Tájoló

privát mészöly(ünk)

riport

Gerőcs Péter és Dér Asia privát mészöly című dokumentumfilmjét vetítették szombaton délután a BBTE Bölcsészettudományi Karának Eminescu termében, a Láthatatlan Kollégium Kortárs Műhelyének szervezésében. A ...

Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsész Karon

riport

A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. ...

Fütyürésszünk Petrit

riport

Szabad a szerelem 2011. január elseje után is. Azt viszont meg kell fontolni, ki mit ír róla. Nem sért-e közerkölcsöt, kisebbséget vagy többséget; a naturalizmussal, ...

„A humor költője”

riport

„Olyan költő, akit igazán csak azok érthetnek meg, akik szeretnek játszani, nevetni és bújócskázni a szavak között” – mutatta be Varró Dániel budapesti költőt, műfordítót, ...

Rendező: útmutató a homályban?

riport

Visky András, szavaival élve „intenzív színházi vitának” lehettünk tanúi a hétfői, Véget ért a rendezés évszázada? című kerekasztal-beszélgetésen. A résztvevők, George Banu, Cristina Modreanu, Tompa ...

Kezdetben volt a nyelv

riport

„A hétköznapi, rombolt, elhasznált beszéd varázsa, poétikája az, ami engem leginkább érdekel; a kérdés az, hogyan lehet az alulfogalmazást úgy eljátszani, hogy szépirodalom legyen” – ...

A Nemzeti Kulturális alap támogatásával: