Kikötő Online

Karcolunk

2011-10-25 11:15:17

Karcolunk. Avagy jöttünk, láttuk, visszamennénk vagy Isten bizony soha többet. Új rovatunkban szolgáltatásokról, eseményekről, jelenségekről szólunk. Mindennapi tapasztalatinkról. Bosszúságainkról és örömeinkről. Arról, amitől jobb vagy rosszabb lesz a napunk. Az, ami bosszant, vagy épp örömet okoz. Okos ötletekről és oktalan döntésekről. Tarts velünk!

Budapesti korzó

Kedves Olvasó! Budapesti korzózásra hívlak. Az út, amelyre rálépünk nem más, mint a kávézók és romkocsmák forgataga. Bemutatjuk, hol, merre érdemes fordulni, meg-megállni, vagy gyorsan gázt adni. Hova menjünk szerelmesen andalogva, kéz a kézben, hol várhat ránk egy pörgős este, hol tanácsos másnap reggel józanodni. Merre találjuk a zsákutcákat, hangulatos sikátorokat, tündöklő sétálóutcákat vagy épp csak egy csöndes kapualjat, ahova érdemes beugrani egy kávéra.

---

 

 

Thália Kávéház, avagy a kék angyal árnyékában

 

Egy barátom kedvenc dumája, csak azt sajnálom, hogy nem én találtam ki: „Tudod, nem szoktam randizni, csak kávézni.” Ifjúkori, nagy életigazságaink egyike lett ez a mondat, de idővel elfeledtem.

Nemrég összefutottam egy barátnőmmel az Opera előtt. Egyetem óta nem találkoztunk, azt mondta, szívesen múlt idézne velem egy kávé mellett, de nem nagyon ismeri a környéket, így hát üljünk be az első utunkba akadó helyre.

„Sorry, we’re open!” – üdvözöl minket a Hajós utca 9. alatt egy felirat. A pincér barátságosan köszön – már jó –, aztán a vendégek egy része is. Leülünk, a lány beszél, beszél, de én a falon lógó Marlene Dietrich posztert bűvölöm. Bágyadt pillantása egybeolvad a kék háttérrel. „L’angelo azzurro”, hirdeti a kép. Egyetértően bólintok. Magamnak feketét rendelek, mellé egy gyömbért, a lánynak cappuccino-t. Hátradőlök a kovácsoltvas széken, rágyújtok, kortyolok a kávémból, forró és erős, Caffé Vergnano. „Semmit nem változtál, pedig ezer éve…” – hallom balról. „Te sem” - mondom, közben tekintetem a falakat pásztázza. Évtizedes fényképek néznek le rám, legtöbbön lendületes kézírás figyel, Latabár, Latinovits, csupa óriás. Felettük ott lebeg a kék angyal. A hely alapvetően nem nagy, úgy 6-7 asztal lehet meg a galérián 2-3. Olyan az egész, mint egy régi nappali apró szeletekre felosztva. A zöld bársonyborítás klasszikusan illeszkedik a fém és a fa természetes egyvelegéhez. Az egyik barna oszlopról ágaskodik az elengedhetetlen Grand Central Terminal-os falióra. Szemlátomást egy sokszínű család nappalijába csöppentünk, a tagok hangosak, az arcuk ismerős innen-onnan, többnyire színpadról. Vidáman beszélnek színházról, politikáról, finom sült hekkről, múltbeli bakizásokról. Louis Armstrong trombitaszólója üti meg a fülemet, észreveszek a sarokban egy férfit, talán épp egy darabot ír. Gondterhelt arckifejezését átveszem, vele együtt keresem a szavakat.

Egy kezet érzek a vállamon, elhaló hang szólal meg mellettem. „Figyelsz te rám egyáltalán? Akkoriban is ilyen voltál, mikor randiztunk, sok évvel ezelőtt” - veti a szememre. Lassan fordulok felé, eszembe jut a régi bölcsesség. „Tudod, nem szoktam randizni, csak kávézni” – mosolygok rá. Nem érti. Indulunk, én fizetek, ezeregyből kérek, köszönöm. Előreengedem, mire elköszönök ő már el is rohan a földalatti irányába. Utánamennék, de minek is? Rágyújtok egy Gauloises-ra, az üvegen benézve még pont látom Marlene Dietrich fedetlen vállait, kiszűrődik Satchmo hanga. Elképzelem, ahogy holnap visszajövök, egy biccentés és már kapom is a szokásosat.

Takács Ármin

Értékelés:

Az osztályozás az alábbiak szerint:

= törzshely
 = majdnem törzshely
 = alkalmi
= feledhető
= soha többet

 

Hozzászólás ehhez:

Budapesti korzó | Thália Kávéház

Név:

E-mail: *opcionális

Hozzászólás:

Milyen nap van ma?