Kikötő Online

Bánk Bán mai ruhában

Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház - Katona József: Bánk bán

Az elõadás fõ jellegzetessége, hogy mai – nem pedig valami történelmi mítosz, múltunkkal kapcsolatos rögeszme visszakérõdzése. Bocsárdi László nem nemzeti drámát rendezett, hanem nemzeti tragédiát – ahogy az ma kinéz. Az általános emberi tragédia komponense. Katona József mûvébõl elõvezette azokat az értékeket, amelyek nemcsak a magyarok, de bárki számára fontosak. És amiért a minden ízében klasszikus mû egy az egyben mai. Amiért sikerrel játszották ezt a darabot Vietnamban is; és fordítva, a magyarokkal kapcsolatos rögeszmék útján haladva megbukott vele a nagy Max Reinhardt is. Errõl ennyit…

Egyetemes emberi történet. A Bánk bán színrevitele óriási kihívás – emberi és erkölcsi kihívás. A színrevivõnek meg kell szabadulnia minden kölönctõl, minden sztereotípiától, amely a darab kapcsán beindul benne. Meg kell tisztulnia tõlük. Ha nem jut el idáig, garantálva van a bukás. Sikerült-e ez Bocsárdi Lászlónak? Nagyrészt igen. De sikerülhet-e egyáltalán teljes mértékben? A sepsiszentgyörgyi elõadás láttán reménykedhetünk: még van rá esély.

Maia Morgenstern, aki pár évvel ezelõtt Zsámbékon, bár egy árva szót sem tudott nyelvünkön, hajlandó volt megtanulni a szöveget magyarul s eljátszani a rá bízott szerepet, Gertrudist, arra a kérdésre, hogy elképzelhetõ egyáltalán ez a darab román színpadon is, azt válaszolta: hogyne, hiszen shakespeare-i nagyságrendû mû, egyetemes emberi történet. Õ Gertrudisban többek között az idegenbe szakadt és magára hagyott nõ gondjait, reflexeit, gesztusait látta – ami ha nem is menti fel, de emberivé teszi, hitelesíti, kivonja õt a született idegen szörny kategóriájából. Esetleg a hatalmi ártalom áldozata õ is, akárcsak a többiek. Azt az elõadást is Bocsárdi László rendezte.

Üres terek egy stúdióban. Döbbenten hallottam, hogy a sepsiszentgyörgyi Bánk bán nem jöhetett a szeptember 30-án kezdõdött Nemzetiségi Színházi Kollokviumra, Gyergyószentmiklósra, mert akkora a díszlete, hogy nem fér be a hajdani szakszervezeti kultúrház meglehetõsen terjedelmes színpadára. De hol van ott díszlet? – már megbocsásson Bartha József díszlettervezõ, én a sepsiszentgyörgyi Bánk bán bemutatóján semmi díszletet sem láttam. Csupán üres teret, feltehetõleg az is díszlet, de van egy óriási elõnye: nem vonja el a figyelmet a játszó személyekrõl. Több üres tér volt: az egyik a színpadon, a másik a deszkával letakart nézõtéri ülések fölött; a háttér pedig óriási vetítõvászon, elõtte lépcsõzetes dobogók, olykor föléje belógatják a tetõvilágítást; jobboldalt a nézõtérre benyúló színen egy nagy fehér asztal van, baloldalt egy emelvény a zenésznek, és Bánknak, amikor mikrofonba fog beszélni. Egyébként a tér tele van mikrofonállvánnyal és mikrofonnal. Egy lerobbant stúdió benyomását kelti. Ez a nézõtér fölé benyúló színpad lehetett az akadály, többek között. Ez az, ami nem jöhet össze kiszálláson. Talán arra számítottak, hogy különvonatok viszik majd a nézõt Sepsiszentgyörgyre…

A lerobbant stúdióra egyébként érdemes odafigyelni. Lehetõséget teremt a szereplõknek arra, hogy idõnként megmutassák magukat… a nagyvilágnak. Magukat, illetve azt, ahogyan álcázzák magukat. A sepsiszentgyörgyi Bánk bán szereplõi hol mikrofonnal a kezükben, hol pedig anélkül szerepelnek. És mikor adják önmagukat? Mindkét esetben. A különbség a hogyanban van elrejtve.

Közszerepek. Számomra Petur bán megjelenítõje, Szakács László volt a kemence, ahonnan elindulhattam az elõadás megértése felé. Hogy megértettem-e, az még nem egészen biztos, de elindultam… Szakács Peturja jól öltözött üzletember, fehér ingben, fekete öltönyben. Ott ült a nézõtéren, két sorral elõttem, mint a szponzorok. Aztán felment a deszkákra – közszerepelni. (Prigoana mester jutott eszembe.) E szereplés közben olykor kivetkõzött önmagából – négykézláb keresett egy mikrofont, és talált. Egy használható mikrofont! Hogy mit mondott? Amit Petur… Ezután már egyáltalán nem feltûnõ a többi bán, bánné, királyné korhû mai öltözéke, viselkedése. Mindent a mai, azonnali haszon, hatalom kormányoz. Számukra a Szent Korona nem jelent semmit, megõrzött régiség, legfeljebb alkalmi használati tárgy. Gertrudis akkor teszi a fejére, amikor gyilkolni készül; Bánk pedig azután veszi kézbe, miután gyilkolt. Igaz, hogy õ nagyon nagy szeretettel, tisztelettel, szomorúsággal, féltõ gonddal helyezi el a Szent Koronát az említett fehér asztalon. Ott, ahol azelõtt az udvari lakoma ételei voltak, aztán a Biberachnak szórt júdáspénz, majd a buliba ártatlanul becsöppent kisgyermek, Soma, Bánk jobb sorsra érdemes fia feküdt. De mit változtat ez a helyzeten? Bánkot is felõrölte, lefokozta, bûnözõvé tette az a világ, amelyet kormányzott.

Azért hagyományos színházat is láthattunk ezen az elõadáson, például Bánk és Tiborc kettõsét a második részben. Eleinte Mátray-Bánk is a „Hazám, hazám” magas lóról kezeli Nemes-Tiborcot, aztán alább száll, kezdi érteni, hogy mirõl van szó, s végül kialakul egy igazi kettõs – a becsapottak, kifosztottak tényleges párbeszéde. Ha ez már az elsõ részben létrejött volna! – de ne legyünk telhetetlenek. Éppen az a tragikus, hogy ez mindig késõn jön össze. Doberdó és Isonzó után például, amire az elõadás közben dúdolt katonanóták utalnak…

Nagyon nehéz helyzetben van Kolcsár József, neki nem kegyelmeztek. Õ ugyanis történelmi mezben, püspöki köntösben kell hogy játssza Ottót, a királyi nõcsábászt. De eltekint a köntöstõl… Akárcsak partnere, Pál-Ferenczi Gyöngyi, a mágnásfeleség, Melinda, aki a drága ruhában is egyszerû nõ. El tudja utasítani a nem kívánt partnert, függetlenül attól, hogy az milyen beosztású; és ütlegeli Bánkot, amikor az igazságtalan, az ártatlan gyermeket átkozza…

Bocsárdi László rendezése fontos lépés a Bánk bán emberi megszólaltatása, visszaszerzése felé.

Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Katona József: Bánk bán
Színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán
Rendezõ: Bocsárdi László
Díszlettervezõ: Bartha József
Jelmeztervezõ: Kiss Zsuzsanna
Dramaturg: Czegõ Csongor
Zeneszerzõ: Könczei Árpád
Filmbetét: Kató Zsolt

forrás: Erdélyi Riport

Hozzászólás ehhez:

Színikritika | Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház - Katona József: Bánk bán

• 1. Esti Kornél 2012-04-28 17:10:37

  Az rendben van, hogy az előadás a máról szól, de miért használ egy, a rendezőtől is idegen régi és régies szöveget? Olyan ür tátong a veretes, régies szöveg(maradvány) és a vizuális és hangzó elemek között, beleértve az öltözeteket (nem merem kösztümnek nevezni), a színpadképet és a játékteret, ami az unos-untalan felhasznált nézőteret is jelenti, hogy szerintem még annak is csikorog a foga, aki se Katonát, se Bocsárdit nem ismeri. Ha már a cigányosra vett Biberach fandangó ritmust ver ki két szalonnatáblán (!), ha már Petúr úgy néz ki, mint egy házaló ügynök, kivéve, amikor letolja a nadrágját és gatyában formálja a szerepet, ha már Tiborcz egy kivénhedt, kikopott rocker, ha már Gertrudis ruhája jobban illett volna egy valamikori kollektív gazdaság elnöknőjéhez, a Magéneklünk, Románia fesztiválon, Melinda meg egy kisvárosi párttitkár feleségének parókájában és kosztümében kapja ki a csikket Bánk kezéből (lövöm a csikked!), no meg szegény József Attila meg Erkel szövegírója is bekontárkodott a Katona-szövegbe, akkor miért nem választottak egy ehhez a miliőhöz illőbb szöveget. Azért használom ezt a sorrendet:, mert manapság a rendezői színház a divatos, a szöveg pedig csak ürűgy. Tehát: akár átírhatta volna maivá valaki a Bánk bánt. Vagy áthelyezhették volna a sztorit egy mai környezetbe, más nevekkel, mai nyelvezettel, amint az már számtalan esetben megtörtén., Most hirtelen a West Side Story (Rómeő és Júlia) meg Moliere néhány görög drámából, komédiából vett darabja jut eszembe. De így, a régebbi magyar bnyelven szóló Katona szöveg, a 20. századi beszólások, a Biberachot leköpő Otto, Könczei modern zenéje, a mikrofonok tologatása, a mikrofonba énekelt (!) Katona-szövegek, mindez egyxütt, valami emészthetetlen keveréket adnak. A mikrofonokról. Amikor egy szövegrészt halkan kell mondjon a színész, felkapja a mikrofon és abba suttogja. Az eredmény: a halknak szánt szöveg sokkal erősebb, mint előtta a hangosan mondott. De ami a legmeglepőbb, ha már a mába ültette a témát úgymond a rendező: hogy jön a deklamáló és sokszor üvöltő szövegmondás-stílus a mai környezethez? 100 évvel ez előtti színpadi szövegmondás-deklamálás részletek, régi magyar nyelven írt szöveg keverve mai ruhákkal, nyegle mozdulatokkal. Gyomor kell hozzá, hogy bevegye az ember. A kritika írója viszont bő teret szentelhetett volna annak, hogy a sepsi színházban milyen kiváló színészek vannak. Elképesztő, hogy a mai rendezők legtöbbje nem bízik a színészekben és olyan produkciókra képezi őket, amelyekben maga a színészi játék tizedrangú. Lehet, hogy egy erős színészegyéniség még zavarja is a szegény rendezőt. Nekem úgy tűnt, hogy Bánk kiváló alakítója is kilépett a rendező által diktált skálából és létrehozta a saját Bánk bánját. Csak az a doberdói nóta ne lett volna a Katona-mű utolsó jelenete helyett!!! közel negyven éve kivesztek a korabeli kosztümök, díszletek az erdélyi magyar színházakból. Elgondolom, hogy micsoda újítás lenne, ha valaki ma oly módon állítani színpadra egy kosztümös darabot, mint például Molos Forman az ízig vérig modern, de a legapróbb részletekig korabeli miliőt és kosztümöket használó Amadeusban! Drukkolok a kitartó színművészeinknek, hogy megérjék a színész-központú vagy legalább a rendező és a színészi szerepalkotás között kiegyensúlyozott színházi előadások korszakát.