No. 4

Sokan érezték úgy, akik régóta követték a zenekar röppályájának felfelé törését, hogy letért az elkezdett útról, amikor megjelent a legutóbbi album, a Semmi szédítő magasság. Nem feltétlen rossz értelemben. Kinek tetszett a már komolyabb stúdióban felvett hanganyag, kinek nem, mindenesetre mást célzott meg, mint amit előtte kaptunk a fiúktól. A lehetőségek kihasználásaként minden effektet felhasználtak. Játszottak a zenéjükkel, a zene lehetőségeivel, eklektikussá folyatták szét a hangokat, szédítő magasságba röptetve kedves hallgatóikat (Kiknek tábora egyre inkább a fiatalabb korosztály felé bővült. Pedig a kedvelt Tánctanár című szám nem azt jelentette, hogy a zenekar a tinilányok felé igyekezne kitörni.) Kicsit rockosabbra, keményebbre vették a hangot, amely talán az alternatív zenei réteg nagyobb részét is felcsigázta, de mégis popularizált íze kezdett lenni.

Hogy az új albumot ennek „fényében fényezzem”, előrebocsátom, hogy egy könnyedebb, igazán „harmincipszolonos” lemez került a nagyvilágba. A régi rajongók tudják, hogy valamit visszacsempészett a múltból a zenekar, és ezt ötvözte profi határozottsággal, erős saját hanggal az egyre nagyobb technikai lehetőségeket kihasználva. Az ajkai származású énekes, Beck Zoli ismét sajátos szövegírói tehetségével adott egy egyéni világot a daloknak, melyben színes felhőkbe, olykor a valóságba burkolt hétköznapok tátongnak. Mindezt feltöltik zenével, jellegzetes effektekkel, újszerű ritmusokkal. Gyakran tapasztalhatunk ritmikus váltásokat a számokon belül – köszönhetően többek között a másik Beck, Zaza ütéseinek -, melyek azt éreztetik velünk, mintha új dalba kerülnénk. Ismerős részeket is elkaphatunk figyelmes hallgatással korábbi populáris zenei vonalakból. Papa ujjai több önálló szólórészt zongorázhatnak végig. A gitáron Endy váltogatja a effekteket, talán kevesebbet használja most az öngyújtóját a húrokon. Ádi játékával pedig a basszusgitárnak mint hangszernek adja vissza amúgy sem vitatható szerepét.
Egy integratív albumot fog a kezében a kedves hallgató, és hogy szélesítsem a zenehallgatói tábort, üzenném: aki még netán nem ismerné a 30Y-t, ez az album tökéletes arra, hogy a befutott, zeneileg beért és saját útját megtalált zenekart megismerje a múltjával és a jelenével. Kívánom a zenekar számára, hogy ezt az utat sikerüljön folytatni, mert kedves a régieknek és az újaknak is.