Kikötő Online

Háttérben (az orfűi) tó, esetleg (sár)tenger

Élménybeszámoló a Fishing on Orfűről

Az idei Fishing on Orfűre, azaz június 17-18-19-re nem jósoltak túl sok jót ismerőseim, alapozva gyanújukat az időjárás-jelentések jellegzetesen pesszimista felhangjaira. Nem lett igazuk: tény ugyan, hogy az orfűi kempinget a fesztivál után eredeti színét diszkréten elrejtő sárbevonatos sportcipővel és ugyanilyen aljú farmernadrággal hagytam el, igazából azonban remek strandidő volt, sok napsütéssel; a sárrengeteg csupán a kívülállók megtévesztésére szolgál. Mert a rendezvény, főként a sokat emlegetett kellemesen családias Fishing-érzés két csoportot jelöl ki: vagyunk mi, a fesztiválozók, és vannak a többiek.

Ez utóbbiak nemcsak abban különböznek, hogy kétkednek a szép időben, de azt sem hiszik el, hogy Rátgéber László át tudja ugrani az orfűi tavat. Persze mi szintén látjuk, hogy Rátgéber László nem tudja átugrani az orfűi tavat, szeretjük azonban azzal áltatni magunkat, hogy egyszer igenis megcsinálja – mert derűsebb a világ, ha hiszünk egy-két mesében.

A meséhez pedig nem is lehetne illőbb környezetet találni, mint a gyönyörű Orfűt. A tavak, hegyek, erdők pompás keretet biztosítanak a fesztiválnak, akár reggel, amikor legelőször dugjuk ki a fejünket a sátorból, akár az éjszakai tombolások közepette. A szúnyogok irtó, pontosabban irtani való módon sokan vannak, a legtöbben azonban készültünk szúnyogriasztóval, így hát teret kapnak a Vöröskereszt munkatársai, akik véradásra buzdítják a fesztiválozókat.

A szervezés óriási előnye, hogy a két nagyszínpadon csak kevés esetben van ütközés, számolva azzal, hogy aki a Pál Utcai Fiúkat szereti, az ugyanúgy rajonghat a 30Y-ért is. A fellépők tehát egymást váltják, Harcsa Veronika koncertje végén például egyszerűen rekeszti be a neki járó tapsot: „Na, most aztán sipirc Borira!!” A zenészeknek szemmel láthatóan tetszik a fesztiválhangulat, a Németországból érkezett De Phazz éppúgy otthon érzi magát Orfűn, mint az új formációjával koncertező Kovács Kati.

A fesztivál alapkoncepciójától eltérve nem horgászunk ugyan az orfűi tóban, de kiváló koncerteket sikerül azért kifognunk szép számmal, első nap például stílusosan Harcsa Veronikával kezdünk, aztán az énekesnő már említett tanácsát megfogadva Péterfy Bori és a Love Band koncertjére sétálunk át, kisvártatva pedig már a Pál Utcai Fiúktól követelünk ráadásszámot. Beck Zoli és együttese tizedik születésnapját ünnepli az orfűi koncerttel, és meggyőzően mutatják meg, milyen is az, amikor a 30Y belép az első X-be.

A Nemjuci fellépésén Lovasi András figyelmes házigazdaként felmegy a színpadra, és időben két szám, térben pedig két zenész között bejelenti, hogy félóra múlva hatalmas vihar várható, mindenki tervezze el jó előre, merre fog majd menekülni. És az előrejelzés meglepően pontos: a fedett Jäger Party sátornak épp kapóra jön az esemény, a legtöbben ugyanis ott keresnek menedéket; az őrjöngő vihar semmiség a DJ Paplan diszkózenéjére tomboló tömeghez képest. Az első éjszaka tehát esős, másnapra viszont a rossz időnek nyoma sem marad – így gondoljuk legalábbis egészen addig, amíg ki nem merészkedünk a sárban csúszkálós esti koncertekre.

A Csík zenekar ezúttal az énekesnő, Majorosi Marianna nélkül lép színpadra, de Orfű a segítőkész zenészbarátok gyűjtőhelye, beugrik tehát Kiss Tibi, és a Csík feldolgozásában roppant népszerűvé vált Quimby-dalt, a Most múlik pontosan-t duplacsavarral megint a szerző énekli.

A fesztivál fő vonzereje egyértelműen a búcsúzó Kispál és a Borz, koncertjükre kitágul az MR2 Nagyszínpad előtti valaha volt füves, az előző éjjeli zuhénak köszönhetően már inkább csak sáros tér. Lovasiék mintha felszabadultak volna a gondolattól, hogy nemsokára úgyis vége, és remek hangulatú koncertet adnak, régi és új számokkal. A Kispál feloszlásának tudatában átértékelődnek a dalszövegek, egy idő után már kifejezetten mosolyogtató, hogy mindegyikben rá lehet lelni valamilyen tragikus, elmúlásra emlékeztető mozzanatra. Mert felszólítanak: „énekeljük el azt, hogy vége”, és más értelmet nyer az „Emese, most már indul a buszod” refrén is… De olyan nagy kérés volna, hogy „kicsit hadd maradjon minden így?”—kérdezzük, majd nyomatékosítjuk a kívánságot: „csak még egyszer!!”

Lovasi pedig színpadra is lép még egyszer, az utolsó nap a Kiscsillaggal zárul, és természetesen az ötletadó dallal, a Fishing on Orfűvel. Jövőre FOOlytatás következik, addig is mindenki hazavihetett magával – átvitt értelemben és ténylegesen is – egy darabka Orfűt, azaz szép emlékeket a szívében és száradt sárdarabokat a cipőjén.
 

Hozzászólás ehhez:

Élménybeszámoló a Fishing on Orfűről