Kikötő Online

A kalapos festő

René Magritte kiállítás Brüsszelben

A Thomas Crown ügy című filmben felbukkan egy kalapos fiatalember portréja, akinek alma van az arca előtt. Pierce Brosnan finom művészi eleganciával remekül alakítja a műrabló figuráját; kalapban, öltönyben, furfangos módon tulajdonít el egy Monet-képet a múzeumból. A kalapos, gyakran arc nélküli alak René Magritte festményeinek egyik visszatérő motívuma. A belga festő elmés, szürrealista képeit feltétlen nézzük meg, ha Brüsszelben járunk.

A The Musée Magritte külön gyűjteményt képez a belgák szépművészeti múzeumában, a brüsszeli BOZAR-ban. Az épület szélesen terül el a Királyi Palota közelében, mely belvárosi rész külön ékszer az amúgy kétarcú belga fővárosban. Ha már arra adjuk a fejünket, hogy ottlétünk alatt múzeumba menjünk, feltétlen kombinált jegyet vásároljunk (felnőtt: 5 euró, diák: 3 euró). Bár ízlés kérdése, a Magritte Múzeum különlegesebb élményt nyújt. A festmények mintha találós kérdések lennének, amolyan vizuális feladványok, melyeket a cím és a kép szoros kapcsolatából lehet megfejteni. A csavar pedig abban van, hogy miközben úgy érezzük, megértettünk, megsejtettünk valamit egy festmény mondanivalójából, útközben a következő képhez ezerféle megoldás ötlik még fel fejünkben.

A képek kérdések, s miközben elgondolkodtatnak, nem várnak egyértelmű megoldásokat. Elindítanak egy ötletet a befogadóban, majd újabb kérdéseket tesznek fel, és ez a végtelen képolvasás olyan izgalmassá válik, hogy szomorúan vesszük tudomásul a múzeum utolsó termében, hogy elfogytak a kiállított képek.

Magritte a 19. század végén született Belgiumban. Műveiben tisztán kirajzolódnak a szürrealizmus és az impresszionizmus hatásai. Élete utolsó évtizedeiben szívesen foglalkozott a megszülető, mozgó vizuális világgal, a filmekkel is. Többnyire a szürrealista művészek között emlegetik a nevét, de valójában rendkívül egyéni stílust közvetítenek festményei, melyekben kiemelt szerepet kap a képi humor, irónia.

A század első felében, hazájában sokáig nem fogadták be Magritte különc képeit, Párizsban és New York-ban érte el első sikereit. Halála után más művészi mozgalmak ikonja lett, mint például a pop-artté. Ezek a későbbi kapcsolódások jelzik Margitte művészetének saját korából kibújó modernségét. Bár a 20. század eleji forrongó sokszínűségben, az elfogadás különös évtizedében születik, mégis első látásra olyan, mintha a század második felének modern irányzatai köszönnének vissza a vászonról.

A brüsszeli múzeum számos háttéranyagot, dokumentumot is kiállított a festményekhez. Ha nem tudunk hollandul vagy franciául - ugyanis Brüsszelben az utcatábláktól a szórólapokig mindent két nyelven írnak -, akkor is érdemes bogarásznunk a levelek, könyvkiadások között, hiszen fel-felbukkan egy-egy érdekes Magritte-vázlat, -skicc, apró és egyszerű vonalvezetéssel, mégis hihetetlen humorral. A festmények címe angolul is olvasható, azok ugyanis fontosak a képek értelmezésekor. A szavak és művek együtteséből bújik elő az a sokélű humor, mely Magritte művészetét karakterizálja, és bármelyik művéhez nyúlunk, találkozunk vele.

A Black Magic című festmény, várakozásainkkal ellentétben lágy színekkel dolgozik, finoman vonja be az ég kékjével a meztelen női testet. A fekete erő valahol mélyebben lakozik, a nőiségbe rejtve, valahol a föld és az ég között. A The Unexpected answer című kép jó példa a talányos, elmés festményekre. A humoros kérdést a cím együtt írja a képpel. A betört zárt ajtó egy alak figuráját rajzolja ki. Ismét az elfedett, csak nyomokban felbukkanó test motívuma fedezhető fel Magritte képén, akárcsak az alma mögé rejtett kalapos figura esetében. Szintén a szavak ereje játszik szerepet a Skybird című képen, ahol szó szerint egy felhőkkel tarkított ég testű madár száll a sötét éjszakai égen. A realitás és a képzelet összeér.

Magritte művészetét egyféleképpen értelmezni nem lehet. Ha a brüsszeli múzeumban járunk, vagy netán máshol van szerencsénk a festményeit megtekinteni, mosolygó, megvilágosodó, olykor komolyan gondolkodó arcokat fogunk látni magunk körül. A képek teljesen bevonnak, számítanak a befogadó értelmező munkájára, valamint arra - és ez nagyon lényeges -, hogy rendelkezzen is némi humorral. Magritte humora nem élces, csak finoman ironikus, inkább talányos és elgondolkodtató. Talán mint a festő személyisége volt.
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | René Magritte kiállítás Brüsszelben - tárlatkritika

• 1. ibn_battuta 2011-07-26 00:57:52

  A festmények és más műalkotások címeit fordításban szokás közölni