Idén tavasszal mutatkozhat be első alkalommal magyar szervezésű fesztivál Európa legfontosabb fesztiválvárosában: a 2011-es Armel Operafesztivál amerikai produkcióját, Michael Dellaira A titkosügynök című darabját 2012. ...
John Malkovich 24 évvel azután, hogy Stephen Frears legendás Veszedelmes viszonyok című filmjében Valmont vikomtot alakította, úgy döntött, rendezőként is színpadra viszi a darabot. A ...
A tavaly elmaradt franciaországi Mexikó-év egyik legjobban várt eseménye, a maja jáde-maszkok párizsi kiállítása, bár egy évvel később, de mégis megvalósult a francia fővárosban. A ...
„Miről írtam a könyveimben? A középszerű életemről, a középszerű szerelmeimről, a középszerű céljaimról és álmaimról. Tudom, hogy rengeteg középszerű ember van, ezért nem is értem, ...
Egytől egyig érzek bennük, mögöttük egy természetes, ösztönös, gyermeki késztetést. A vágyat azután, hogy milyen jó is volna fúrni, faragni, ragasztgatni, hurkolni és csavarozni. Egyszerre ...
Ritka, mint a fehér holló a magyar film Franciaországban. Igaz, Tarr Béla alkotásait rendre megismerhette a francia művész mozik közönsége. Igaz az is, hogy a Clavis Film folyamatosan megjelenteti a magyar filmalkotások kiemelkedő darabjait DVD-n, angol-francia felirattal, sőt a Párizsi Magyar Intézet mozija mellett, ahol rendszeresen tartanak filmvetítéseket, évente egyszer, Párizsban, akár néhány napon keresztül is szoktak filmeket vetíteni magyar színekben. De összességében nem sokat gondol az átlag francia a magyar filmművészet remekeire. Ezért óriási esemény – nyílván az EU elnökségnek köszönhetően – hogy Párizs közkedvelt Mozi Múzeuma, a Cinamatheque, több mint tíz napon át magyar filmszatírákat tűzött műsorára.
A vetítés sorozat március 30.-án Bacsó Béla Tanújával kezdődött és április 11.-én Fábri Zoltán: Isten hozta őrnagyúr! című halhatatlan remekével végződik. A két film kijelöli azt az utat, amin járva, a vetítéssorozat szervezői haladtak: itt a francia érdeklődők a rendszerváltás előtti időszak sokszor hosszasan dobozban pihenő vagy a cenzúrán épp átsikló erősen politikai tartalmú filmjeiből épp úgy kapnak ízelítőt, mint a szocialista mindennapok visszáságait feltáró művekből vagy épp a rendszerváltás utáni megváltozott világ megváltozott szemléletéről, amelyben sokszor nosztalgikus álruhában jelenik meg a közelmúlt. A huszonöt vetítésen az alábbi filmekkel ismerkedhet meg a francia néző:
Bacsó Péter: Tanú; Török Ferenc: Koccanás; Jancsó Miklós: Nekem lámpást adott az Úr Pesten; Pálfi György: Hukkle; András Ferenc: Veri az ördög a feleségét; Tímár Péter: Csinibaba; Kardos Ferenc: Egy őrült éjszaka; Gyarmathy Lívia: Ismeri a szandi-mandit? Garas Dezső: A legényanya; Keményffy Tamás: Mázli; Dárday István-Szalai Györgyi: Jutalomutazás; Keleti Márton: Tizedes meg a többiek; Sándor Pál: Régi idők focija; Fábry Zoltán: Isten hozta őrnagy úr!

A rendezvényhez kapcsolódva, a Párizsi Magyar Intézet pedig kerekasztal-beszélgetést rendezett április 6.-án, Kovács András Bálint, az ELTE film- és audióvizuális tanszékének vezetőjének, Kristian Feigelson, a Sorbonne oktatójának, Fáber András, a Filmvilág volt rovatvezetőjének és Jean-Pierre Jeancolas, a Magyar Szem – A mozi négy évtizede Budapesten 1963-2000 (L´Oeil hongrois -Quatre décennies de cinéma`a Budapest 1963-2000) című tanulmánykötet szerzőjének részvételével.
A beszélgetésen olyan kérdések merültek fel, hogy Miért lehetett Magyarország a legvidámabb barakk? Miért a ’60-as évek végén születtek a legjobb filmszatírák? Milyen fogadtatásuk volt a nomenklatúra részéről? Tudott-e rivalizálni a magas színvonalú filmgyártással bíró csehekkel? Melyek a legjobb példák erre a műfajra 1960-70 között Franciaországban? Fennmaradtak-e a jelenlegi Magyarországon?
Hogy az átlag francia érdeklődésén változtatna a Cinematheque nagyszabású rendezvénye, azt kétlem. De az biztos, hogy az európai filmművészet iránt érdeklődő cinefilek, ha eddig még nem, most találkozhattak a magyar filmekkel. Erre a helyszín, a Cinematheque garancia.