Zenés időutazás

A Nemzeti Színház épülete már magában időutazás, amely egyfelől a klasszikus színházi reprezentáció megoldásait mutatva szépen illeszkedik a Budapesti Vonósok játékához, másfelől felidézi a színpadon megtörtént előadások azon részét, amelyek minden tekintetben segítettek eltávolítani a nézőt a játéktól. Ez itt sem történt másként. Amíg Mácsai János narrátor a kis kerek asztalánál üldögélve beleivódott abba a játékba, amit a nézőknek igyekeztek megteremteni, addig a közönség a lehető legtávolabb került a kávéházi atmoszférától, ami – ezt be kell vallani – nem is illett az előadás egészéhez.

A Budapesti Vonósok játéka nyitotta a koncertet, méghozzá remek módon. Samuel Barber, Gustav Holst és Gershwin szerzeményei nagyon szépen szóltak, a színvonaluk nem is változott az előadás során, Szabadi Vilmos hegedűművész közreműködése pedig csak fokozta a zenei élvezetet. A Hot Jazz Band a szokott formájával és repertoárjával lépett színpadra, Louis Armstrong számokkal, majd legendás magyar filmslágerekkel, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs és Hegedűs Tamás szerzeményeivel, amiket csak igen nehezen lehetett egyhelyben ülve hallgatni.

A zenei teljesítményben nem is lehet kivetnivalót találni, a mise en scène-ben viszont annál inkább. Az előadás célja lett volna megidézni a századelő azon korszakát, amikor még nem vált élesen ketté a komoly- és könnyűzene. Ezzel szemben egy kettéosztott színpadképet kaptunk, ahol az egyik oldalon a vonósok, a másikon pedig a jazz band állt. Játszott pár számot az egyik, aztán a másik együttes, koncepció nélkül haladva egymás mellett, anélkül, hogy közös produkciót hoztak volna létre.

Mácsai János átkötései eleinte kevéssé voltak tartalmasak, nem beszélve arról mennyi tárgyi tévedést is magukban foglaltak. Sir Elgar például, aki Sir Edward vagy Sir Edward Elgar lehetne, mivel a ’sir’ jelzőt vagy egész névhez, vagy keresztnévhez használjuk. Esetleg még említést tehetünk arról is, hogy a polgárok nem kávéházaztak állandóan. Meg se tehették volna. A második felvonásra azonban, amikor már a jazz került előtérbe, már összeszedettebb volt, kis anekdotákkal is készült a zeneszerzőkről és egészen szórakoztatóvá váltak a kommentárjai. A könnyedebb hangvételű zeneszámokhoz hasonlóan felszabadult átkötések járultak.

A színházi hangulat megteremtésére a régi időket felidéző videók vetítése sem bizonyult a legjobb választásnak. A könnyűzenei koncertek lassan elmaradhatatlan kelléke szinte láthatatlan kiegészítőként funkcionál. A zenét aláfestő film vagy video részletek kifejezik a zenekar stílusát, a számok hangulatát. A Zenés időutazás kiegészítője sajnos egyáltalán nem passzolt a zeneművekhez, a fotók esetlegesek voltak, vidám muzsikához borús hangulatú képkockák jártak, szomorkás dallamokhoz pedig táncoló párok.

A jóból is megárt a sok – tartja a mondás. Ez igaz volt az egész előadásra. A ténylegesen jobban sikerült első felvonás után irgalmatlanul hosszú második rész következett, aminek a végén a hálás közönség még vissza is tapsolta a zenészeket. Hosszú volt, mint a hagyományos magyar vendéglátás: addig tömték a vendéget, amíg az ki nem pukkadt.
 

4. szid 2010-02-12 21:10:53

én is voltam a koncerten és nekem sem tetszett, tényleg túl hosszú volt, de hát ez ilyen, ízlések és pofonok... de ahogy én ezt az írást olvasom, nekem úgy tűnik a szerző azért azt elismerte h zeneileg minden stimmelt... az eddigi hozzászólókról meg annyit h elég könnyű más szemében a szálkát is észervenni...
ez nem kritika, ezért nem lehet a kritikus kritikája, ez csak egy szimpla cikk, és ezért nem is zavar sok vizet, véleményem szerint kicsit sem mérvadó a zenei életben. pont.

3. egy dilettáns 2010-01-30 23:13:11

A Duna Tv nemrég a Zeneakadémiáról közvetítette a Zenés időutazást. Nekem az is tetszett, de a pécsi koncertet élőben hallgathattam, és őszintén mondom szenzációs volt. A fenti kritika engem megdöbbentett. Valóban úgy tűnik, mintha teljesen más koncerten járt volna, aki ezt írta.
Arra, hogy Armstrong számot nem játszott a Hot Jazz Band, bevallom én nem emlékeztem, de az biztos, hogy a "koncertleíráshoz" csatolt fotón nem ők szerepelnek. Ez a cikk akaratlanul is a kritikus kritikája lett. Az előttem szólót egy vonatkozásban azért kijavítanám: nem úr, hanem Vörös Dóra a cikk szerzője.

2. béla 2009-12-12 23:22:14

Csak röviden szólnék hozzá. Mintha nem egy koncerten lettünk volna, kedves kritikus. A Hot Jazz Band egyetlen Armstrong számot sem játszott Pécsett. A művek sorrendje kronologikusan volt bemutatva, jól illusztrálva a két műfaj párhuzamosságát, majd kettéválását. A színpadképpel nem érteni mit szeretne? Talán ültessük össze a két zenekart, vagy az egyik a másik mögé telepedjen. Ön láthatóan nincs tisztában alapvetésekkel. Ha mond egyetlen jobb megoldást, minthogy két nagylétszámú zenekar hogyan helyezkedjen el egy színpadon, megemelem a kalapom. Az pedig, hogy a közönség több ráadást is követelt és kapott szintén megcáfolja utolsó szavait. Úgy tűnt, még hallgatták volna a zenét. Kedves uram, önnel valami baj van.

1. béla 2009-12-12 23:06:34

Csak röviden