Könyv-jelző

Egy európai

Durica Katarina Szökés Egyiptomba című regényének borítója lányregényt ígér a populáris fajtából, de úgy tűnik, inkább csak a „komolyabb” témákat akarja vele eladni.

Az Ember meg a Rendszerváltás

Mi a demokrácia? Demokrácia-e messziről illatozó mosószerrel felmosni a lépcsőházat lakógyűlés előtt, meg frissen sült pogácsával megvásárolni a lakók jóindulatát? Érettek-e a demokráciára azok, akik ...

Még tanmesének is rossz

Hát még így sem jártam könyvvel. Kétszer hittem azt, hogy már befejeztem, pedig még most sem. Sokkal többet nem is lehet elmondani róla. A legújabb ...

Egyszer volt … egy urban fantasy

Új divat van kitörőben. De az is lehet, hogy már körülöttünk tombol régóta, de a szele engem csak mostanság csapott meg. Az urban fantasy nem ...

Egy gyilkosság szociográfiája

Egyszerre krimibe oltott társadalomtörténet, és társadalomtörténetbe oltott nyomozás tanúja lehet Rubin Szilárd regényének olvasója. A Törökszentmiklóson az ötvenes évek derekán zajló gyilkosságsorozat részleteit kutató újságíró ...

Vudu varázslat és norvég minta

2014-05-08 11:01:07 Vaszari Judit

Most olvastam a hírt, hogy Kun Árpád könyve, a Boldog észak lehet az egyik esélyese a 2013 legjobb könyve cím elnyerésének. Ezek után engem sokan meg fognak kövezni, mert biz’ én húzogatom a számat. Két napja fejeztem be az olvasását, nem volt rossz, de hogy a legjobb legyen, az meglep. A szövegben levő stílusbeli kisiklások, a tartalmi egyenetlenség tőlem eltávolították a szöveget, mind formájában, mind tartalmában.

A történet egy benini fiúról szól, aki a vudu világából cseppen bele az észak-európai távolságtartó hétköznapokba, miközben próbál egy maga számára élhető életet teremteni. A lappangó optimizmus, a boldogságra való hajlam, ami áthatja a könyvet, valóban kiemeli a tipikus magyar szerzős borongós világból a történetet, és ez jólesik minden olvasónak. Az a szürreális világ, amit az afrikai vudu von a főszereplő köré – láthatóan egy bensőségesen ismert, mindennapokban használt világ ez –, végig körbelengi az Európában helyét kereső fekete-sárga fiút, aki - bár a történet szerint beilleszkedik a norvég hétköznapokba – éppen e köré fonódott varázslat miatt mégis kívülálló marad. Nem tudom eldönteni, hogy tudatos-e ez a szerző részéről: Aimé varázslatos Afrikája, a baobabfáról szóló mese, a betonból kidudorodó atyai bukósisak, a sivatag homokjából eltűnt anyai test (majd a titoknak a meséből fájó kegyetlenséggel kiragadó megfejtése) stílusában egészen más történet (mese), mint a norvég szociális otthonból felénk áradó áporodott testszag, az elmúló testek kipárolgása, a demencia csúfossága.

Aránytalanul hosszú és részletes a norvég szociális szférában élő öregek leírása, különösen, hogy ezek a részek nem igazán életutak bemutatásra fókuszálnak, nem a homo sapiens létből az ösztönlény szintjére hanyatló keserű folyamatokat, kényszerűségeket mutatják be, hanem elvesznek a naturalista vizelet és székletszagban, a pelenkák dagadó világában. Az író érezhetően ott érzi jól magát, abban a világban, ahol ő maga is éli mindennapjait – mint ahogy ez a kissé hosszúra sikeredett utószóból kiderül -, és aránytalanná teszi a szöveget a számára ismerős mindennapok leírása.

A történet utószóval ér véget, ami a szöveget körüllengő mesét teljesen összetöri. Eddig az író igyekszik a varázslatot belecsempészni (felfedezni) a hideg északi mindennapokba(n) is – lásd a Bolond-vízesés mögött rejtőző birkatetemeket, a tapétáról leugró lazac megmentését - , de ez a hosszúra sikeredett magyarázkodás összetöri a varázst. Nem rossz azt tudni, hogy Aimé élő figura, és hogy valóban nyelvzseni, és hogy valóban bejárta az előtte olvasható utat, de nem lett volna szükséges a levelezésük – pláne kétnyelvű – közzététele, az utószó ilyen hosszúra nyújtása.

Az is nagyon érdekes, hogy bár a könyv Aiméről szól, mesterien keveset tudunk meg róla, de az őt körülvevő valóságnak is csak kis szeletét ismerhetjük meg. A történet végül happy enddel végződik Aimé megtalálja a szerelmet, sőt leendő gyermekében valamilyen jövőképe is mintha kezdene körvonalazódni az addig az ’itt és most’-ban élő, a körülményeket dacoskodás nélkül elfogadó, éppen emiatt valami egyszerű boldogságban, de (testi és lelki értelemben egyaránt) szerelem nélkül élő, sokféle identitású férfinak.
A könyvet úgy tettem le, mint a kisgyerek, akit lego-vár építéséből hívnak vacsorázni. Nem esett jól, hogy vége van, de aztán könnyen ottfelejtem a fotel mellett porosodni.

Kun Árpád
Boldog észak
Magvető Kiadó, 2013
440.o.
3490 Ft

Hozzászólás ehhez:

Vudu varázslat és norvég minta | Könyvkritika

Milyen nap van ma?