Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta idén a legjobb rendezőnek járó UNITER-díjat. A román színházi szakma Oscarjának számító gálán a 2011-es év ...
Fazakas Barnának egyéni tárlata nyílt szerdán 36 címmel a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A csíkszeredai származású, jelenleg Belgiumban élő képzőművész tárlatát sikerült éppen ...
Gerőcs Péter és Dér Asia privát mészöly című dokumentumfilmjét vetítették szombaton délután a BBTE Bölcsészettudományi Karának Eminescu termében, a Láthatatlan Kollégium Kortárs Műhelyének szervezésében. A ...
„Nagyméretű nemzetközi rendezvény egy hatvanötezres lélekszámú kisvárosban" – így nevezte meg a március 16-30. között megszervezésre kerülő REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálét Iulia Popovici kritikus, ...
Rendhagyó fotókiállítással startolt a Kolozsvári Rádió 58. születésnapja alkalmából tegnap elkezdődött programsorozat. Rostás-Péter István, Oborocea Mónika és Váradi Nagy Pál Függőleges Zöld címet viselő fotóprojektje ...
Székely Csaba díjnyertes drámájával, a Bányavirággal nyitja az évadot holnap délután a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Az interkulturális párbeszéd éve jegyében elkezdett projekt folytatásaként Székely darabja mellett Carmen Dominte Bye, bye, Americáját is bemutatja a társulat.
„Az interkulturális párbeszéd jegyében színpadra állított eddigi darabjainkat – Tasnádi István Paravarieté, Láng Zsolt Télikert, Geanina Cărbunariu Stop de tempo című alkotásait – érdeklődéssel fogadta a közönség, ezért is láttam érdemesnek tovább foglalkozni a projekttel” – fogalmazott a marosvásárhelyi Yorick Stúdió tegnapi sajtótájékoztatóján lapunk érdeklődésére Sebestyén Aba.

A társulat vezetője arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az interkulturális párbeszéd éve jegyében az idei évadban Székely Csaba Bányavirág és Carmen Dominte Bye, bye, America című drámáit állítják színpadra. A román rendező színművét egyébként Székely Csaba fordította magyarra.
„Rokon drámák” duettje
A marosvásárhelyi vár Mészárosok bástyájában működő, kortárs darabokat játszó kísérleti színház vezetője elmondta, igazából „rokon drámákról” van szó, mindkét alkotás olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a ma emberét egyre inkább foglalkoztatják. Mint elmondta, Székely Csaba a falun élő, megélhetési lehetőség hiányával küszködő társadalmi réteget mutatja be, amely saját gyávaságának foglya, mert ha volna benne kellő bátorság és kezdeményezőkészség, túlléphetne pillanatnyi szerencsétlenségén.
Dominte hasonló helyzeteket tár fel, csak a városi emberről, a társadalom peremére szorult, alkoholizmussal, kiábrándulással sújtottak rétegéről beszél. „A párbeszéd azt jelenti, hogy más-más tájegységen élő kortárs fiatal szerzők elmondják, megfogalmazzák azokat a gondolataikat, amelyek leginkább foglalkoztatják őket, azt, ahogyan a mai világot látják. A célunk az volt ezzel a projekttel, hogy színházi nyelven, színpadi eszközökkel beszéljünk minderről” – hangsúlyozta a Yorick Stúdió vezetője.
Székely szerencsétlenjei
A Bányavirág című dráma – amely egy színházi workshopon született – bányászvidéken játszódik, egy olyan településen, ahol bezárt a bánya, mindenki munkanélküli lett, az emberek nem találnak kiutat a nehézségekből, s vagy az öngyilkosságot választják, vagy az alkoholba menekülnek. Székely Csaba a lapunknak adott interjúban korábban úgy fogalmazott, „a Bányavirág szerencsétlenjei saját akaratukon kívül olyan helyzetbe kerültek, hogy bármilyen irányú erőfeszítésük csak rossz irányba vezethet.

Úgy élnek, ahogyan nem lehet túlélni. Ezek a figurák azzal áltatják magukat, hogy van kitörés, ez a dráma pedig azt érzékelteti, hogy ha van is megoldás, akkor az nagyon távoli. A szereplők pedig nem elég erősek ahhoz, hogy megtegyék az elkerülhetetlen lépéseket a megoldás felé.”
A darabban, amelyet egyébként a hónap végén Csizmadia Attila rendezésében Budapesten is bemutatnak, a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészei – Bányai-Kelemen Barna, Nagy Dorottya, Kovács Botond – mellett Viola Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze és a szabadúszó Gulácsy Zsuzsa lép közönség elé.
forrás: maszol.ro