Kikötő Online

A Vélib - I. rész

Hogyan kölcsönözzünk biciklit Párizsban?

Elköltöztem otthonról. Költözéskor az ember akaratlanul is átesik bizonyos szűrökön. Az új helyzet rostáján sokszor fönnakadnak azok a híres filléres emlékek. Plakátok, fényképek, levelek, használhatatlan születésnapi ajándékok, poros szuvenírek, hiányos kártyapaklik, rég megfejtett logikai játékok. Nem vihet magával mindent az ember, pláne ha már érzelmileg is csak épp annyira kötődik hozzá, hogy ne dobja ki. Micsoda felhalmozás! Micsoda kínkeserves érzelmi játszma! Pláne, ha közben megnéztük a Toy Story 3-at és ne adj’ Isten a végén még meg is hatódtunk volna.

Buddhista tárgytalansági időszakom hajnalán beszigorítottam. A rostám az esztétikum volt. Csak olyanok jöttek velem erre az útra, melyek az érzelmi belbecsen túl, külcsínben sem maradtak el. A szita így igen apró szeműre sikerült, de mégis átfért rajta egy kis szürke műanyag darab, mely nem másnak állít örök emléket és tiszteletet, mint a legkedvesebb párizsi közlekedési eszköznek, a Vélibnek.

Ha ma igazi párizsi akarsz lenni,
már nem elég egy bagett
a hónod alá. Kell egy Vélib is.

VÉlo LIBerté. Szabadság Kerékpár. Sok nagyvárosban már bevezették, de kétségkívül a párizsiak életébe szervesült leginkább az olcsó bérbicikli rendszer. Olcsó, mert 29 € egy évre (!), 5 € egy hétre és 1 € egy napra. Első éves-kártyámat Rózsa úrtól kaptam, akinek ezért mindig is hálás leszek. Ő mutatott be minket egymásnak. Eleinte csak irigykedve bámultam a szürke drótszamarakon száguldó lovagok egzotikus szektáját. Aztán egy nap magam is beléptem. A tagoknak a biciklin kívül nincs egyéb különös ismertető jelük. Öltönyös hivatalnokok, szakadt bölcsészek épp úgy tekernek, mint bevásárlást végző családanyák vagy misére igyekvő papok.

A Vélib nem csupán egy közlekedési eszköz, hanem létforma is. Modern stílus, a legjobb városnéző alkalmatosság, presztízs-jav, sporteszköz de közben identitásképző és ugyanakkor a szociális háló egyik igen fontos fonala. Az egyébként a Nyugat-magyarországi Tószegen összeszerelt szürke, praktikus, kedves, unisex bicikliket Párizs 1230 állomásán vehetjük fel és adhatjuk le. A biciklik megfelelő körforgásának érdekében azokat fél óránként le kell adni valamelyik állomáson, ahonnan néhány percet követően újra fölvehetjük. Ha kicsúsztunk a 30 percből plusz 1 eurót kell fizetnünk, de fél óra alatt a jó kerékpárút-hálózatnak köszönhetően szinte bárhova el lehet jutni.

Mikor legutóbb Milánóban jártam, ott még csak szagolgatták az ottani Bikemi-ket. A kerékpáros-várossá (kerékvárossá) válás nem történik egyik pillanatról a másikra. A párizsi robbanás egy az átlagosnál is hosszabb metró sztrájk alkalmával következett be. Azóta is igen kecsegtető alternatívának bizonyul a szűk, tömött csőlabarinitus helyett a szabadtéri, sportos tekergetés. De ami talán a legtöbbet nyom a latban, az a kombinálhatóság. Tárgytalanná válik a hosszútávtól vagy a riasztó emelkedőktől való félelem. A Vélib megdönti a kerékpározás ősi törvényét, miszerint minden lejtőnek megvan a kaptatója¹ . Ha utálod az emelkedőket, megteszed őket RATP-vel (BKV). Ha elegáns helyre mész, akkor dönthetsz úgy, hogy csak hazafelé ülsz fel egy biciklire. Ha elmegy az utolsó járat, nem kell többet dühöngeni, csak kifizetni egy eurót és átadni magad a kerekezés örömének. Ez utóbbi esetében azonban legyünk óvatosak. Az utolsó metró lekésésének általában italozás az oka, így érdemes egy a párizsi éjszakában megtett józanító séta lehetőségét is fontolóra venni.

Mielőtt elmélyednék a csodálatos, ördögi részletekben, tudni kell, hogy a párizsi Vélib rendszer épp a hetekben esik át egy újításon. Egyszerűsített internetes előfizetés mellett bizony az árak is emelkedni fognak (előreláthatóan napi 1-ről 1,7 €-ra, ami ott egy vonaljegy ára). Bevezetik azonban kedvezményeket, például a fiataloknak. Amíg ezek a vizek le nem csendesednek, addig evezzünk olyan területre, ami zavartalan.

Felszereltség - praktikák

A Vélib sok hasznos extrával föl van szerelve. Saját zár, lánctakaró, macskaszem, dinamóval működtetett első-hátsó lámpa, 3 fokozatú váltó, sárhányó, kitámasztó, könnyen állítható ülés, kosár (amit ugye a magaméra biztos föl nem szerelnék, pedig hűű milyen csuda praktikus).

Bár igen lekerekített és ütésálló egy jószág, a közös vélibnek bizony sok túrja lehet és nem is csak a hátán.² Mielőtt kiválasztjuk a legszimpatikusabbat érdemes egy gyors ellenőrzést megejteni. (Képzeljük el, hogy van az állomáson tíz lelakatolt bicikli és nekünk a lehető leggyorsabban ki kell választani a legjobbat.)

Az ellenőrzés általam alkalmazott sorrendje a következő :

1. Gumipróba. A 10 milliós várost a hátukon cipelő gumik nagy nyomásnak vannak kitéve. Így az egérszürke kétkerekűeknél a két kerék esetében fordul elő leggyakrabban a hiba. Az ülésre ránehezedve könnyen kiderül a kerekek állapota. Két egyéb módszer még a fölényes és a buta. A fölényes lábával rugdossa az abroncsot, ami szerintem méltatlan a Vélibhez. A buta pedig a kezével ellenőrzi, hogy elég kemény-e gumi, ő pedig bizony koszos lesz.
2. Ezt követően bal kezünkkel az ülésnél fogva kissé megemeljük a hátsó kereket és jobb lábunkkal, a pedál segítségével tekerünk rajta egyet. Nincs is szebb hang, mint a tökéletesen forgó hátsó Vélib kerék éteri búgása. Ha nagyon igényesek szeretnénk lenni, ugyanezen fázis során a váltót is ellenőrizhetjük. A váltó a kormány jobb részén a fogóba van szerelve. (Úgy váltunk, ahogy egy motor esetében a sebességet szabályozzuk.)
3. Érdemes egy pillantást vetni a láncot elfedő műanyag részre is, mert sokszor fölhullámosodik és olyankor akadályozhatja a pedál forgását.
4. Még a kormányt is kipróbálhatjuk, hogy nem lötyög-e, bár ez egy ritkább hiba.
5. Ezt követően lehet az ülés magasságát beállítani. Sajnos sok esetben a rászorító kar eltörik, ilyenkor lehetetlen állítani. Ezeket a példányokat kerüljük, hacsak épp nem egy jó magasságban tört le.

Ha ennek ellenére bármi műszaki problémát tapasztalsz, akkor 2 percig még visszateheted, és olyankor nem kell kivárni az egyébként két kerékpár felvétele közt kötelezően kivárandó 2 percet.

A kiválasztás leggyorsabb és talán leghatékonyabb módja, ha az épp az állomásra visszakerülő Vélib ex-használójánál érdeklődünk, hogy milyen állapotban van a kis drága. Ezt egy egyszerű „C’est bon?”-nal [szebon] is megtehetjük, miközben mutatunk a Vélib felé. Figyelem! Ezzel a kérdéssel már a Vélib-világ érzelmi mezejére lépünk. Ha ugyanis az illető által visszahozott kerékpár nem jó, akkor ez azt jelenti, hogy az az ember rosszul végezte el az ellenőrzést és több kilométeren át szenvedett egy defektes tragacson. Ezt a francia gőg képtelen elviselni és azt mondja: „Non, c’est une merde!” [szetün merd] – Ez egy szar. Ilyenkor ajánlatos a dühöngőt elkerülni és okosan a hibájából tanulva alaposan bebiflázni a fenti ellenőrző listát.
Ha azonban az illető azt mondja: „Oui, c’est très bon!”, ezzel azt is sugallja hamisíthatatlan párizsi büszkeséggel, hogy „Naná, kishaver, én nem választok rossz biciklit.”

A folytatásban az előfizetés pontos menetéről és a Vélib-világ egyéb izgalmas apróságairól lesz majd szó.
 

¹Pierre Michaud, a vélocipéd feltalálója mondta 1865-ben. Ez persze nem igaz. De az igen, hogy a vélocipéddel ekkor már valóban nagy távolságokat lehetett megtenni. Ezt jól jelzi Borbély György tordai tanár útja .az 1880-as évek elején Kossuth Lajost keresve kerekezett velocipéddel Párizsba és vissza. Mint Borbély is írja könyvében a velocipéddel való közlekedés abban az időben nem volt veszélytelen. Az akkori utakon napi sokszori fejre eséssel végződő baleset volt a velejárója. (Wikipedia)

²A szójáték a közös lónak túros a háta örökigazság parafrázisa, aminek megértéséhez feltétlenül meg kell szüntetnünk azt a közhiedelmet miszerint, hogy a közös lovaknak tejtermék (túró) lenne a hátukon. Ehelyett túr, az az seb. Attól túros, hogy sokat ülték és a szőr kikopott a gerincénél.

Hozzászólás ehhez:

Ajánló | Vélib - Hogyan kölcsönözzünk biciklit Párizsban?