Logo

Archivum

Szerelem második látásra

2009-08-13 14:16:26

Címkék: , , , , ,

Dustin Hoffman már a Felforgatókönyvben is imádta Emma Thompson-t, de akkor be kellett érnie a plátói szerelemmel. Most viszont eljött az idő a két idősödő színész-fenoménnak, hogy megmutatassák: van romantika 50 (illetve 70) felett is.

A baj csak az, hogy szemlátomást se a rendező, se a színészek nem igazán hisznek a nyugdíjas-amuor-ban. Emiatt a film romantikus limonádénak nem elég szívmelengető, drámának nem elég mély, vígjátéknak pedig túl savanyú. Amit kapunk, az egy lagymatag egyveleg, sok klisével és kiszámítható fordulatokkal. A nagy nevek nagy alakításokat sejtettek, de sajnos ebben is csalódnunk kell. Dustin Hoffman látványosan végigunatkozza a 90 percet, igaz, számára Harvey Shine figurája nem több kisujjgyakorlatnál. Emma Thompson-ban egy fokkal több az élet, de ő már századszor játssza ugyanezt a karaktert. Jópofa, vagy szerethető mellékszereplőktől is megkíméltek minket az alkotók, pedig az anyuka és a lengyel szomszéd párosa az elején még sok jóval kecsegtetett.
A film eredeti címe (Harvey utolsó esélye) alapján egzisztencialista drámában is bízhattunk, de ehhez már végképp nem tud felnőni a film. Pedig Harvey számára tényleg nem maradt már sok dobás: munkájából kirúgták, lánya Londoni esküvőjén pedig nem ő, hanem volt felesége új férje az örömapa, aki az oltár elé vezetheti az arát. Ekkor botlik bele a reptéri alkalmazott Kate Walker-be, akivel egy nap és egy éjszaka alatt egymásba szeretnek. Mivel a film elején Harvey még rendkívül elesett, szerencsétlen figura, ezért az alaphang is szomorkás. Ahogy a férfi kezd feloldódni Kate mellett, úgy válik a film is egyre súlytalanabbá, lazábbá. Kár, hogy az átmenetek nem elég kidolgozottak, és hogy a két főszereplő inkább tűnik apának és lányának, mint szerelmespárnak. Dustin Hoffman mellé nem biztos, hogy a két fejjel magasabb és 20 évvel fiatalabb Thompson való.
Sok film ugrott be a Szerelem második látásra nézése közben, amik hasonló történetet meséltek el sokkal jobban. Ott van például a Krumplirózsa, vagy ha nyugdíjas-egzisztencialista dráma, akkor a Schmidt története. Az idős férfi, fiatal nő románcát pedig soha nem fogják szebben, humorosabban elmondani, mint a Lesz ez még így se című Jack Nicholson filmben. Joel Hopkins rendezőnek nem sikerült a fentiekhez hasonlóan igaz, mély és humoros filmet készítenie.
Szó sincs róla, hogy a Szerelem második látásra nagyon rossz film lenne, csak a szereplők és a történet sokkal többre engedett következtetni. Egyszeri szomorkás, kicsit vicces, romantikus filmnek megteszi, és becsületére legyen mondva: végig a jó ízlés határán belül mozog. Középszer a javából.

Értékelés:

Szerelem második látásra (Last Chance Harvey, USA, 2008, 92 perc)
Rendező: Joel Hopkins
Szereplők: Dustin Hoffman, Emma Thompson, Eileen Atkins, James Brolin, Kathy Baker, Richard Schiff

Szelle Ákos

Még nem érkezett hozzászólás