Kikötő Online

Szange szabúr - Türelemkő

Atiq Rahimi könyvéről

Százötven oldalnyi terjedelem és egy dísztelen, romos szoba: ekkora térbe és időbe zárja be az író a történetét. Mégis képes szabadon engedni a muszlim nőt a vallási és társadalmi elnyomás alól. A fellélegzés és egyben a végzet könyve ez – meglepő és tiszteletreméltó módon egy férfi tollából.

Atiq Rahimi huszonévesen költözött Franciaországba Kabulból (bár 2002 óta félig Párizsban, félig Afganisztánban él, és az ottani kultúra egyik meghatározó alakja). Három korábbi regénye perzsa nyelven született. A Türelemkő az első francia nyelven íródott könyve – mely rögtön el is nyerte Franciaország legrangosabb irodalmi díját, a Goncourt díjat. Ez már csak azért is nagy esemény, mert nem francia születésű íróként keveseknek adatik meg ez a megtiszteltetés. E könyvében Rahimi egy afgán költőnőnek, Nadja Anjumannak állít emléket, akit férje 2005-ben halálra vert (úgynevezett nevelő célzattal), mert a tálib rezsim alatt irodalom órákat tartott a tanulástól eltiltott lányoknak, varrástanfolyamnak álcázva óráit. Költészetének középpontjában a nőkre nehezedő elnyomás elleni felszólalás állt.

A Türelemkő egy afgán város romjai között játszódik, ahol egy fejlövéstől magatehetetlen férfi fekszik egy lakásban; felesége mellette van, ápolja. Az elgyötört, félelemben és elhanyagoltságban nevelkedett és ugyanilyen házasságban gyötrődő nő a napok múlásával felszínre meri engedni életének fájdalmait. Egyszerre közeledik gyengéden a férfihoz, aki, bár tíz éve a férje, mégis most engedi először, hogy szájon csókolja - ezt is csak azért, mert magatehetetlen -, most először bújhat hozzá; s egyszerre támad rá, mint Nő a Férfira, mint Elnyomott az Elnyomóra, mint Rab az Urára. A férfi állapota feletti káröröme is abból fakad, hogy eljött, amire sosem mert volna gondolni: a férfi a kiszolgáltatott, és meg kell hogy hallgassa őt. A napokon át hömpölygő monológ szégyenlős, majd egyre erőteljesebb iramban fogalmazza meg a vádakat, tárja fel az igazságot, mely a nő bátorságát, felszabadulásának fokozatait mutatja.

A címadó türelemkő (szange szabúr) a perzsa mondakörből származó varázslatos tárgy, mely minden bánatot, fájdalmat, titkot magába szív, s végül, mikor már mindent magába foglalt, felrobban, így szabadítva fel mesélőjét. Ennek gyönyörű allegóriája e két ember élete, majd halála a könyv végén: a felszabaduló nő maga nevezi „az én szange szabúrom”-nak a férfit, miközben saját - és nőrokonainak - sorsát meséli el. A legkülönfélébb fenyegetések, kínzások hallatán megértjük, hogyan foszlott semmivé a muszlim fiatalasszony minden álma. Férje, mivel nagy harcos volt, még az esküvőjükön sem jelent meg: három évre rá ismerte meg egyáltalán, addig ismeretlen férjének családja figyelte minden lépését. Idegen férfival kellett hálnia, hogy ne kövezzék meg meddőségéért – holott férje, a nagy harcos volt nemzésképtelen. Két lányuk tehát nem a férjétől született. A mozdulatlan férfi szeme láttára kell lefeküdnie több alkalommal is egy fiatal fiúval, aki fegyveres támadóként kószál az üres városban. Később férje arcába vágja:
„Ez a fiú a mi kezdeteinkre emlékeztetett... Ne haragudj... Akaratlanul is rád gondoltam. Te is ügyetlen voltál, mint ez a fiú. Persze, akkor én még semmit sem tudtam. Azt hittem, úgy kell csinálni, ahogy te csinálod... Nagynénémnek igaza van, amikor azt mondja, hogy akik nem tudnak szeretkezni, azok háborúznak.”

A nő mindezt olvasójának morzsolgatása közben fedi fel a mozdulatlan férfi előtt. A regény befejezésekor elér Isten utolsó nevéhez, a Türelmeshez (Al Szabúr). Ekkor robban fel türelemköve: férje utolsó erejével szétveri felesége arcát, és kitekeri a nyakát. A nő védekezésképp szíven szúrja a férfit a falon lógó karddal, amely - ahogy korábban megtudjuk - a férfi hatalmának, harcos mivoltának szimbóluma volt. Az végez a férfival, ami tönkretette a nő életét is: a vallásért folytatott harc, és annak jelképe, a kard.

A feszült, várakozással teli történethez nagyon jól illik a nyelvezete. Nem tudom, hogy a nem anyanyelven való megszólalás érződik-e a rövid mondatokban, a puritán, jelzőhasználat nélküli nyelvezetben, vagy ez Rahimi sajátos stílusa, mindenesetre a háborús, szorongatott helyzet, a nehéz téma és a fájdalmas, félelemmel teli, asszonyi monológ remekül illik a hangvételhez. Rahimi jelenleg a könyv filmadaptációján dolgozik.
 

Hozzászólás ehhez:

Atiq Rahimi: Türelemkő - könyvkritika

• 1. Pierre 2011-12-11 18:52:57

  Bár én nem olvastam csak részleteket a magyar verzióból, annyi egyértelműen lejött, hogy minta vulgárisabb lenne, mint az eredeti. Vagy csak rossz helyen olvastam bele?:) Valójában magyarul is választékos nyelvhasználat jellemzi? (Mármint nyelvi regiszter. Mert az tuti, hogy franciául nem a language populaire-ben íródott.)