Címkék: építészet
Mostantól bőven lesz miből szemezgetnie mindazoknak, akik szerint Budapest építészeti története nem ér véget a Parlamentnél: a KÉK – Kortárs Építészeti Központ és a Kitchen Budapest által létrehozott artur.org.hu túraoldal az elmúlt 20 év ikonikus épületei közt segít eligazodni. Az oldal október 15-től böngészhető.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2009 tavaszán döntött egy olyan adatbázis létrehozása mellett, amely túraútvonalakba szervezi az érdeklődők számára Budapest kortárs építészetének jelentős műveit. A KÉK célja az volt, hogy könnyen használható, látványos, ugyanakkor információban gazdag oldalt hozzon létre, amely éppúgy alkalmas virtuális kalandozásra, mint valódi túrák segédanyagának, ráadásul magyar és angol nyelven egyaránt elérhető. További fontos szempont volt, hogy a válogatás leképezze a főváros kortárs építészetének stilisztikai és funkcionális sokféleségét, ügyelve az építészeti minőségre is.
Az első fázisban elkészült hét útvonalat a földrajzi elhelyezkedés határozta meg: egyetlen túra alatt sem kell hosszasan gyalogolni anélkül, hogy ne találkoznánk egy-egy érdekes épülettel. A hét túra mindegyike önálló grafikai arculatot kapott. Az épületekről egy rövid leírás és a pontos adatok (építész neve, építés ideje, cím, GPS-koordináták, látogathatóság) mellett három fotó és egy Google-térkép segít a tájékozódásban.
Az artur kitalálóinak friss és konstruktív szemléletmódja visszaköszön az oldal működésében: a KÉK nonprofit szervezetként haladó szellemben képviseli a kortárs kultúra értékeit, amihez ezúttal a Kitchen Budapest innovatív kutató-fejlesztő labor adott megfelelő technológiai hátteret. Az eddig ismert prezentációs szoftverektől teljesen eltérő, hazai fejlesztésű, flash alapú Prezi motor – amely idén elnyerte a World Technology Award díját – az artur révén elsőként szolgál egy honlap működtetésének alapjául. Az eredmény tükrözi a KÉK mindenkori célkitűzéseit: lehet és kell is egy lépéssel a történések előtt járni.
Az oldal egyben a Magyarországon is egyre gyakrabban használt QR-kódos technológia köztéri alkalmazásának legújabb példája. A QR kód egy vonalkódhoz hasonló kétdimenziós jel, ami egy kamerás mobiltelefonnal és a megfelelő szoftverrel kikódolható, így a benne rejlő internetes link követhetővé válik. Projektünkben az egyes útvonalakhoz tartozó helyszíneket QR kóddal látjuk el, így az arra járók a mobiltelefonjuk segítségével azonnali információhoz juthatnak az adott épülettel kapcsolatban.
Jelenlegi formájában - hét budapesti séta- és kerékpáros útvonallal – az oldal egy átfogó, kortárs hazai építészeti térkép első lépése, amit később Budapest környékére, majd teljes Magyarországra kívánunk kibővíteni.
Háttér:
Az artur.org.hu kurátora Kovács Dániel művészettörténész, a hg.hu főszerkesztője, társkurátora Gyabronka Péter építész volt. A programozást a Prezi elnevezésű online prezentációs program alkalmazásával a Kitchen Budapest (www.kibu.hu) végezte. A grafikai arculat Sirály Dóra munkája. Az oldal létrehozását a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatta.
További információ
Kovács Dániel, az artur.org.hu kurátora
Tel: +36 (70) 93 01 669. E-mail: daniel.kovacs@kek.org.hu
Orosz Sára, a KÉK koordinátora
Tel. +36 (30) 522 59 94. E-mail: sara.orosz@kek.org.hu
www.artur.org.hu és www.kek.org.hu
A Kortárs Építészeti Központról:
| KÉK kiáltvány |
A KÉK - Kortárs Építészeti Központ fiatal építészek, képzőművészek és civilek által alapított és működtetett, független építészeti kulturális intézet. 2006-os megalakulása óta a KÉK folyamatosan bebizonyítja, hogy friss, problémaorientált és nemzetközileg is releváns programjaival képes új szempontokat nyitni az építészeti és városi nyilvánosságban.
A KÉK kezdeményezései között szerepelnek kiállítások, konferenciák, vitafórumok, workshop-ok, építészeti túrák és fesztiválok. A szervezet részt vesz nemzetközi építészeti adatbázisok magyar anyagainak elkészítésében, valamint a hazai szakmai továbbképzésben is.
A KÉK széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal bír, partnerei között olyan intézmények szerepelnek, mint a holland NAi-Netherlands Architekture Institute, a brit Architectural Review, a német DAZ-Deutsches Architektur Zentrum, az osztrák AzW-Architektur Zentrum Wien vagy a prágai CCEA-Center for Central European Architecture.
A KÉK 2009. eleje óta nem rendelkezik állandó helyszínnel, így a programjait ideiglenesen külső színtereken valósítja meg.
Hozzászólás írása
Még nem érkezett hozzászólás