Más-hol

Nyitott pinceajtók a bécsi Cobenzl borászatban

Bécs, 2015. 05. 06. (COMPRESS) A borospince és a présház ajtaját is tágra nyitják 2015. május 8-án a bécsi Cobenzl borászatban. Minőségi borok, finom falatok, ...

Kulturkaland

Manapság sokan kerekednek fel és keresnek átmenetileg vagy végleg külföldön olyan lehetőséget,ami a külföld (értsd.Nyugat) összes előnyével (és persze hátrányával is) együtt szélesebb perspektívát ad ...

„A németek magyarul gondolkodnak?”

2014-11-07 12:15:58 Vaszari Judit

R. kérdezte ezt, nem is annyira az első hetek egyikén. Hogyan másként is lehetne ez? Hiszen meg lehet tanulni a magyar szavak megfelelőjét valamilyen idegen nyelven, és azt is, hogyan kell azokat sorrendbe rakni. De az egész alapja mégis a magyar nyelv, nem? Hogyan lehet másként gondolkodni? Amikor én sem értem, akkor hogyan lehet ilyen kérdésekre válaszolni?

R. remekül halad egyébként továbbra is a némettel, sőt, működik a kívülállók összetartása, Maria-val, a görög osztálytárssal is remekül megértik egymást. Csajosan vihognak, együtt rajzolnak, nyelvi kompetenciájuk legfeljebb annyira terjed, hogy egy hatalmas Super!-rel dícsérjék egymás munkáját. De R. már tud görögül számolni, Maria meg magyarul. Mókás lesz, ha kialakítanak valamilyen saját nyelvet maguknak. Most két hét őszi szünet van, gondolkodtunk rajta, hogy hogyan lehetne ebben az időben is a nyelvtanulást folytatni, de aztán úgy elszaladtak a hetek, hogy ahogyan mondani szokás, meglepetésszerűen ért minket az őszi szünet. Azzal vigasztaljuk magunkat, hogy az iskolaigazgató is azt mondta, nem árt egy kis pihenés. Ám legyen, pihenünk.

Én egyre élőbbnek érzem A Ketten Párizs ellen-ből korábban idézett, a nyelvtanulás folyamatát leíró részt. Tényleg az van, hogy amit én szeretnék, azt már egészen jól el tudom mondani. Azt nem hiszi el senki, hogy ez még nem nyelvtudás. Nem tudok mit kezdeni azzal, amikor ügyintézésnél megdicsérnek, hogy milyen jó a németem. Ha tudnák, hogy a nagy részét a szituációból és a metakommunikációból találom ki. Hiszen amikor egy fél-hivatali helyzetbe kerül az ember, akkor egyrészt tudja, mit akar, másrészt van elképzelése arról, hogy mik a lehetséges kimenetek. Így aztán az arckifejezésből, egy-két elcsípett szóból, mondat-töredékből nem nagy feladat kitalálni, mi lehet az aktuális válasz. Olvasok is, Anne Frank kipipálva, most Böll-t olvastam éppen, és nyilvánvalóan nagyon sokat tanulok belőlük, úgy, hogy egyébként az olvasásélmény is megvan. Tehát élvezem. De arról is meg vagyok győződve, hogy az, akinek rutinja van az olvasásban, szépirodalmi szövegben is tud következtetni arra, hogy várhatóan milyen nyelvi fordulatot használnak, mi mit jelent ténylegesen és áttételesen. Tehát sokszor IQ-ból olvasok, nem nyelvi megértéssel. Ha ennek bármi értelme van.
 


Nyelvtanulásom kapcsán a német társadalom újabb legendáját is itt az ideje összetörnöm: hogy válaszolnak az e-mailre? Hogy időben értesítenek? Kit? Miről? Szeptemberben jelentkeztem a nyelvi kurzusra, amit október elejére ígértek indulni, és hogy majd értesítenek levélben vagy telefonon a kurzus indulásáról. Időközben támadt némi gondom a magyar T-mobillal (na, ez is megér majd egy misét), úgyhogy írtam a nyelvtanfolyamosoknak, hogy ne akarjanak felhívni, mert a Handy kaputt gegangen ist. Természetesen (?!) választ nem kaptam. Aztán ahogy telt-múlt az idő, írtam nekik még egyet, hogy ugyan már, itt az október, mi van azzal a kurzussal. Válasz nincs. Tegnap bementem személyesen, ahol valami olyasmit vettem ki az ügyintéző szavaiból, hogy azért nem soroltak be a most induló kurzusokra, mert ismétlést kértem. HE?! Na, ez nem az a válasz volt, amit előre le tudtam modellezni magamban, úgyhogy mondtam néninek, hogy ne vicceljen, rohamosan fogy az időm, és lécci lécci. Persze nem jutottunk semmire egymással. Elkullogtam.

Annyi történt egyébként korábban, hogy a teszt írásban volt, ami tényleg jól sikerült, majdnem mindjárt kezdhettem volna a B2-vel. (Emlékszünk még a Volkshochschule C1-es javaslatára? Na, ugye, hogy az vicc volt.) A vizsgáztatóval beszéltem arról, hogy oké, hogy írásban okos vagyok, de szóban messze nem ennyire, szóval szeretnék valami beszédorientált modullal kezdeni. Úgy tűnt, ez bevett gyakorlat, bácsi semmi kivetnivalót nem talált benne, egyből javasolta, hogy akkor a 6-os modul helyett induljak a 4-es modullal és kész. Szó nem volt arról, hogy ezzel én várólistára kerülök vagy mittudomén. Most meg hazaküldenek azzal, hogy várjak türelmesen.
És persze közben minden egyéb kurzus elindult. Csöppet mérges vagyok. Írtam nekik, hogy nanemár. Hát, eddigi igazgatási működésüket látva nem nagyon bízom pozitív vagy akármilyen válaszban.
http://instantmehl.blog.hu/

Ismerkedünk
Idegenben a véletlen a legjobb barátja az embernek. Csak elég türelmesnek kell lenni, hogy véletlenül alakuljanak kapcsolatok, összefuss emberekkel, akikkel találsz közös hangot. Aki már valaha váltott várost (nem, nem kell ennek országnak lennie), az tudja, miről beszélek. Arról, hogy kellő nyitottsággal alig tíz éve után már bátran állíthatod, hogy otthon vagy az új helyen. Már vannak barátaid, már tudod, hol vannak a boltok, az orvosok, a jó iskolák, a hűtőszerelő, az olcsó parkolók, a legjobb fagyi, egy csöndes pad. Belenőttél a városba. Ebben leginkább a gyerekek születése segít. Mert velük üzemszerűen kezded használni a város, nem csak vendég vagy benne. Soha le nem küzdhető hátrányban vagy ugyanakkor az őshonosokkal szemben (Pécsett a tükékkel szemben), mert ők gyerekként is megélték a várost, úton-útfélen ismerősökkel találkozhatnak, hozzájutnak információkhoz, tudják, hova érdemes edzésre járni, és melyik tanárnak/orvosnak volt rossz híre már 20 évvel ezelőtt is, és megkérdezhetik aput, melyik a legjobb autószerelő. De ezen egy idő után túl lehet lépni, és az, hogy „haza menni”, egyszer csak az új várost kezdi jelenteni.

Sokáig bajban voltam, ha megkérdezték, hova valósi vagyok. Mert kit érdekel, hogy 2-3-5 stb. évvel ezelőttig Pápán éltem, hiszen már pécsinek számítok. De sokáig önkéntelenül kibukott belőlem, hogy gyárilag pápai vagyok, de x idő óta Pécsett élek. Ez mintha kezdene elkopni, magamban ugyan még mindig berzenkedik valami, hogy nem pécsi vagyok, de egy beszélgetésben már képes vagyok pécsiként definiálni magam.
 


Szóval, most mi is a véletlenekre várunk, hogy kapcsolatokat építhessünk. A véletlenek kapcsán mindig eszembe jut Barabási Albert-László Villanások című, a hálózatkutatásról szóló könyve, amelyben a villanások azokat az időben egymást követő eseményeket jelentik, amelyek hosszú ideig nem történnek meg, aztán hirtelen többször is megismétlődnek. Ilyen villanással az ember nagyon sokszor találkozhat életében, a könyv olvasása óta magam is többször rácsodálkoztam már, hogy nini, most éppen egy villanásnak vagyok tanúja. Ilyen villanásokból áll a mi ismerkedésünk is. Sokáig nem is hallottunk magyar beszédet, nyomát sem láttuk magyaroknak Münsterben. Aztán, egy szeptember végi hétvégén, biciklizés közben magyar szót hallottunk, és pár percre rá, egy játszótéren megismerkedtünk egy magyar családdal (akik nem ugyanazok voltak, akiket a bicikliről hallottunk). Az első kapcsolat. Rajtuk keresztül szereztünk tudomást arról, hogy létezik egy magyar csoport, ami az itt élő magyar gyerekeknek tart játszóházakat, foglalkozásokat. Két nappal a magyar csoport foglalkozása előtt, az előbbi magyar családdal a Botanikus kertben töltött délután után, hazafele menet beugrottunk egy, már sokszor látogatott játszótérre. Itt megismerkedtünk a kettes számú magyar családdal, akik mit ad isten, épp jöttek a magyar csoport pénteki foglalkozására. Amely foglalkozáson részt vett egy pécsi család is.

Azok a családok, akiket megismertünk, és felnőttként jöttek el Magyarországról, egy kivétellel (ahol vegyesházasság van), mind hazakészülnek. Egyszer. Ha adódik lehetőség. Van két család, akiknek a szülei ’56-os menekültek, az anyukák beszélnek magyarul és azért járnak ide, mert szeretnék, ha a gyerekeik is nagyon jól megtanulnának magyarul. Érdekes, kedves társaság.

Ahol az egyik apuka elmesélte, hogy legutóbb, amikor fürdőben voltak, a pénztáros mesélte, hogy a férje is magyar. Pápai. :)
http://instantmehl.blog.hu/

Búcsú gazdagéknál
Münsterben a belváros szélén áll a Schloss, amit manapság az egyetem használ. A kastély maga nagyon impozáns, de előtte egy hatalmas parkoló van, ami bizony nem a legépületesebb látvány. Évente háromszor azonban átalakul ez a mintegy 40 ezer m2-nyi terület. Otthon úgy mondanánk, búcsú van, itt Volksfest-nek nevezik. A kettő abban biztosan közös, hogy mindegyiknek eredetileg a valláshoz, egyházhoz volt köze, mára ez egyszerű szórakozási lehetőséggé változott. Azért nem kellene elhamarkodottan használnom szavakat, mert az egyszerű nem nagyon fedi a valóságot. Képzeljük el azt, hogy évente háromszor itt felhúznak valamit, aminek méretei a bécsi Práterhez mérhetőek. Egy komplett vidámpark épül egy hétre.
 


Mindjárt az első nap elmentünk a gyerekekkel, mert mi is kíváncsiak voltunk. Nem lett volna nehéz előre felmérni, mekkora hülyeség is ez. Mert most a család legalább fele minden nap oda szeretne menni. A gyerekek arcán a karácsony átszellemültségét látni megéri. Csillog-villog, izgalmas, illatos. Mesés.

Naná, hogy van kürtőskalács, meg lángos, meg itt-ott a játékoknál magyarok szedik a zsetont. Vannak a klasszikus játékok (szellemvasút, dodzsem, körhinta) meg újak, amiknek a nevét sem tudom: az egyik kilövi a vállalkozószellemű, öngyilkos-hajlamú népeket, a másik megpörgeti erre-arra, a harmadik ezeket variálja. Mellettük finn lazac sül nyílt lángon, kicsit odébb grillezett gomba, közöttük csokis gyümölcsök. Három óra sitty-sutty elment, jövéssel-menéssel, nézelődéssel és persze játékkal.
Folytatás: http://instantmehl.blog.hu/

Hozzászólás ehhez:

„A németek magyarul gondolkodnak?” | Ajánló

Milyen nap van ma?