatok, boltozatok minősége és igényessége a falusi templomokban is közelíti az országos átlagot, amely ugyanakkor maga is igen magas színvonalat képvisel, és a falképfestészet gyakran új felfedezései Szabolcsban, Erdélyben, valamint a szárnyasoltárok is színvonalas egységről tanúskodnak. Mire azonban egy rövid időszakra megszületik Magyarországon az igazi korstílus, az udvarban, a főpapság és az arisztokrácia elitjében megjelenik valami gyökeresen új, és a reneszánsz eleinte még csak „úri huncutsága” belepiszkít a konszenzusba. A konszenzus, persze, eleve látszólagos lehetett csak, hiszen a politikai széthúzás nagyobb volt, mint előtte bármikor az azt megelőző közel két évszázadban, és hogy 1526-ra és 1541-re hová vezetett, azt jól tudjuk. A kultúra oldaláról nézve azonban a kérdést, soha nagyobb baj ne érje ezt az országot, minthogy egy, az akkori magyarországi reneszánsz színvonalán álló jelenség zavarjon bele egy, az akkori késő gótika színvonalán álló másikba.”(Lővei Pál)rnwww.corvinakiado.hurncorvina@lira.hurnrn

• 3. Kerekes Tamás 2009-10-10 02:26:58

  E. Gaskell: Vétkek és vezeklésekrnLazi Kiadó rnRuth Hilton egyszerű gazdálkodók szépséges leányaként cseperedik a család vidéki farmján. Ábrándos gyermekkora azonban egy csapásra lesz semmivé, amikor előbb édesanyját, majd édesapját is elveszíti. Gyámja varróleánynak adja egy kisvárosi ruhaszalonba. A magányos hölgy ifjúsága virágos vidékére vágyik vissza az úri szabóság rideg falai közül. Kisvártatva elragadja a szerelem, de tapasztalatlan lelke nem talál jó gazdára Mr. Bellingham, a vagyonos kalandor személyében: románca a jellemtelen férfival megpecsételi a sorsát. Az eldobott szerető élete kis híján tragédiába torkollik, ám kétségbeesett helyzetében fölkarolja egy lelkész, s magához veszi ecclestoni otthonukba. Ettől a naptól kezdve csak azon buzgólkodik, hogy jóvátegye leánykori botlását és szeretetben nevelje föl kisfiát. Tehetsége, szorgalma és állhatatossága révén idővel elismert és csodált nevelőnővé küzdi föl magát. Ám múltja kísértetei előbukkannak, s nehezen megszerzett becsületétől és nevelőnői tisztségétől is megfosztják. Kevés megmaradt barátja támogatásával azonban életét mások szolgálatába állítja, s vezeklése révén elnyeri az igaz életet és Eccleston elismerését - ha nem is a leghagyományosabb módon és a legnagyobb boldogság közepette. Ruth története az emberi botlás, az újrakezdés és a megbocsátás romantikus históriája a 18-19. századi Anglia kisvárosi díszletei között, a humanista Elizabeth Gaskell kiváló tollából, megannyi izgalmas fordulattal és megrendítő tanulsággal.”rnGaskell a viktoriánus Anglia egyik különösen szeretni való írónője volt. rnElőzmények Stevensonnak anyakönyvezték és Chealse-ben született, 1810-ben a mi már London. Caryle is felkarolta. Lelkész az apja és lelkészhez is megy feleségül, Dickens ad helyt írásainak Houseworld Words c. lapjában. Már első regényéről (Mary Barton, 1848) így nyilatkozott egy korabeli recenzió: „Ha a perzsaszőnyegek tulajdonosai, akik naponta háromszor jóllaknak, csodálkoznak, hogy a munkások chartisták és kommunisták lesznek, olvassák el a Mary Barton-t! rnVélhetően Jane Austen örökébe akart lépni; gondos környezettanulmányai ugyanis erre utalnak. A Statisztikai Hivatalban egy később közismert szociológus, bizonyos Friedrich Engels munkatársa. Életművére rányomta a bélyegét, hogy a szakcikkek szerint későn indult, harminchat éves korában, és műveinek eszei értéke korántsem mérhető a jelentős alkotók teljesítményéhez.(Mit szólt volna mindehhez Déry Tibor?- Kerekes Tamás: Magyar Irodalom Rt.) Azt azonban nem lehet elvitatni tőle, hogy a tudattalan jelképeként kezeli a tájat. A látványt egyéni értelmezésben írja le. S azt sem, hogy a jellemek külső megközelítését kiszorítja nála a belső nézőpont. A jellemzés terén mérsékelt újító, feltehetően ez a pozitivizmus hatása. Szegedy-Maszák Mihály szerint megtartotta Jane Austen ronatika-ellenes értékrendjét.rn” Elizabeth Gaskell regénye, A kisváros (eredeti címén: Cranford) éppen azt mutatja be, hogy az ilyen szerény apai-anyai örökségből, vagy épp ugyancsak szerény özvegyi járadékból élő tisztes úrilányok/asszonyok hogyan élik mindennapjaikat, negyven-, vagy ötvenvalahány évesen. Nem, félreértés ne essék, ez nem egy újabb Büszkeség és balítélet „parafrázis”, ez a mű 1853-ban jelent meg, és valamiféle kapcsolat a két történet között inkább csak az olvasó fejében létezhet. A kisváros központi alakja Mathilda Jenkyns (Miss Matty), az ő egész életének története rajzolódik ki az apró kis anekdotikus részekből, melyet a nála gyakran vendégeskedő fiatal lány, Mary Smith mesél el. (Persze van egy seregnyi mellékszereplő is, túlnyomórészt nagyjából Miss Mattyvel egykorú hölgyek) Két fontos esemény, az idősebbik Jenkyns nővér halála és a rég halottnak hitt báty hazatérése közötti időszak nagyjából a kezdő és végpont, és innen tekinthetünk újra és újra vissza Miss Matty fiatalkorára. rnA Dickens által felkarolt Elizabeth Cleghorn Stevenson, akit Mrs. Gaskellként ismert, ismer a világ, nem kizárólag Charlotte Brontë híres életrajzával alkotott nagyot, (részleteiben téves, de hangulatában hiteles korrajzával) hanem az ipari regény, vagyis az iparosodó Anglia nagyvárosainak problémáit és a munkásosztály mindennapjait (sokszor dialektusokat használó nyelvezetben) bemutató viktoriánus műfaj művelőjeként is. Elsősorban tematikai újító: ő szerepeltet először leányanyát és prostituáltat, mint a proletarizálódó Anglia erkölcsi végtermékét- műveiben. George Eliot és Charles Dickens kortársa, az utóbbi bensőséges barátja azonban nem elégedett meg az élet mocskosabb oldalának, az alsóbb néposztályok igazságtalannak ítélt nyomorának bemutatásával, még ha a befejezések nélkülözik is a tragikumot, hanem a magazinoknak szánt gótikus kísértettörténetek írása mellett a társadalom átfogóbb bemutatására is vállalkozott. Ehhez azonban visszatért, úgy is mondhatnánk, vissza kellett térnie egyszer már túllépett módozaton, és műveiben fokozatosan megjelent, és egyre inkább központi szerepet játszott az ország akkori életét még mindig komoly mértékben befolyásoló, és a kifinomultság, a kapitalista társadalomban lassan elvesző harmónia megtestesítőjeként tisztelt arisztokrácia. rnrnMár eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.rnKerekes Tamásrnwww.lazikiadorninfo@lazikiado.hurnrn