Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta idén a legjobb rendezőnek járó UNITER-díjat. A román színházi szakma Oscarjának számító gálán a 2011-es év ...
Fazakas Barnának egyéni tárlata nyílt szerdán 36 címmel a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A csíkszeredai származású, jelenleg Belgiumban élő képzőművész tárlatát sikerült éppen ...
Gerőcs Péter és Dér Asia privát mészöly című dokumentumfilmjét vetítették szombaton délután a BBTE Bölcsészettudományi Karának Eminescu termében, a Láthatatlan Kollégium Kortárs Műhelyének szervezésében. A ...
„Nagyméretű nemzetközi rendezvény egy hatvanötezres lélekszámú kisvárosban" – így nevezte meg a március 16-30. között megszervezésre kerülő REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálét Iulia Popovici kritikus, ...
Rendhagyó fotókiállítással startolt a Kolozsvári Rádió 58. születésnapja alkalmából tegnap elkezdődött programsorozat. Rostás-Péter István, Oborocea Mónika és Váradi Nagy Pál Függőleges Zöld címet viselő fotóprojektje ...
Az AnnArt – hazai és külföldi akcióművészek fontos találkozóhelyéül szolgáló – képzőművészeti fesztivál egyik szervezője, Ütő Gusztáv tartott tegnap előadást Kolozsváron, amelyen a tíz kiadást megélt rendezvényt ismertette a fiatal művészekkel.
Minél szélesebb körben szeretnénk ismertté tenni a mára már fogalommá vált AnnArt fesztivált, a ’90-es években erdélyi és nemzetközi alkotók körében nagy népszerűségnek örvendő akcióművészeti mozgalmat – fogalmazta meg Ütő Gusztáv festő, grafikus és akcióművész a fesztivál egyik célját. A Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karán oktató művész tegnap Kolozsváron tartott előadása sok képzőművészt, egyetemi tanárt és képzőművészetet tanuló diákot vonzott a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem aulájába.
„Nagyon fontosnak érzem, hogy átadjam tapasztalataimat egy olyan fesztiválról, amelyen a mai fiatalok sajnos koruknál fogva nem vehettek részt” – fogalmazott lapunknak Ütő Gusztáv. Mint hozzátette: általában az akcióművészet népszerűsítését is fontos feladatának tartja, ugyanis egy olyan művészeti ágról van szó, amely nagyon erőteljes, egyedi és megismételhetetlen élményt nyújt mind a művésznek, mind pedig a befogadónak.

A művészember nem nihilista, nincsenek öngyilkos hajlamai, de tudja magáról, hogy ideje véges. Az AnnArt fesztiválról szóló előadásaimnak célja egyfajta stafétaátadás a fiatalabb művészgenerációnak” – tárta fel a sepsiszentgyörgyi képzőművész.
1990-ben fiatal, lelkes alkotókból álló, Baász Imre képzőművész köré csoportosuló művészcsapat álmodta meg és hozta létre az első fesztivált a Szent Anna-tó partján. Az első fesztiválon csupán hat művész vett részt, ám az idő múlásával egyre több hazai és nemzetközi akcióművész csatlakozott a fesztiválhoz, így a tíz kiadást megért fesztivál 26 ország összesen 121 alkotóját hozta össze.
„Tévedés azt hinni, hogy a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek Romániájában az emberek teljesen kívül álltak a nyugati világ történésein: a művészettel foglalkozók legalábbis pontosan tudták, hogy mi történik Nyugaton, mit csinálnak az ottani művészek” – emlékezett vissza a kezdetekre előadásában Ütő Gusztáv. Elmondta, hogy ezekben az évtizedekben itthon is komoly művészeti központok működtek Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is.
Általában olyan fiatalok alkották ezeket a csoportokat, akik titokban már kísérleteztek egyfajta nyitással az akcióművészet irányába. Aztán jött a fordulat, és a megálmodott nemzetközi akcióművészeti fesztivál létrejött a Szent Anna-tó partján, az Anna-napi búcsú idején. Emlékeztetett hogy, a fesztivál első kiadásainak szervezése akadályokba ütközött: több ízben is figyelmeztetéseket kaptak a rendőrség, valamint a környezetvédők részéről, de a művészek továbbra is összegyűltek a tó partján.
„Az AnnArt sikeresnek mondható kísérlet volt, ami elsősorban a fiatal alkotók megnyilvánulási lehetőségeiről szólt. Míg a letűnt rendszerben csak álmodozhattunk arról, hogy szabadon gyakorolhatjuk az akcióművészetet, addig a politikai fordulat elhozta ezt a lehetőséget számunkra. Nem tudom, hogy szélesebb körökben milyen hatásokat váltott ki, de az kétségtelen, hogy a jelen levő alkotókra nagyon pozitív hatást gyakorolt” – hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi akcióművész.
Fotó: Sipos M. Zoltán
Forrás: Új Magyar Szó