Kikötő Online

WikiLeaks – A leleplezés

Hol húzódik a határ személyes adat és közérdekű adat között? Ki hozza meg a döntést, hogy mely iratok kerüljenek nyilvánosságra? Honnan tudható, hogy az iratok valódiak? Hogyan ellenőrizhető, hogy aki utóbb az adatok törlését kéri, az az eredeti informátor? Mikortól tekinthető egy dokumentum olyan veszélyesnek egy informátor számára, hogy már nem tehető közzé? Elfogadható ár-e az egyes médiumokkal való szövetség, az anyagok tartalmi feldolgozása a puszta iratközlés helyett a közfigyelem nagyobb felkeltéséért? A „Most Wanted” lista megvalósít-e felbujtást?

A „WikiLeaks a leleplezés” a fenti kérdéseket felteszi ugyan, de választ csak nagyon érintőlegesen ad rájuk. A címben szereplő leleplezés kevésbé a világ legfontosabb kiszivárogtató oldalának működésére, felépítésére, a kapcsolódó jogi és morális aggályok feltárására vonatkozik, mint inkább az oldalt működtető „főhősök” konfliktusos viszonyára. Az olvasónak olykor az lehet az érzése, mintha egy vita egyik szereplőjének monológját hallgatná. Sokkal többet tudunk meg Julian Assange, a WL alapítója személyiségéről, mint amennyi indokolt. Már ha ez a könyv a WL leleplezéséről szól. Inkább egy nosztalgikus visszaemlékezést - vagy személyes elszámolást - tartunk a kezünkben, mintha az író a könyvben élné meg a WL miatt elmulasztott magánéletét, holott ő maga is megfogalmazza saját működésükkel kapcsolatban: ”a magánéleti bonyodalmakról szóló tudósítások sok érdekes információt a háttérbe szorítottak, ami a kiszivárogtatások mögött rejlett”. Mégis ugyanabba a hibába esik.

Még az is felmerülhet az olvasóban egy pillanatra, hogy tudatos a homályosítás, hiszen az utolsó fejezet, mely az író által újonnan alapított OpenLeaks-ről szól, mintha egy kicsit világosabb, áttekinthetőbb, koncentráltabb lenne. Reklámnak jobb.

A WL abból indul ki, hogy az egyenrangúsághoz szükséges a tudás, az embereknek joguk van megtudni, mi zajlik a színfalak mögött. A sajtószabadság, az informátorok védelme jogállami alapelvek. Mikor válik az informátor besúgóvá és mikor az információs szabadság hősévé? Hogyan fér össze a jogállamisággal, hogy titoktartási klauzulákkal védett adatok nyilvánosságra kerüljenek, még ha a köz érdekét szolgálják is? Összefér-e a jogállamisággal, hogy a nyilvánosság ereje már-már érinthetetlenséget biztosítson egy weboldal, illetve annak működtetői számára? Érdekes-e a működtető személye, hitelessége, a diktatórikus avagy demokratikus belső működés, ha a cél nemes? Hogyan lehet válogatni az iratok között, hiszen „a válogatás mindig cenzúra, a cenzúra pedig politikai beavatkozás”.

Amiről nem szól könyv: Mit jelent a transzparencia? Milyen mértékűnek kell lenni az átláthatóságnak? Tényleg mindennek nyilvánosságra kell kerülnie? Mi történik, ha nyilvánosságra került? Változik a világ, vagy csak megbizonyosodunk róla, hogy mindenki cinkelt lapokkal játszik? Az állam biztonsága, a cégek működőképességének fenntartása felülír-e bizonyos társadalmi játékszabályokat? Egyébként meg milyenek ezek a közmegegyezésen alapuló társadalmi játékszabályok? Hiszen a Monopoly is azon alapszik, hogy nem nyitott könyvként viselkedünk. A döntések kikényszerítése folyamatának minden részletéről szükségszerűen tudnunk kell? Elegendő a döntés végeredményét alávetnünk a jó és a rossz mércéjének? Egyes esetekben a végeredmény a fontos, máskor meg a folyamat is releváns? Ha igen, ki dönti el, mikor melyik?

Nyilván nem informatikusoknak íródott a könyv, de azért az író feltételezhette volna az olvasóról, hogy hajlandó egy kicsit odafigyelni technikai részletekre is. Csak annyit tudunk meg a WL struktúrájáról, technikai működéséről, hogy az alapító, az író és két később csatlakozott programozó alkotja az alapcsapatot, hozzájuk valamilyen módon önkéntesek százai csatlakoznak. Hogyan lehet megbízni az önkéntesekben? Hogyan tárolják, továbbítják, őrzik ezt a mérhetetlenül sok anyagot (csak példálózva: a guantanamoi jegyzőkönyvek, a szcientológiai egyház kézikönyvei, a svájci Julius Bär Bank üzleti dokumentációi, az iraki katonai anyagok, az amerikai nagykövetségek diplomáciai iratai)? Annyit tudunk meg, hogy olyan országokban, ahol kedvező a törvénykezés, és kellően erős a forrásvédelem, titokban telepítenek szervereket. Persze, a hatékony működés fenntartásához kell titkoknak maradniuk, na de mégiscsak egy leleplezés című könyvet olvasunk!

A szöveg gördülékeny, a tartalom kicsit bulvárosra sikeredett, kényelmetlen a jegyzetek használata, de azért aki rászán néhány estét, legalábbis gondolkodnivalóval gazdagabb lesz, és ha még eddig nem tette, rá fog kattintani a wikileaks.org-ra. A könyv segít feltenni a kérdéseket, és ha az olvasó jó társaságra talál, a fenti kérdésekről értelmes és tartalmas vitát folytathat.


Domscheit-Berg Daniel: WikiLeaks – A leleplezés
Hogyan működtettük a világ legveszélyesebb weboldalát?
fordította: Malyáta Eszter
kiadó: Nyitott Műhely
kiadás éve: 2011
kötés: fűzött
oldalszám: 360 oldal
bolti ár: 2 980 Ft
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | WikiLeaks – A leleplezés | könyvkritika