Címkék: Debrecen, könnyűzene, jazz, Tátrai Tibor
Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor régóta tervezte, hogy közös műsorral állna színpadra. Komolyra 2000 januárjában fordult a dolog, amikor már „kénytelen” volt fellépni a két kiváló gitáros. Azóta sok ezren hallhatták a duó saját szerzeményű latin dallamokra épülő, instrumentális és improvizatív muzsikáját.
Az első album, a 2001 decemberében napvilágot látott Latin közönség nyomására készült el. A duó saját szerzeményű latin dallamokra épülő, improvizatív muzsikáját ugyanis azonnal megszerették az emberek. Az album a következő nyárra már be is aranyozódott, majd pedig elérte a platinalemezhez szükséges eladási példányszámot! Igényes és instrumentális zene Magyarországon még sosem jutott el ennyi emberhez, főképp úgy nem, hogy szerzői kiadásban jelent meg.
Jó úton halad efelé a 2002 októberében megjelent második album, a Latin Latin, az aranylemez eléréséhez ugyanis rövidebb időre volt szükség, mint az első esetében. Az anyag szakmai elismerést is hozott: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor a 2003-as év legjobb zeneszerzőjének járó eMeRTon-díjat vehette át. A lemezbemutató koncert igazi zenei csemegét jelentett. Az előadásról készült felvétel CD-n és kazettán, valamint DVD-n jelent meg. Tibusz és Totya kettőse rendíthetetlenül járja a klubokat, a meghívások száma egyre nő. A közönség imádja a gitárosok vérpezsdítő produkcióját, egyedül azért lehetett hiányérzet az emberekben, mert új dalt immár két éve nem hallhattak a Latin Duótól. Most azonban itt van a harmadik album, a Latin Latin Latin.
Az est vendége: Horváth Kornél, Kossuth-díjas jazz-zenész. Az egyik legismertebb hazai ütőhangszeres művész, aki kongán és bongón túl olyan különlegesebb hangszereken is játszik, mint a gatodrum, chekere, udu. Zenei tanulmányait fuvolistaként kezdte, majd a latin, afro és indiai zene hatására kezdett ütőhangszereken játszani. Egy teljesen egyéni ütéstechnikát használ, melyet nagy sikerrel mutatott be az 1990-es Ütőhangszeres Fesztiválon Philadelphiában, ahová az amerikai ütőszövetség, a Percussion Art Society meghívására jutott ki. Igazán a Trió Stendhal-lal lett közismert zenész, de több olyan nemzetközi és magyar hírességgel is dolgozott együtt, mint Randy Brecker, Tommy Campbell, David Friedmann, Carlo Rizzo, Dés László, Dresch Mihály, Lakatos Antal, László Attila, Lattmann Béla, Oláh Kálmán, Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla és Szendőfi Péter. Horváth Kornél egyedi játékstílusát több szakmai és állami elismeréssel díjazták. 2008-ban Kossuth-díjat kapott.
Belépőjegy:
1900 Ft., 2400 Ft.
Hozzászólás írása
Még nem érkezett hozzászólás