A múlt év végén tartott „Év Honlapja” díjkiosztón, egyes kategóriákban kiemelkedően sok pécsi projekt kapott elismerést. Így kultúra kategóriában a Kodály Központ és a Pécsi ...
Március 10-én mutatta be a KOMA Társulat az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című legújabb előadását. Valcz Péterrel a darab írójával/rendezőjével beszélgettem még a ...
Végre valami pozitív egyre szomorúbb képet festő köz- és kulturális életünkben! Egy hete hírt adtunk a KOMA társulatának elbizonytalanodott helyzetéről és arról, hogy veszély fenyegeti ...
Hazai színjátszásunk évenkénti seregszemléje a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Amióta létezik, többször vitára adott okot a válogatás rendszere, az egyszemélyes válogatás, a felkért válogatók személye. Végül ...
Nehéz idők járnak a független társulatokra. Az új előadó-művészeti törvény kizárólag a pályázati formában elnyerhető kisebb-nagyobb támogatásokra és így a létbizonytalanságra ítélte őket. Az elmúlt ...
A Moulin aux Chimeres 2002-ben alakult formációja egyedülálló kortárs vizuális látványcsodát valósított meg, amikor létrehozta embernyi méretű kaleidoszkópját. Az Underwater Mirage (víz alatti délibáb) című műsor valóság és képzelet határán mozgó mélytengeri élőlényeket mutat be, amelyet a Szigeten láthatunk. Az öttagú nemzetközi csapathoz, 2009-ben csatlakozott Éri Virág táncos – koreográfus – szcenikus, akivel a fűben ücsörögve beszélgettünk, míg Emmanuel Rannou ötletgazda újabb tárgyakat készített mellettünk az előadáshoz.
- Változtatjátok a kellékeket?
- Előfordul. Ha van valamilyen új ötlet, Manu beleteszi. De 90%-ban azért állandó.
- Te vizuális kultúrát és táncot tanultál Londonban, Emmanuel építészetet. Hogyan találkozott a kettő?
- Amikor Manu az egyetemen tanult, volt egy projektje ahol térbeli installációt kellett készítenie, és egyszer csak kitalálta, hogy csinálhatna egy kaleidoszkópot. Aztán készített egy makettet, amibe próbaképpen belerakott egy pálcikaemberkét. Mivel akkor már foglalkozott dekorációval is, beletett tárgyakat, belevilágított különböző fényekkel. Akkora projektté fejlődött, hogy az egyetemet végül ott is hagyta, hogy csak ezzel foglalkozhasson. A kaleidoszkóp többféle látványkísérlet színteréül szolgált éveken keresztül.
- Hogyan jött mindehhez a tánc?
- Három éve találkoztunk, akkor én már táncoltam. Felvetettem, hogy próbáljuk ki, milyen volna a kaleidoszkóp egy táncossal. Kipróbáltuk, bejött, és azóta együtt dolgozunk. Az emberi alak meglepően jól érvényesül ebben a közegben, képes valami egész mássá változva eltérni a szokványostól.

- Honnan származik a koncepció?
Már évekkel ezelőtt is voltak bemutatóink, amikor még párperces véletlenszerű dolgokat csináltunk a kaleidoszkópban, de kellett egy alap, amire építhetünk, hogy ne csak látványosat hozzunk létre, hanem tegyük ezt valamilyen rendszerben, hadd legyen mögötte filozófia. 15-20 percnél többet nem tudnak befogadni az emberek, a szemük sem, és az információ is sok. Az optikai illúzió adott volt, elkezdtünk kutatni, hogy hogyan tudnánk egységesíteni a koncepciót, hogyan találhatnánk kapcsolatot a természettel vagy egyéb dolgokkal. Felfedeztük Ernst Haeckel német tudós, kutató és képzőművész munkáit, aki már az 1900-as évek elején kutatta a mélytengeri élőlényeket. Persze ekkor még nem lehetett lefényképezni őket, ezért lerajzolta, amit látott. Megtaláltuk néhány rajzát, azt hiszem „krisztalografikusnak” hívta a világító lényeket, amelyeknek nagyon kaleidoszkópikus formájuk van, gyönyörűek. Ez adta az inspirációt számunkra, hogy ilyen lényeket teremtsünk a tükrök közé, és hogy a nézőt elvihessük egy tengeralattjárós utazásra, ahol különböző formák, élőlények mellett halad el a sötétben, amelyek néha interakcióba kerülnek egymással egy olyan helyen, ahol soha nem jártunk.
- Hogyan fogadja a közönség ezt a látványvilágot?
- Tetszik nekik. Különböző hátterű emberek jönnek, rengeteg gyerek is, az optikai illúzió önmagában működőképes, általában mindenkinél. De talán itt van valami többlet is, nem csak a szép látvány. Kétféle néző van, az egyik, aki már az elején elemezgeti amit lát, a másik pedig akit csak magával ragad a látvány és esetleg később próbálja megfejteni, ha egyáltalán.
- Különleges zenét is találtatok hozzá.
- Igen, a zene sokat tesz hozzá. Simone Strifele alkotta, nagy öröm volt vele dolgozni. Hosszú időbe telt, mire elkészült, mert sokféle zajt és hangot gyűjtött emberektől, természetből, tárgyakból a világon mindenhonnan, a zene csak ezekből épül fel. Ezáltal is alkotjuk meg a lényeinket és adunk nekik személyiséget, amelyet a ritmus és a zajok harmóniája erősít. Amikor élőben játszik velünk, akkor még interaktívabb a folyamat.
- Érdekes, hal formájú sátorban zajlik mindez.
-A csapat tagjai, Push, Daniel Simao, Manu és Du Goncalves tervezték, tavaly is készítettünk egyet, amit az óta praktikusabbra alakítottunk, más színt és formát kapott, hogy illeszkedjen a víz alatti világ témaköréhez.
- Milyen terveitek vannak?
- Elkezdtünk gondolkozni egy táncprojekten Manu-vel, még keresem hozzá a táncosokat. Lehet, hogy egy-két személyes előadás lesz, amihez Manu tárgyakat készít majd, így lesz interaktív. Rengeteg ötletem van, zajlott is már néhány próba, de ez még a jövő zenéje. Jövőre mutatjuk be remélhetőleg, de ezúttal színpadon.