Kikötő Online

Csapat, ami egy prostituáltról kapta a nevét

Tiger Lillies interjú

A Tiges Lillies a legfurcsább zenekarok egyike. Ha megpróbáljuk körülírni a zenéjüket vagy az előadásukat, óhatatlanul olyan jelzők kerülnek elő, mint kicsavart, bizarr, trágár, istenkáromló, melankolikus, megakapó, költői, páratlan, megvilágosító, vicces.

A trió énekese (aki bohóc-fehérre mázolt arccal lép fel) sikolt vagy szelíden nyüszít ( Martyn Jacques ) míg a dobos spatulákkal ütöget néhány játékot és konyhai felszerelést (Adrian Huge), a furcsán elegáns nagybőgős pedig néha egy fűrészt vesz a vonó alá (Adrian Stout). A Grammy-díjra jelölt csapatnak mára több mint 25 albuma van, sötét operát, punk kabarékat, rémshowkat írtak és játszottak, olyan témákat helyezve előtérbe, mint a halál és a prostitúció. Idén fellépnek az Ördögkatlan Fesztiválon (07/08/2011 20:00 Nagyharsány – Szoborpark). Itt az idő, hogy kérdezzünk Martyntól, s kérdéseinkre már ismert és még nem ismert válaszokat kapjunk:
 

- Az „Ördögkatlan” fesztiválon vesztek részt Pécs mellett, augusztusban. Már többször voltatok Magyarországon, milyen benyomásaid vannak az országról, a közönségről?

- Igen, valóban többször voltunk már Magyarországon korábban, először a Sziget Fesztiválon (2004 és 2007). Nagyon furcsa volt, a „színház és tánc” színpadon léptünk fel. Ez egy néhány száz embert befogadni képes kicsi sátrat jelentett, ami zsúfolásig megtelt, az emberek ordibáltak, megpróbáltak bejutni azt kiabálva, hogy 500 km-t utaztak azért, hogy minket lássanak, őrületes volt. A Sziget után felléptünk még párszor, néhány hónapja a Trafóban is, az például egy kellemes emlék.

- Valószínűleg a legismertebb előadásotok Magyarországon a Jógyerekek képeskönyve című sötét operátok (a legjobb szórakoztató előadás cím nyertese az Olivier Awardon, 2002). Ezt koncerteken is játsszátok és színházakban is előadják. Honnan jött az ötlet?

- A producer választotta ezt a mesét és nekem is tetszett; van a történetben néhány furcsa jelenet, halálról, szajhákról, meggyilkolt gyerekekről szól. Jó anyagnak bizonyult, igazodik a mi világunkhoz.

- Hogyan hasonlítanád össze a ti változatotokat és az adaptációkat? Budapesten, az Örkény Színházban most is játsszák ezt a darabot.

- Igen, tudom. Nos, mi csak játsszuk a zenénket és mindig nagyon örülünk, ha valaki a számainkat vagy az operánkat eljátssza vagy adaptálja. Ez azt jelenti, hogy híresekké váltunk, nem igaz? (nevetés) De nem igazán törődöm azzal, hogyan csinálják, csak szeretem magát az ötletet, hogy valakik feldolgozzák a számainkat, ez egyfajta büszkeséget ad, ennyi.

- Több előadásotokat színházzal vagy cirkusszal együttműködve hoztatok létre, gyakran ti magatok is játszotok ezekben az intézményekben. Hogyan működtök ti közre egy-egy ilyen alkalom során?

- A cirkusz igazán az én helyem, imádok ott dolgozni. Játsszuk a zenénket, a cirkuszosok meg csak mozognak… Nagyon természetes és kreatív ez az együttműködés, nagyon gyorsan megértik, ráéreznek a zenére, bámulatos módon. Sokkal könnyebb, mint színészekkel dolgozni. A színészeknek idő kell, hogy kialakítsanak valamit vagy, hogy egy koherens karakterük legyen, ez sokkal nehezebb és lassabb munka.

- Milyen zenét szeretsz?

- Az egyik legfontosabb zenei inspirációm a Brecht-Weill féle Háromgarasos opera. Szeretem a régi zenét általában, a régi hangszereken játszott számokat, amiknek furcsa a hangzásuk és a hangulatuk. Régen sok nem jó minőségű, de érdekes, bakelit lemezen meglevő felvételeket hallgattam, amik nem is mindig voltak jól hangszerelve. Sok különböző dolgot szeretek, leginkább régi dalokat, mint például Enrico Carusót vagy Edith Piafot. Legtöbbjük nem sláger, nem szeretem például Robbie Williamst és nem is szeretnék olyan lenni mint Robbie Williams – még akkor sem, ha ő híres és gazdag. (nevetés).

- Miért választottátok ezt a fajta zenét, miért énekelsz falsettoban?

- Ez az, amit tanultunk, én klasszikus- és jazzének órákra jártam, és szeretem a különös zenét. Nem vagyok normális és nem szeretem, ha bármi is szabályos. Tehát ha már egyszer csinálok valamit, azt különös módon kell csinálnom, fehérre vagyok festve és falsettoban éneklek, a többieknek furcsa hangszereik vannak – senki más nem csinálja ugyanezt, ezért vagyunk mi eredetiek és rendkívüliek.

- Miért választottad ezt a formációt, a triót?

- Mert ez olcsó. (nevetés) Ez a zenekarnak egy elég egyszerű formája, nincs túl sok pénzre szükség három taghoz, könnyű utaztatni és nem kell túl sok emberre számítani, olykor nehéz dolog egyszerre több mint három zenészt koordinálni. Azt hiszem ez volt a valaha tett legjobb dolog az életemben, hogy megalakítottam egy triót.
 

- Milyen hangszeren játszotok?
 

- Több hangszeren, mindegyiken egy kicsit. Játszunk tangóharmonikán, gitáron, külön féle dobokon, tereminen, ami egy régi elektronikus hangszer, van egy tradicionális orosz hangszerünk, és néha előkerül egy fűrész is, amin egyikünk vonóval játszik. Ezeknek az összessége hátborzongató és kísérteties hangot ad ki, ezt mi így szeretjük.

- Melyik a kedvenc saját dalod?

- Sok számot írok… De azt mondhatom, a Life’s a Cunt („Az élet egy pina”) a kedvencem a Sinderella albumról.
 

- Milyen terveken dolgoztok most?

- Augusztusban elkezdjük a próbákat, Hamleten és Woyzecken dolgozunk, színészek és cirkuszi elemek is lesznek az előadásokban.

Ez az interjú legalább olyan kicsavart lett, mint amilyen maga a Tiger Lillies. A diktafonom valahogyan megakadt, és nem tudtam visszajátszani a beszélgetést. Martynnal gyorsan átvettük a legfontosabb pontokat, és megnyugtatott: Ne aggódj. Találd ki. Nem te leszel az első.
Erre nem is tudok mit mondani…
 

Hozzászólás ehhez:

Interjú | Tiger Lillies