Címkék: népzene, Dominikánus Ház
A Zengő együttes november 26-án ünnepli 25. születésnapját Pécsen, a Dominikánus házban. A műsor első felében az új CD anyagából kapunk ízelítőt, a második részben a korábbi repertoárokból hallunk válogatást, ahol a régi tagok két generációja is színpadra lép. Ahogy a korábbiakban is, a műsor szerves részeként a tánccal is bizonyítani szeretnék e kultúra magas színvonalát és aktualitását a ma színpadán.
A Zengő együttest 1983-ban alakult meg olyan zenészekből, akik elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere címet. Az alapító és művészeti vezető Bergics Lajos célja már a kezdetektől a hagyományos zenekultúra értékeinek gyűjtése, továbbadása mellett, hogy keresse e muzsika napjainkban érvényes megjelenési formáit, illesztését mai hangzásokhoz. Az eltelt negyed század alatt a zenekari tagok változtak, a kialakított stílus és minőség azonban nem, amit jól jeleznek a töretlen külföldi sikerek. Az aktuális felállásban már egy újabb generáció színpadra lépése körvonalazza a következő évek arculatát.
Az együttes tagjai:
Kurucz Réka - ének, brácsa, tánc
Bogárdi Aliz - brácsa, koboz, ének,
Bergics András - duda, hegedű, bőgő
Bergics Balázs - bőgő, citera
Tóth Márton - tánc, dob
Bergics Lajos - hegedű, tambura, ének
Belépő a koncert helyszínén: felnőtt 600,- diák 400,-
Rendező: Zengő együttes
Társrendező: Pécsi Kulturális Központ
Helyszín: Dominikánus Házban (Pécs, Színház tér 2.)
Hozzászólás írása
Még nem érkezett hozzászólás