Kikötő Online

KözHelyKeresés

Hans-Ulrich Treichel: Az elveszett fiú

Idegen országban élni szinte egyet jelent a „helyiek” megértésére való folyamatos törekvéssel. Nyelvileg és mentalitásban is. Az ember vég nélkül analizálja őket. Ha nevetnek? Biztos ilyen az Ő humoruk. Ha dolgoznak? Biztos így dolgoznak Ők. S minél több embert ismerünk meg Közülük, annál nehezebb a tipizálás. A késznek vett gondolatok megzavarodnak, és újabb szabályokat követelnek. Akkor most milyenek is Ők?

Ez a kérdés foglalkoztatott engem is, egészen addig, amíg egy tanárom azt nem mondta, hogy nem az az érdekes, milyenek az emberek, hanem, hogy miért. Azóta ez az új kérdés dübög bennem, mert másfajta válaszokat -izgalmasabbakat, igazabbakat- kapok rá.
Németországban élve természetesen a következő klisék torlódnak fel a titkok ajtaja előtt: honnan ez a kolbász-, autó-, munka-, és rendmánia?

Roswitha Riebe-Beicht: Seherin spricht mit Schweinekopf (A látnok disznófejjel beszél)

Rengeteg szerző igyekszik a német mentalitást bemutatni. Legtöbbükben az a közös, hogy az ötvenes évek család modelljét veszik elő a levakarhatatlan közhelyek bemutatására. Hogy miért éppen ez az évtized? Mert a kor embere egy olyan eseményt tudhat a háta mögött, mely -egy német történész szerint- 2000 év múlva sem merül feledésbe. Szégyen, csalódás, gyász és ezerannyi érzés kavarodik a túlélőkben, amit jobb esetben mások feldolgozni szeretnének. A porosz vér viszont nem enged. Nem gyászolnak, hanem menekülnek: mégpedig a munkába. Jól dolgozni, rendesnek lenni, és nem beszélni a háborúról. Sőt, néha örülni is kell, - és akkor disznónyakat esznek, mert régen a család a disznóvágások alkalmával jött össze, és minden kolbászos-étkezés az arravaló emlékezés...
Treichel szereplői ugyanígy élnek, és még családi titkaikban is van valami tipikus. Az elbeszélő kamaszkorának elején jár, de még gyermeki fantáziája szövi át az eseményeket, melyeket egy titok felfedése vált ki. Az anya bevallja, hogy első szülött fia a háború után nem éhen halt, hanem elveszett. Uton Németország felé, a kitelepítettek menetelése közben az oroszok megállították őket, és a haláltól való félelmében csecsemőjét egy másik asszony kezébe nyomta. A vallomás után megindul a keresés, ami sajátos vizsgálatokból áll. Az író éles meglátással és kemény kritikával mutatja be, ahogy a szokás ismét győz a józan ész felett: az emberekben még túlságosan él a nacionálszocializmus ahhoz, hogy önállóan gondolkodni merjenek. Az orvosok nem azt nézik, hogy a két testvér hasonlít, hanem koponya- és testfelépítés méricskélés alapján döntik el a vérrokonság kérdését.

Hans-Ulrich Treichel

A vizsgálat előtt és után tanúi lehetünk egy tipikus német család hétköznapjainak, és annak is, ahogy a következő generáció (az elbeszélő) ellenszenve felmenőikkel szemben lázadást szül. Lázadás a családban uralkodó érzéketlenség, a katonás rövid haj, a disznóhús stb. ellen.
Treichel könnyed nyelvezete a gyermeki észjárás szimpatikus kalandozásait és groteszk látásmódját követi. A fiú, aki nem tud változtatni a családján, de már tudja, hogy a régi értékeknek lassan lejár az ideje. Ő az egyetlen, aki rosszul lesz a számára abszurd, ám a szüleinek megszokott helyzetektől. A vasárnapi, kötelező-illik kirándulásoktól, a halottaskocsi vezetőjétől, aki ebéd közben a kemencékről beszél és az új, nagyobb autótól.
Az író nem mutatja be a miérteket. Miért ilyenek ezek az emberek? Hogy váltak ilyenekké? Ő csak felvonultatja a kelléktárat, amivel egy család Németországban, az ötvenes években rendelkezett. Viszont azt megmutatta, hogy miért akar a következő generáció ennek a világnak gyökeresen az ellenkezőjét.
A könyvvel lehet vitatkozni, és azt állítani, hogy mindaz, ami benne áll, pusztán általánosítás. De lehet hinni is neki, és azt mondani, hogy van benne valami. Esetleg egy másik szerző regényével összehasonlítani, és eldönteni, kinek melyik megfigyelése élesebb. Sokféleképpen lehet a könyvre reagálni, csak egyet nem lehet olvasása közben: unni.

Hans- Ulrich Treichel: Az elveszett fiú (Der Verlorene)
Fordította: Mérey Zsolt
A fordítás alapját képezö kiadás: Hans -Ulrich Treichel: Der Verlorene
Suhrkamp Verlag, 1998
Kiadja: Európa Kiadó, 2002

Értékelés:

Hozzászólás ehhez:

Az elveszett fiú - könyvajánló, kritika

• 1. Feri 2009-02-14 12:09:42

  Jo!