Kikötő Online

Interjú Vámos Miklóssal

Vámos Miklós önálló estet tartott április 15-én Pécsett, az Ifjúsági Házban „Tiszta Tűz” címmel. A rendezvényt a 2009 szeptemberében azonos címmel megjelent kötete apropójából szervezték a Tavaszi Zsongás 2010 keretein belül.

- Hogy érzi magát az est előtt?
- Kissé feszülten. Sajnálatosnak találom, hogy egy kulturális főváros két szervezője azt nem egyezteti, hogy miközben csöndes irodalmi est van egy épületben, akkor nem lehet az épület előtt rock koncert, vagy fordítva. Ezt a fajta kérlelhetetlen nemtörődömséget olyan sokszor tapasztalom, hogy ezzel mindig fel tudom magam bosszantani.

- Pécsi útja során milyen dolgok vonták magukra a figyelmét?
- Az volt poétikus, hogy zuhogó esőben indultam, és egyszer csak Pécs előtt hirtelen kiderült az ég. Mikor bementem Matyi Dezső irodájába - ahonnan olyan nagyon nagy darab ég látszik -, míg ott voltam, az ég egyik felén sütött a nap, másik felén mélyszürke felhőkből zuhogott az eső. Nagyon szép volt. De ennél sokkal jobban tetszett az a könyves raktár, ahol kilenc emelet magasságban vannak a könyvek, s középen egy daruszerű eszközzel lehet felmenni a legtetejéig, ahova fel is vitt a kezelője. Érdekes élmény volt. A legkülönösebb, mikor az ember a saját könyveit látja. Kérdeztem tőle, hogy csinál-e kedvet az olvasáshoz, hogy több millió könyv között dolgozik? Azt mondta, épp ellenkezőleg. Ezt megértem.

- Hogyan látja magát íróként a magyar szépirodalomban?
- Én nagyon a magam útját járom. Van egy egészen sajátos elképzelésem - nem a szépirodalomról, hanem arról, hogy nekem mi volna a teendőm szépíróként. Úgy érzem, elég jó hatásfokkal mentem ezen az úton - ugye már nagyon hosszú ideje, 41 éve vagyok hivatásos szerző -, és igazából a család krónikásának számítok. Szép lassan a számomra fontos családi témákat vettem sorra. A legfontosabb az egy szentháromság: a papák, mamák, gyerekek. A papákról az Apák könyvében írtam, a mamákról az Anya csak egy van című regényemben, és egyszer írtam gyerekkori történetet Zenga Zének címmel. De a könyv tárgya nem a gyerekek, hanem inkább gyerek fejjel a felnőttek. Ám most épp  egy könyv végén tartok, ami a gyerekekről szól, és akkor ezzel ez a szentháromság - vagy helyesebb lenne talán triptichonnak mondani - elkészült. Úgy érzem, hogy ha ezt befejeztem, akkor egy nagy lépést tettem afelé, hogy egy építmény jöjjön létre ebből a három könyvből.

- Ez az említett könyv A csillagok világa.
- Meg is mondom, miért. Azért ezt a címet adtam, mert szerintem a "világ" a legszebb magyar szó. A másik legszebb pedig a "csillag". Ez a kettő ebben a címben találkozik. A "világ" az azért szép, mert több dolgot is jelent. Nemcsak azt jelenti, hogy földgömb vagy világmindenség, hanem a fény világát is. Gondoljunk csak például a "világtalan" szóra, vagy arra, hogy "Virágéknál ég a világ" - ami azért is fontos, mert a Virág egy családi név a könyvemben. A "csillag" szó szintén különös jelentőséggel bír, hiszen abból pedig az Apák könyvében csináltam családi nevet.

A cím rám akad, nem én adom. Minden könyv maga választ címet, furcsa módon. Az Apák könyve esetében kezdettől megvolt a cím - még egy sort se írtam -, de én sosem akartam, hogy az legyen. Gondoltam, majd kitalálom a végén, de egyszerűen kikövetelte magának. Azt, hogy "Apák könyve" főleg azért nem akartam, mert féltem, hogy beteszik az "Így gondozd csecsemődet" könyvek közé. Most pedig itt van A csillagok világa, aminek az a megfejtése, hogy a két gyerek az két csillag - az apjuk is csillagoknak hívja őket. Valamint az én gyerekeim a Csillagok háborúját nagyon szeretik, azzal kapcsolatos játékokat játszanak - ez szerepel a könyvben. De úgy érzem, hogy ha csak az lenne a cím, hogy "Csillagok világa", az még inkább utalna a Csillagok háborújára, holott én nem szeretném, az én könyvemnek ahhoz nincs köze. Kicsit fontolgattam, hogy "A csillagok élete" legyen, de van ilyen című csillagászati szakkönyv.

Tudja, ez úgy van, hogy egyszer csak van egy pont, amikor eljut odáig az ember a prózaírásban, hogy előrehaladni már nagyjából csak egy ösvényen lehet. Ezen a ponton még vissza lehet fordulni és fölszedni téglákat, amiket már leraktunk, így lehet másfele menni. De anélkül, hogy visszafordulnánk, egyre szűkül a lehetőség: egyre több adatot elmondtunk, lefektettük a síneket. És mikor már nem lehet visszamenni, akkor már a címet se lehet megváltoztatni, megköt, mint a cement.

- Ön szerint lesz-e kötelező olvasmány Vámos Miklós?
- Már több helyen vagyok, de ez nem nagy büszkeség. Szerintem a kötelező olvasmányok rendszere egy elhibázott lépés. Irodalmat nem kötelezővé kell tenni, hanem gusztust csinálni hozzá. A listákon egyfelől a Zenga Zének, másfelől néhány novellám szerepel. Ez nem nagyon befolyásol, sokkal fontosabb, ha valaki magától veszi a kezébe a könyveket.

- Mi az, amit a saját munkásságából ajánlani tudna?
- Ez nagyon nehéz ügy. Azt mondanám, hogy van három nagyon fontos könyvem - a már említett kis szentháromság -, amiből A csillagok világa októberben jelenik majd meg. Ha valaki meg akar ismerni, ezt a hármat kéne elolvasni. De úgy érzem, hogy irodalomtechnikailag viszont a Sánta kutya című regény a legfejlettebb könyvem, ott jutottam legmesszebb azon a stiláris és tartalmi úton, amerre egyébként tartok. De az olvasóra ez nem tartozik, tehát megírási sorrendben: Anya csak egy van, Apák könyve, A csillagok világa.

- Zenél még?
- Ha nincs ott senki, játszom a Dire Straits zenekarban - fülhallgatóval.

- Mit olvas éppen?
- Egy Cortázar regényt, amit Sántaiskola címen adtak ki magyarul, valamint németül olvasok egy könyvet, ami egy lélektani módszerrel, a családfelállítással foglalkozik.

- Gyakran előfordul, hogy több könyvet olvas egyszerre?
- Mindig két könyvet választok, amik közül az egyik szépirodalmi mű, s ezt a kettőt váltogatom.

- Nem szokott ez zavart okozni?
- Nem. Már annyira megszoktam.

- Köztudott, hogy ön nem néz tévét. Mióta van ez így?
- Sose volt úgy. Mikor tévéműsorokat csináltam, akkor se néztem tévét. Amerikában néztem - a \'80-as évek végén voltam ott - az a televíziózás nekem újszerű játéknak tűnt. De azt is csak azért néztem, mert egyszer csak egy tévés kurzust tanítottam, ahhoz meg illett volna megismerni, hogy miről is van szó. Ez egy tévéfilm készítési kurzus volt.

- Visszatérne még a képernyőre?
- Régebben gondoltam rá, hogy egy olyan műsort szívesen megcsinálnék, ami arról szólna, hogy én kimegyek a kis érettségi öltönyömben, és azt mondom "Jó napot kívánok! Mit olvasnak épp?" - tudom, hogy nem tudnak válaszolni. "Vegyék elő, amit olvasnak! Maga nem olvas semmit? Hát olvasson valamit! Nincs könyv otthon? Biblia csak van... Hozzon egy könyvet, üljön le! Na! Most 50 percig együtt olvasunk. Jó mulatást!" Mondtam, ha van tévé, aki erre vevő, szóljon. De hát ez csak egy vicc, természetesen. Úgy érzem, hogy már nem kell nekem tévéműsorokat készíteni. Elmúltam 60 éves. Mindenféle tévés személyiségek tettek nyilatkozatot, hogy hány évesen fognak visszavonulni. Gondoltam, én nem teszek semmilyen nyilatkozatot, csak szép csöndben visszavonulok. Befejeztem tavaly júniusban az írós sorozatot, a Vámos Klubot, és most igyekszem a szépírásra összpontosítani és beosztani hátralévő időm.
 

Falusi Éva
 
 

Hozzászólás ehhez:

Interjú Vámos Miklóssal