Kikötő Online

Paul Lendvai: Az eltékozolt ország - könyvkritika

Mindannyiunknak van véleménye Magyarország mai helyzetéről. Mindannyian tudni szeretnénk, hogy jutottunk el alig 20 évvel a rendszerváltás után addig, hogy adottság helyett egyre több vitát gerjesztő beszédtémává vált a magyar demokrácia állapota. Paul Lendvai könyve már a címében értékítéletet hordoz: eltékozoltuk a lehetőséget, hogy a rendszerváltáskor született, ma az egyetemek padjait koptató vagy éppen tevékeny életét éppen megkezdő generáció magától értetődő természetességgel élje egy európai demokrácia hétköznapjait. Ehelyett állandó vita folyik az országban a demokratikus intézményeket ért vélt vagy valós támadásokról, a szélsőjobb előretöréséről, a hatalom koncentrációjáról.

Paul Lendvai Ausztriában élő, magyar származású nemzetközileg elismert újságíró, aki személyes kapcsolatokat ápolt és ápol a mindenkori magyar politikai elit fontos szereplőivel. Könyvében a személyes beszélgetések, a történeti tények és kutatási eredmények felhasználásával átfogó elemzést ad a rendszerváltás óta eltelt évekről.

A rendszerváltás óta hatalmon volt valamennyi kormány miniszterelnökeit emberi aspektusból is bemutatja az író, ezzel közelebb hozva az olvasóhoz őket. Antall Józsefről van a legjobb véleménnyel: „ellentétben a rendszerváltás óta ismert vezető politikusok többségével, ő személy szerint feddhetetlen volt, őszinte és megvesztegethetetlen.” Horn Gyulát, a „valódi proletárt” európai formátumú külpolitikusnak tarja, aki miniszterelnökként meggyőződéssel képviselte a „Kádár-kor kisemberét”. Orbán Viktort Lengyel László szavait idézve jellemzi:”tigristermészet, nincsenek belső korlátai”, aki Debreczeni szerint „gátlástalanul és maradéktalanul él majd a kezébe került hatalommal.” Medgyessy a döntésképtelen úriember. Gyurcsányról eleinte nem tudni, hogy a magyar baloldal sírásója vagy megújítója lesz-e, aki aztán a foglyává válik azoknak az erőknek, melyek hatalomra segítették. Bajnai Gordon egy szerény, de hatékony válságkezelő szakember.

Külön kitér Kádár János személyére, arra keresve a választ, honnan eredhet a Kádár-korszak iránti nosztalgia, mi a magyarázata annak, hogy miért hajlamosak a magyarok a múltban keresni menedéket a jelen elől. Orbán Viktor is kiemelt szerepet kap a könyvben, megmutatva, hogy a polgárpukkasztó fiatal demokratából milyen tudatos lépések hívták életre a jobboldali-konzervatív nemzeti-populista párt vezérét.

A könyv rámutat arra, hogy az egymást követő kormányok tevékenysége hogyan függ össze, hogyan szűkítik és determinálják egymás tevékenységét és mennyire nem ismerik a betartandó alapvető játékszabályokat: élni és élni hagyni, csapatban gondolkodni és betartani a fair play szabályait az ellenfelekkel szemben.

Az író külön fejezetekben foglalkozik azzal, hogy Magyarországon az antiszemitizmus, rasszizmus, idegengyűlölet, cigányellenesség milyen történeti alapokon nyugszik, illetve ezeket a jelenkor politikai hibái illetve tudatos manipulálás hogyan keltették és erősítették fel. Részletesen elemzi, hogyan kapcsolódik össze az olaszliszkai gyilkosság után induló cigányok elleni erőszakhullám és a Fidesz által folytatott politika, hogyan tetézte a bajt a obboldali média tevékenysége.

A könyv nem titkoltan a liberalizmus értékei mentén teszi mérlegre az országban történteket. Az ebből fakadóan baloldal iránti elnézőbb elemzésnek ettől a hibájától eltekintve nagyon hasznos, mindemellett szórakoztató könyvet vehet a kezébe a téma iránt érdeklődő olvasó. Sok ismert tényt új összefüggésben olvashatunk és sok nem ismert, személyes élményt ismerhetünk meg, ami gazdagabbá, érdekesebbé, emberibbé teszi a közelmúltat.

Személyes utóirat:

A mai harmincasok szülei a „legvidámabb barakkban” szocializálódtak, egyértelműen nosztalgiával tekintenek a hetvenes-nyolcvanas évekre. Nyilván nemcsak azért, mert akkor olyan jó volt, de azért is, mert akkor voltak fiatalok és főleg azért, mert utána egyre rosszabb lett (örüljenek a kivételek). Ma ötvenes-hatvanas fejjel azt tapasztalják, hogy nem képesek utolérni a nyugdíjkorhatárt, ugyanakkor rettegni kell a munkanélküliségtől, mert a munkaerőpiacon már öregek, nem értik a folyamatosan változó adó-, TB-, nyugdíj és egyéb szabályokat. Megjegyzem, ezeket mi, harmincasok sem. Annyi előnyünk van, hogy mi már ebbe a folyamatosan változó világba nőttünk bele. Mi azt tudjuk, hogy semmi sem biztos, tudjuk, hogy sokféle érték van, sejtjük, hogy ezekből nekünk kellene választanunk egy általunk választott zsinórmérték mentén. Hát, e felelősség elől tényleg kényelmesebb valamiféle tekintélyelvű közegbe menekülni. Lehet ez vallás, lehet ez Árpád-sávos egyenruha, lehet idegengyűlölet. A mai huszasok már annak sincsenek tudatában, hogy az, amiben élnek radikális közelmúltbeli fordulat eredménye. Hogy lehet (volt) másképp. Csak valahogy nem találják-találjuk a helyüket. Mindeközben a demokráciát, a politikát úgy általában alkotmányozástól, választásostól, népszavazásostól valamiféle úri huncutságnak tekintjük. Paul Lendvai szubjektív elemzése nem győz meg, hogy nem így van. De nagyon áttekinthetően összefoglalja az elmúlt húsz év történéseit. Fel kellene nőnünk a feladathoz, hogy ezek a „rokonok” ott a Parlamentben észrevegyék, rendszerváltás történt. Bár a pillanat nem a legjobb, mert a ma zajló események a ’89-es Orbán Viktor és társai után kiáltanak.
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Paul Lendvai: Az eltékozolt ország | könyvkritika