Kikötő Online

Az emberi test és szellem gyönyörű játéka

Váróterem Projekt: Maratoni Sorsjáték - színházi beszámoló

Premiernek számított a Váróterem Projekt független színházi társulat szombati Maratoni Sorsjátéka mind a csapat, mind pedig Kolozsvár kulturális életében. Sorsjáték (Faites vos jeux!) című előadásuk (rendezte Hatházi András) már ismerős lehet a színházkedvelők számára: az improvizatív produkció Robert Cohen két tartalom nélküli párbeszédét használja fel, és jól körvonalazott szabályok szerint, a közönség közreműködésével jön létre. A nézők és a sors határozzák meg, hogy melyik jelenetben hányan vesznek részt, kik folytatnak párbeszédet, milyen eszközöket használnak, milyen cselekvésekkel indítanak és zárnak, sőt, mindegyik jelenethez témát is húznak, amire az majd épülni fog. A szereplők számát például egy dobókockával döntik el a nézők, és ha hatost dobnak – mivel a „szereposztás” öttagú –, a közönség is részt vesz a jelenetben, azaz a színészek a közönséggel és a közönség között is játszanak.

A Maratoni Sorsjáték innovatív ötlete, hogy az elvben végtelen, gyakorlatilag 20×240 lehetséges jelenet különféle variációit bármiféle megállás nélkül tizenkét órán keresztül játsszák a Kolozsvári Magyar Napok utolsó előtti napján, a Farkas utcai templom előtt felállított színpadon, reggel tíztől este tíz óráig. A komoly fizikai és szellemi erőfeszítéseket igénylő maraton nemcsak a játékosok, de az érdeklődő közönség számára is kihívást jelentett, a leghűségesebb nézőket a csapat jutalomban is részesítette. A szokatlan kezdeményezésre és a néha igencsak furcsa pillanatokat eredményező játékra lassan-lassan gyülekeztek be a nézők. Eleinte kíváncsiskodva tébláboltak a színpad körül, mintha nem pontosan értették volna, hogy mi is történik itt valójában, de a tizenkét óra leforgása alatt lassan komoly szurkológárda alakult ki, kitartó nézők, akik kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte végig együtt izgultak a produkcióval.

Ahogyan a sorstól várható is, a tizenkét órás előadás meglehetősen sokféle volt folyamatában: néha nagyon jó, néha unalmas, máskor közepes vagy zseniális, de alapvetően azt tapasztalhattuk, hogy az idő elteltével egyre emelkedett mind a hangulat, mind a jelenetek színvonala. A mindinkább sápadó arcok, bakizások, időnkénti lazázások ellenére az állandó újrakezdés, a végtelennek tűnő hátralevő idő és a fáradtság hihetetlen energiákat és erőket szabadított fel a színészekben (Csepei Zsolt, Imecs Levente, Molnár Margit, Vetési Nándor, Visky Andrej). A legjobb pillanatok és jelenetek a repetitivitásban megtalált szabadság jegyében jöttek létre, az őrület természetes könnyedségével. Ekkora méretében tudtam igazán megérteni az előadást, azt, amit az eredeti másfél órás játékidő csak megsejtetni tud. Az emberi test és szellem gyönyörű játéka volt ez, amelyben feltárulkozott a benne rejlő végtelenség és képtelenség, a 20×240-nél még sokkal több lehetőség. Nem is csoda, hogy mindannyian kissé meglepődtünk, amikor véget ért az előadás, és nem tudtunk mást tenni, mint tehetetlenül „maraton-tapsolni” és tombolni, mint aki nem képes elhinni, hogy valóban abbahagyták (abbahagyták, de nem fejezték be).

Olyan színházi élmény volt ez, amely ugyanolyan mértékben volt a közönségé, mint a színészeké vagy a stábé. Ugyanolyan nehezen és tapogatózva született meg mind a nézőközönség, mind pedig az előadás, és együtt vált felnőtté a délutánra, majd a boldogságtól mámorossá az utolsó száz méteren. Úgy ujjongtunk és végül úgy mentünk haza, mint ahogy színházból ma már sajnos nagyon ritkán, pedig mindenkor így kellene.

Hozzászólás ehhez:

Beszámoló | Váróterem Projekt: Maratoni Sorsjáték - színházi beszámoló