Kikötő Online

Szűk itt a tér

Krasznahorkai László – Max Neumann: Állatvanbent - könyvkritika

Honnan jöttünk? Hová megyünk? És egyáltalán miért és minek vagyunk itt? Kockaként záródó falak közé beékelődve mindig irányít valaki, először a szülők, a gazdák, a társadalom, a barátok, egyáltalán mindenki elvár valamit, aminek meg kell felelni, és amiből ki kell törni, mert a falak egyre jobban közelednek, és nem tudni, ki és miért helyezett bele ebbe a szűk térbe, amire azt mondjuk: otthon.

Ketrecbe zárt fejlődéstörténet Krasznahorkai László legújabb kötete, amiben Max Neumann festményein keresztül reflektál a személyiség változására és a lét alapkérdéseire. A pislákoló értelem kinyílása belülről kifelé történik, ahogyan az önfelismerés gesztusával egyre inkább kitágul a tér, és a felfedezésre váró lehetőségek elérhetőek lesznek.

Neumann képeinek központi alakja a kétlábú, kutyaszerű fekete figura, aki mint egy másolat, ugyanolyan módon, hol egyedül, hol többedmagával, a legkülönbözőbb elhelyezkedésben jelenik meg a festményeken. Krasznahorkai beszélője mindig ez a kétlábú figura, az ember hűséges társa, a kutya.

Azonban hamar, már az első soroknál kiderül, hogy a hűség nem létező fogalom, helyette a csapdában vergődő, elejtett állat szimbolikája vázolja fel az emberi lét bezártságát. Filozófiai létkérdések gyermeki hangvételben szólalnak meg, a ki? miért? hol? mikor? kérdésekre a végletek között ingázó, egy kutya szájába adható legegyszerűbb válaszok érkeznek. Az én szól a te-hez, lázad, mint gyermek a szülő vagy a háziállat a gazdája, ember a teremtője ellen. Prófétai pozícióba helyezi magát, figyelmeztet a közelgő veszély (a bosszú) eljövetelére, mert célja az autonómia, a teljes szabadság elnyerése. Mindebbe belevegyül a függés, mert amikor egy pillanatra megpendül a függetlenség, az elhagyatottság kerekedik felül, az ijesztő érzés, hogy egyedül mégsem megy. Sötétben bolyongás, hol lent, hol fent, amiben nemcsak a tálat nem találja vacsoraidőben, de semmit sem, főleg azt a személyt nem, aki nélkülözhetetlen az életéhez.

Művészetek találkozása, festészet és irodalom összemosódása a kötet, amiben elsődlegesen a szöveg épül a képekre, de fokozatosan előre haladva már szimbiózisban születnek újjá, és egymástól elválaszthatatlanul jelölik ki az értelmezési horizontot. A várakozás és a jövő előrevetítése jelöli ki a szubjektív idő mezejét, ami a szövegekben és a festményekben is benne van. A képek egyszerűsített pusztasága megerősíti a kutyák szájából elhangzó vészjósló mondatokat, a Jelenések könyvére utaló beteljesedés ígéretét, vagyis az elnyomónak és az anyagi világnak pusztulnia kell. A kutyák gyűlölete és kitörni akarása implikálja a harcot, a gazdák és a világ fölött aratott győzelmet, ami mégsem hozza el az áhított szabadságot, mert a vezető hatalom nélkül csak a sötétben vagy világosban bolyongó, elveszett lények. Kell hát mégis valaki vagy valami, ami uralkodik, ami felsőbbrendűségét bizonyíthatja. Végső csatában két hasonmás kutya alak is birokra kel a legnagyobbnak, a királynak kijáró címért. Harcuk az állandóság megtestesítője, a cseberből vederbe jutás, a bezáródó kör, ahonnan semmilyen módon sem tudnak kijutni.

A zárt perspektívától jutunk el a csillagos ég végtelenségéig, ahol már bárhová, és bármeddig elér az én. Világméretűvé duzzadó létproblémák, amit hol egyedül, hogy a társakkal kell megvívni a szabadságért.

Krasznahorkai szövegi és Neumann képi világa allegorikusan és asszociációk útján építkezik, a kutya vezérfonalán keresztül bontják ki a megvalósulást, az én töredezett helyzetét a világmindenségben. Kavargó, de egymásba minduntalan visszatérő gondolatok, amik a szubjektum belsejében rejlő kétségeket nagyon tömören, de mégis egyszerűen ragadják meg, ahogyan az egyszerű lény a maga helyzetéből arra képes.

Krasznahorkai László – Max Neumann: Állatvanbent

Magvető Kiadó, Budapest, 2010.
Oldalak száma: 32
Borítás: keménytábla, védőborító
Bolti ár: 1990 Ft.
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Krasznahorkai László – Max Neumann: Állatvanbent - könyvkritika