Idén tavasszal mutatkozhat be első alkalommal magyar szervezésű fesztivál Európa legfontosabb fesztiválvárosában: a 2011-es Armel Operafesztivál amerikai produkcióját, Michael Dellaira A titkosügynök című darabját 2012. ...
John Malkovich 24 évvel azután, hogy Stephen Frears legendás Veszedelmes viszonyok című filmjében Valmont vikomtot alakította, úgy döntött, rendezőként is színpadra viszi a darabot. A ...
A tavaly elmaradt franciaországi Mexikó-év egyik legjobban várt eseménye, a maja jáde-maszkok párizsi kiállítása, bár egy évvel később, de mégis megvalósult a francia fővárosban. A ...
„Miről írtam a könyveimben? A középszerű életemről, a középszerű szerelmeimről, a középszerű céljaimról és álmaimról. Tudom, hogy rengeteg középszerű ember van, ezért nem is értem, ...
Egytől egyig érzek bennük, mögöttük egy természetes, ösztönös, gyermeki késztetést. A vágyat azután, hogy milyen jó is volna fúrni, faragni, ragasztgatni, hurkolni és csavarozni. Egyszerre ...
A londoni Victoria & Albert Múzeumban kiállítás nyílt Posztmodernizmus: Stílus és Felforgatás 1970-1990 címmel.
A kiállítás kurátorai nem kisebb feladatot tűztek ki célul, minthogy egy átfogó, minden művészeti ágra kiterjedő képet adjanak a posztmodernizmus húsz évet átívelő korszakáról. Ez két szempontból is igen merész vállalkozás. Egyrészt – ahogy az a kiállítás elején meg is fogalmazódik –, a posztmodernizmus lényege abban rejlik, hogy szembeszáll a modernizmus egyszerű, letisztult formavilágával és ideológiájával, és mintegy széttört tükör szilánkjai, milliónyi darabban tükrözi vissza a valóságot. Mindez azt jelenti, hogy nem létezik egységes definíció, egységes stílus, egységes forma, egységes tartalom, vagy egységes koncepció. Másrészt, habár a posztmodernizmus már nem feltétlenül tekinthető domináns művészeti irányzatnak, vitathatatlan, hogy még mindig egy posztmodern világban élünk. Emiatt felvetődik a kérdés, hogy nem túl korai-e egy olyan korszakra reflektálni, amely a gazdaságtól a politikán át a mindennapjainkig még mindig jellemzi a világot, amelyben élünk.

A posztmodernizmus kiállításra belépve a látogató elfelejti, hogy tulajdonképpen múzeumban jár. A kiállítás sikerének tudható be, hogy a kurátorok éppen a posztmodernizmus lényegére tapintottak rá azzal, hogy egy színes, neonfényes, zajos, hangzavaros, eklektikus kavalkádot tárnak a látogatók elé. Egy tető alá hoztak építészeti tervrajzokat és maketteket, videó klipeket a 80-as évekből, film részleteket a Blade Runner című filmből, Andy Warhol festményeket, Vivienne Westwood divattervező ruháit, fotókat Las Vegas neon hirdetőtábláiról, Ai Weiwei Coca Cola logóit több ezer éves kínai edényekre festve, piramis és Mickey egér alakú teáskannákat, székeket, szekrényeket, állólámpákat és még sok minden mást.
A kiállítás három fő egységre tagolódik, melyek időrendi sorrendben követik egymást. Ez a kronologikusság kevésbé fedezhető fel a termeket járva, csak a falon lógó tablókból derül ki, hogy más-más időszakokban járunk. Ez azonban nem a kiállítás szervezőinek róható fel, sokkal inkább a posztmodernizmus szerteágazó, eklektikus, a gagyit a minőségivel egy szintre emelő meghatározhatatlanságának tulajdonítható. Az első teremben az építészet kap hangsúlyos helyet. Az építészet volt az a művészeti ág, ahol a posztmodernizmus először megjelent, és a modernizmussal szembeszálló új irányzat alapjául szolgált. A középső termek a zenét, a divatot, a diszkó-kultúrát, és az előadóművészeteket helyezik előtérbe. Olyan művészeket vonultatnak fel itt, mint Annie Lennox, Grace Jones, és Karole Armitage. Az utolsó termekben pedig a fogyasztói kultúra és a pénz hatalma kerül előtérbe, amit a posztmodernizmus először megpróbált kifigurázni és elutasítani, végül azonban ő maga is behódolt a pénz hatalmának. Ahogy azt a kiállítás tablóin olvashatjuk, „A posztmodernizmus saját sikerének súlya alatt omlott össze. Visszatekintve sokat tanulhatunk a posztmodernizmus és a pénz végzetes kapcsolatából.”

A kiállítás utolsó képe egy fekete-fehér kép egy emberi alakról, aki a posztmodernizmus „énjét” szimbolizálja. Az alak (hatása) kétértelmű: egyszerre örömmámorban úszó és nyugtalanságot keltő. Az utolsó kép melletti leírás arra ösztönzi a látogatókat, hogy gondolkozzanak el azon, milyen hatással volt mai világunk kialakulására a posztmodernizmus, illetve, hogy mennyire tudjuk elvonatkoztatni saját életünket a posztmodernizmustól.
A kiállítást elhagyva, a múzeum boltján végig sétálva, majd az utcán az embereket, az épületeket és a boltok kirakatait nézve azon gondolkozom, hogy valami hiányzik. Aztán rájövök mi az: az átmenet. Egy kiállításról távozva az embernek idő kell, hogy reflektáljon a látottakra, feldolgozza, amit érzett, tapasztalt, látott, és némi időbe telik, hogy visszazökkenjen a mindennapi létezésbe. A posztmodernizmus kiállítást elhagyva ez azonban nem történt meg, mivel a kiállításon belüli és kívüli világ szinte azonos, és a kettő közötti határvonal szinte láthatatlanná válik.
Postmodnerism: Style and Subversion 1970 - 1990
Victoria & Albert Museum, London
www.vam.ac.uk/content/exhibitions/postmodernism/
A kiállítás 2012. január 15.-ig látogatható