Kikötő Online

DIY - Gondolatok az EKF-ről

Nem szeretem, hogy a pesszimizmus fekete köde lassan magába szippantja a hazai közéletet, még a virágokat is elsorvasztva maga körül. Pécs igenis élhető város, és nagyon is lehet szeretni! De csak akkor ellensúlyozhatja valamelyest a fővárost „Európa Kulturális Fővárosa”, ha mi magunk is megtanulunk élni benne.

A Kulturális Főváros képzeletbeli kapuinak megnyitója a nem egyszer igencsak megérdemelt kritikák ellenére, és főleg a lehetőségekhez képest látványos volt, talán még megindító is. Azzal együtt, hogy a giccs és a lézershow leple alatt a tátogó celebek egy suta motívumhoz kapcsolódó, alapvetően az eseményekhez sem igazán illeszkedő, ám mégis lelket megérintő örökzöldet adtak elő. Azon az estén épp az sem zavart, hogy csak félig kész és hepehupás a vadiúj szürke főtér – a jótékony alkony és a lelkes, kíváncsi tömeg amúgy is eltakarta. Csodálatos képeken végigkövethettem a városom púderezett, foghíjasan bemutatott, de még így is végtelenül színes és gazdag történelmét. Még ha évek óta hiányolom is a többnyelvű utcatáblákat Pécsett, a megnyitón gyönyörködhettem a régió nemzetiségeinek táncaiban. Pécsiként a pécsiek között csodáltam a Dzsámit. Tudtam, hogy egy jelentős, meglehet évszázados eseményben vehettem részt, még akkor is, ha külsőre és az előkészítését tekintve nem igazán különbözött egy Pécsett már-már „kötelező” tűzijátékkal fűszerezett banzájnál.

Az EKF-programot érintő, sikamlós közéleti kérdéseket, politikai perpatvarokat, nem egyszer jogosan lesújtó kritikákat már a legtöbben jól ismerjük. Ezért én inkább azt írnám le, mit is nyertünk mi, a „második főváros” lakói. Egy alapos városfelújítást mindenképp, hiszen látható, hogy másfél esztendő alatt legalább 15 év elmaradt tatarozási és karbantartási munkái készültek el. Ha sokkal szebb nem is lett Pécs, de mindenképpen felfrissült, megújult.

Nyertünk némi önbecsülést is, hiszen a lassan hungarikumnak számító, totális megszégyenülés helyett, a sokszor teljesen reménytelennek látszó hullámvölgyek dacára, valami jó mégiscsak kikerekedni látszik a dologból. Azt hiszem, ez ebben a pesszimista, sírva vígadó, depresszív honban mindenképpen úgy kellett, mint egy falat kenyér.

Emellett az ünnepség nem jutott a nemzeti ünnepeink és megemlékezéseink sorsára sem, azaz nem csapott át „Mondjon le!” felkiálltásokat skandáló, zászlót lobogtató, össznépi paintballba. Akárhogy is, ez a hazai közélet egészen meglepő, mégis szalonképes sikere. De azt gondolom, az a legfontosabb, hogy (akár országos szinten is) mindannyian nyerhettünk egy jó nagy adag tapasztalatot és levonandó, értékes tanulságokat:
Tudatos, szabad polgárnak lenni nem egyenlő azzal, hogy (ma már) kedvünk szerint leadjuk a voksunkat a számunkra legszimpatikusabb, vagy legtöbbet ígérő párt vagy csoport jelöltjére, majd utána hazamegyünk hátradőlni, tévét nézni, sörözni, netezni, főzőcskézni, esetleg a kocsmában, a buszon, netes kommentekben szidni mindent és mindenkit.
(Városi) polgárnak lenni életforma, melybe sok minden beletartozik. A teljesség igénye nélkül, például vigyázni a környezetünkre, a kulturált közegre. Itt most elsősorban arra gondolok, hogy nem szemetelünk (sőt, 2010 Európájában a hulladékot már szelektíven gyűjtik…), nem rongáljuk a „közvagyont” (pl. köztereket, buszokat), a mentálhigiéniát ápolandó pedig kicsit udvariasabbak vagyunk egymással. Így az EKF egyik „checkpointját”, a kultivált városi miliőt már teljesíteni is lehet(ne), akár milliárdok nélkül is. (Hozzátéve, hogy a szemetelő, rongáló, nemtörődöm magyar emberek olyanok, mint azok az égetően rossz, neveletlen hatévesek, akik ráadásul még mindig nem tanultak meg pelenka nélkül élni. Ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy az ország lassan olyan lesz, mint egy könnyen takarítható, javítható, olcsó műanyag bútorokkal berendezett „gyerekbiztos” dühöngő…)

Ez eddig még nem is kerülne semmibe. De a városi korzózás, a séta, az utcai játékok (vagyis a városi közterek célszerű használata) is szintén ingyenes tevékenységek. Ha egy hangulatos teraszon megiszunk egy sört, egy üdítőt vagy egy kávét, az hetente, kéthetente még talán mindenkinek bele is férhet a büdzséjébe. A városban közlekedve, tényleg megéri kitérőket tenni a kis utcákban. Az nem érv, hogy mindezt a nyugatiak megtehetik, mert gazdagok és ráérnek. Egyik barátom beszámolója alapján például a bosnyákok is ugyanezt csinálják, holott ők átlagban talán még nálunk is szegényebbek.

Egy városban eddig tart(ana) a „minimum szint”. Amiért már többet kell befektetni erőnkből, időnkből és olykor pénzünkből, az maga az EKF-program lelke: a kultúra. Ez persze sokkal többet jelent(ene) a kulturáltan kinéző köztereknél. Mert egy dologra rá kellene jönnie minden pécsinek – az egyetemi karok hallgatóinak, a középiskolásoknak, a kereskedőknek, tanároknak, iparosoknak, taxisoknak, munkásoknak, szolgáltatóknak; értelmiséginek és nem értelmiséginek, öregnek és fiatalnak. Jelesül arra, hogy döntően rajtunk, pécsieken múlik a tudomány, a kultúra, egy jó rendezvény, a közélet, a városi séta, a tiszta busz, a rendezett köztér. Vagyis rajtunk kéne, hogy múljon.

Nyilván naivitás volt azt remélni, hogy több évtizedes, olykor évszázados, belénk ivódott reflexeinket néhány év alatt le tudjuk vetkőzni. De jobb, ha elfogadjuk: újra meg kell tanulnunk mindazt, amit valahol elvesztettünk, elfelejtettünk, mert máskülönben nem lesz sehol sem jó helyünk.

Ezért hát az EKF legnagyobb tanulsága számomra az, hogy lejárt „a Párt döntése alapján kinevezett bizottságok által szervezett és lebonyolításra került” november negyedikék, május elsejék, lakótelep-építések és térrendezések ideje. Civilekként nekünk kell ezek szervezésébe beleszólni és végrehajtását kontrollálni – úgy, ahogy képességeink, szakmánk és vérmérsékletünk engedi – de mindenképp alulról szervezve, együttműködve. Ha kulturális fővárost akarunk, azért tenni is kell, mégpedig azzal, amihez értünk. Nem elég várni a sört, és a világ előadóinak színe-javát. Szervezni kell magunknak kultúrát: kirakodóvásárt, versfelolvasó estet, irodalmi kört, színházi előadást, képzőművészeti kiállítást, koncertet, tudományos életet (a labor és a könyvtár arra való, hogy kutassanak, dolgozzanak bennük – és igen, akár hétvégén is, az egyetem, nem „Középiskola 2. Felvonás”…) stb., és ezekre a rendezvényekre nyilván el is kell látogatnunk.

Mindeme felsorolt dolgoknak az alapja viszont az, kedves pécsi polgár, hogy legyen civil kurázsid, és öntudatod. Kérdezz bátran, és ha kell, nyilvánítsd ki, ha valami nem tetszik! Viszont ehhez ne csak a jogaiddal, de a kötelességeiddel is legyél tisztában! Mondd meg nyíltan és határozottan, hogy mit szeretnél kapni, de tudd azt is, hogy Te mit tudsz adni másoknak. Ehhez persze aktívnak kell lenni. Ám ha otthon a szobádban morgolódsz, passzív maradsz, és nem érdekel semmi sem, akkor ne háborogj, ha a kultúrából kihagynak, vagy nem olyan lesz, amilyennek azt Te szeretnéd.
 
fotók: index.hu

Hozzászólás ehhez:

DIY - EKF 2010 Pécs